A nyilvánossághoz fordul az Egészségügyi Világszervezet, mely szeretné átnevezni a majomhimlőt, annak negatív felhangja miatt - írta a Politico.
A WHO által összehívott szakértői csapat hamarosan létrehoz egy nyilvános fórumot, ahol mindenki megteheti javaslatait. A szakértők abban már megegyeztek, hogy a vírus variánsait római számokkal fogják jelölni.
Zoom
De semmi buzulás!
Pénteki közleményében a WHO azt írta, hogy a majomhimlő 1958-ban kapta a nevét, mielőtt a vírusok elnevezésének jelenlegi gyakorlata kialakult volna.
Manapság az újonnan felfedezett vírusoknál már ügyelni kell arra, hogy azok neve „ne sértsen kulturális, társadalmi, nemzeti, regionális, szakmai vagy etnikai csoportokat”, valamint a lehető legkisebb negatív hatása legyen a kereskedelemre, turizmusra vagy éppen az állatokra.
A szakértők emellett azért is érvelnek az átnevezés mellett, mert a majmok nem is természetes hordozói a vírusnak, mellyel eddig több mint 32 ezren fertőződtek meg a világban. Magyarországon a Nemzeti Népegészségügyi Központ eddig 42 majomhimlős esetet regisztrált.
A vírusok átnevezése egyáltalán nem ismeretlen jelenség. Korábban a koronavírus különböző variánsait is azért kezdték el a görög abc szerint elnevezni, mert a „brit” vagy az „indiai” sértő volt az érintett országokra nézve - emlékeztet a HVG.
Kapcsolódó: