Kína pénteken tiltakozott az ellen, hogy Kanada bejelentette: a Huawei és a ZTE kínai távközlési vállalat kizárását tervezi az ötödik generációs (5G) hálózatokból.
Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta: Kína minden szükséges lépést meg fog tenni a kínai vállalatok jogos érdekeinek védelmében.
Francois-Philippe Champagne kanadai ipari miniszter csütörtökön nemzetbiztonsági okokkal indokolta a döntést. A miniszter közölte: azoknak a szolgáltatóknak, amelyek a két kínai vállalat berendezéseit használják, le kell cserélniük őket. Az 5G berendezések esetében két, a 4G berendezések esetében pedig öt év türelmi időt adnak az érintett szolgáltatóknak.
Kína ottawai nagykövetsége helyi idő szerint csütörtökön közleményben tiltakozott a döntés ellen. Hangsúlyozták: a kínai kormányzat mindig is arra kötelezte a kínai vállalatokat, hogy a nemzetközi szabályok és helyi törvények betartása mellett folytassanak nemzetközi együttműködést. Hozzátették: a Huawei és a ZTE egyaránt remek kiberbiztonsági teljesítménnyel rendelkezik. A nagykövetség azzal vádolta meg a kanadai vezetést, hogy az amerikai féllel összejátszva igyekszik elnyomni a kínai vállalatokat.
Kanada 2018 szeptemberében jelentette be, hogy kivizsgálja a Huawei berendezések alkalmazásából adódó nemzetbiztonsági kockázat lehetőségét. A Five Eyes (Öt szem) hírszerzési szövetség többi négy tagja - az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Ausztrália és Új-Zéland - már mind kizárta a Huaweit az 5G fejlesztésekből.
Kanada és Kína között éppen a Huaweihez kapcsolódóan alakult ki feszült helyzet, mert amerikai kérésre 2018 decemberében a kanadai hatóságok őrizetbe vették Meng Van-csout, a kínai telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatóját, aki ráadásul a Huawei alapítójának lánya. Röviddel Meng elfogását követően a kínai hatóságok két kanadai állampolgárt vettek őrizetbe, akiket azután bocsátottak szabadon, hogy Meng hazatérhetett Kínába.
(MTI)