Visszaverték az orosz katonai és határvédelmi egységek ukrán fegyveresek három arra irányuló kísérletét, hogy behatoljanak Belgorod megyébe, és ott terrortámadást hajtsanak végre a polgári lakosság ellen - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium
A tájékoztatás szerint csütörtökre virradóra, miután intenzív tűz alá vette Belgorod megye polgári létesítményeit, egy harckocsikkal támogatott ukrán "terrorista alakulat" megpróbált behatolni Oroszország területére a Novaja Tavolzsanka település és a Sebekino nemzetközi közúti határátkelő közelében. A támadók ereje közlemény szerint két gépesített lövésszázadnak felelt meg.
A moszkvai katonai tárca szerint az orosz nyugati katonai körzet légiereje 11, a rakéta- és a tüzérségi erők 77 csapást hajtottak végre, és két alkalommal lángszóró rendszereket is bevetettek. Az orosz katonai fellépés visszaszorította az ukrán támadókat, akiknek a tájékoztatás szerint nem sikerült az államhatár megsértése.
A beszámoló szerint határ ukrán oldalán több mint 30 ukrán "terrorista" vesztette életét, valamint négy páncélozott harcjármű, egy Grad sorozatvető és egy kisteherautó semmisült meg. Az amerikai pénzelésű Szabadság Rádió orosz nyelvű hírportálja szerint a támadást az ukrán oldalon harcoló Orosz Önkéntes Hadtest elnevezésű fegyveres szervezet hajtotta végre.
Vjacseszlav Gladkov, Belgorod megye kormányzója közölte, hogy ukrán oldalról éjjel sorozatvetőkből tűz alá vették a határtól négy kilométerre fekvő Sebekino várost, aminek következtében legkevesebb nyolc ember megsebesült. A városban megszakadt az áramszolgáltatás, kigyulladt egy kollégium, és megrongálódott az önkormányzat épülete.
Ismét légitámadás érte Kijevet
Ismét légitámadás érte az ukrán fővárost, Kijevet csütörtökön kora reggel, három ember, köztük két gyermek meghalt - jelentette be Vitalij Klicsko kijevi polgármester és a katonai hatóságok.
Három ember meghalt, tíz pedig megsebesült a Desznyanszkij kerületben - írta a kijevi katonai közigazgatás a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
A csütörtöki támadás helyi idő szerint három óra (magyar idő szerint két óra) körül kezdődött - számolt be a kijevi katonai közigazgatás, amely szerint minden észlelt légi célpontot a légvédelem megsemmisített. Ugyanakkor a lehulló törmelékek emberéleteket követeltek és pusztítást okoztak. A támadást robotrepülőgépkekkel és ballisztikus rakétákkal hajtották végre.
(MTI)