Több tanuló is megsebesült, miután két helyi banda között konfliktus alakult ki Svédországban, a késelés sérültjeit kórházban ápolják - közölte a svéd rendőrség.
Az eset a Stockholmtól mintegy száz kilométerre nyugatra fekvő Eskilstuna városban, egy iskola közelében történt. A hatóságok egyelőre nem vettek őrizetbe senkit, a négy 15 év körüli sebesültet pedig kórházba szállították.
Egy rendőrségi szóvivő közlése szerint több ember között alakult ki dulakodás, mely aztán a többszörös késeléshez vezetett. Szemtanúk beszámolója alapján és a gyanú szerint két vagy több helyi banda közti konfliktusról lehet szó.
A rendőrség gyilkossági kísérletként kezeli az esetet, s kizárta annak lehetőségét, hogy terrorizmusról volna szó.
Svédországban már régóta fennálló problémát jelentenek a bűnbandák közti összetűzések; az ilyen esetekben egyre gyakoribb, hogy az elkövetők és az áldozatok is kiskorúak.
Korábban írtuk: Több embert megsebesített egy késes támadó egy svédországi iskolánál
Több embert megsebesíthetett egy késes támadó egy svédországi iskolánál a TV4 svéd televízió csütörtöki jelentése szerint, a rendőrség egyelőre annyit erősített meg, hogy legalább egy embert megszúrtak.
A "súlyos bűntény" a Stockholmtól mintegy száz kilométerre nyugatra fekvő Eskilstuna városban történt - közölte a helyi rendőrség szóvivője, hozzátéve, hogy az esetet gyilkossági kísérletként kezelik.
A hatóságok egyelőre nem vettek őrizetbe senkit.
(MTI)