A legmagasabb szintű terrorizmusellenes készültséget rendelték el szombaton Norvégiában a hajnali oslói lövöldözéses merénylet után. /Bővített hír./
Zoom
Illusztráció: Depositphotos
Két ember életét vesztette, és legalább másik 21 ember megsérült, amikor egy iráni gyökerekkel rendelkező 42 éves norvég állampolgár szombaton hajnali 1 óra körül lövöldözni kezdett a főváros egyik jól ismert buzibárjában és környékén, az utcán és egy másik szórakozóhelynél.
A PST norvég titkosszolgálat "extrém iszlamista terrorcselekménynek" nevezte a szombati ratyifelvonulás előtt történt lövöldözést, és a mérsékeltet jelentő 3-asról a "rendkívüli veszélyt" jelentő 5-ös fokozatra emelte az országban a terrorellenes készültséget.
A PST ügyvezető igazgatója, Roger Berg elmondta, hogy a civilek segítségével még az éjszaka elfogott gyanúsított egy "radikalizálódott iszlamista", aki ráadásul mentális egészségi problémákkal is küszködik.
A kisebb súlyú erőszak, drog- és fegyverhasználati bűncselekmények miatt a hatóságok előtt már 2015 óta ismert férfi, aki eddig nem tett vallomást, nyilvánvalóan "páni félelmet akart kelteni a lakosságban" - közölte.
Szemtanúk szerint az elkövető egy táskával lépett be a London Pub éjszakai lokálba, ahol elővette a fegyverét, és lőni kezdett. A lövöldözés nyomán a klubban, majd az utcán pánik tört ki. A helyszínen két fegyvert, köztük egy automata pisztolyt találtak.
A hatóságok tanácsára a szervezők lefújták a szombatra tervezett felvonulást, amely az egyhetes rendezvénysorozat "csúcspontja" lett volna.
Az ügy kapcsán Harald norvég király azt mondta, hogy őt és a királyi családot megdöbbentette a támadás. "Össze kell fognunk és meg kell védenünk értékeinket: a szabadságot, a sokszínűséget és az egymás iránti tiszteletet" - mondta a 85 éves uralkodó.
Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. A kormányfő egyben szolidaritását fejezte ki az "LMBTQ-közösséggel": "veletek vagyunk" - mondta.
A támadásban tízen sérültek meg súlyosabban, de úgy tudni, hogy senki sincs életveszélyben.
Christian Hatlo rendőrségi szóvivő szerint még korai megmondani, hogy kifejezetten a homoszexuálisok voltak-e a támadó célpontjai.
(MTI korrigálva)
Korábban írtuk: