Ukrán katonák több mint tíz, foglyul ejtett és földre fektetett, fegyvertelen orosz katonát lőttek főbe szándékosan - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
Nyilvánosságra került erről több videofelvétel, és a minisztérium szerint a történteket az ukrán fél nem fogja tudni "tragikus kivételként" beállítani, miközben újra és újra azt állítja, hogy egyetemesen tiszteletben tartja a hadifoglyok jogait. A közlemény szerint a hadifoglyok "vadállati legyilkolása" elterjedt gyakorlat az ukrán fegyveres erőknél.
Az orosz védelmi tárca leszögezte, hogy Vlagyimir Zelenszkij elnöknek és "csatlósainak a történelem ítélőszéke, valamint Oroszország és Ukrajna népei előtt kell majd felelniük minden egyes megkínzott és megölt fogolyért". A közlemény szerint az orosz fél tartja magát a hadifoglyokkal szembeni bánásmódot szabályozó genfi megállapodáshoz.
Valerij Fagyejev, az orosz elnöki emberi jogi tanács vezetője bejelentette, hogy a videofelvételt, amelyen orosz hadifoglyok kivégzése látható a donyecki Makijivkában, elküldi több nemzetközi szervezetnek, és vizsgálatot követel tőlük. A címzettek között szerepel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Európa Tanács, az Amnesty International és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága.
Orosz hírügynökségek szerint az interneten megosztott videón az látható, hogy ukrán katonák földre fektetnek fegyvertelen orosz katonákat, akiket előtte távozásra kényszerítettek egy körülzárt házból, majd kivégzik őket.
Fagyejev elmondta, hogy az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának korábban olyan anyagokat küldött, amelyek a bírósági eljárás nélküli, kupjanszki kivégzésekről, illetve arról az esetről szólnak, amikor ukrán katonák egy dnyeperi átkelőhelyen herszoni civilekre lőttek.
A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség csütörtökön egy meg nem nevezett mentőszolgálati forrásra hivatkozva azt írta, hogy az ismét ukrán ellenőrzés alá került Herszonban 39 Moszkva-barát aktivistát agyonlőttek az ukrán hatóságok, további 74-et pedig ismertelen helyre hurcoltak el.
Az informátor szerint a kivégzettek holttestét nem adták ki a hozzátartozóknak, mert az orosz erők állítólagos háborús bűntetteiről készülő, megrendezett felvételekhez szándékoznak felhasználni őket.
(MTI)
Frissítés: ENSZ-főtitkárhelyettes: Alaposan ki kell vizsgálni a vádakat
Az ENSZ felszólít minden résztvevőt az emberi jogok megsértésével kapcsolatos vádak kivizsgálására és a felelősök bíróság elé állítására – mondta Farhan Haq, az ENSZ-főtitkárhelyettese szombaton.
A főtitkárhelyettes azt a videót kommentálta így, amelyen az Ukrán Fegyveres Erők katonái fegyvertelen orosz katonákat végeznek ki.
Felszólítjuk a konfliktus valamennyi résztvevőjét, hogy alaposan vizsgálják ki az emberi jogok megsértésével kapcsolatos állításokat, és állítsák bíróság elé a felelősöket
– fogalmazott Farhan Haq a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint.
Korábban az Orosz Nyomozó Bizottság büntetőeljárást indított az ukrán fegyveres erők képviselői által elfogott orosz katonák tömeges kivégzése miatt. A lap azt írja, az ügy elindításának alapját az a videó adja, amelyen az ukrán katonaság 11 fegyvertelen katonát lő le, akiket a luhanszki régióban fogtak el.
(Index)
Korábban írtuk: