Rekordszámú női tagja lesz a januárban megalakuló új, 118. amerikai kongresszusnak - áll a CNN által közölt összesítésben.
A hírtelevízió összegzése szerint a 435 tagú képviselőházból és 100 tagú szenátusból álló kongresszusban vélhetően 149 nő szolgál majd, ami kettővel haladja meg a két éve megválasztott törvényhozás női tagságát.
Az összeállításból az is kiderül, hogy a nők száma az elmúlt 46 évben folyamatosan emelkedik az amerikai szövetségi törvényhozók között. A CNN összeállítása azt is kiemeli, hogy rekordszámú, 42, női kongresszusi taggal rendelkeznek a republikánusok az új törvényhozásban, a demokrata tagok száma nem változott.
A hírcsatorna csütörtök hajnali összesítése szerint a november 8-i félidős választásokon Alaszkában két még nyitott versenyben is megszületett az előzetes eredmény, ami szerint a szenátusba újraválasztották a Republikánus Párt színeiben induló Lisa Murkowskit, míg a képviselőháznak első teljes kongresszusi ciklusára lehet tagja a demokrata párti Mary Peltola.
(MTI)