Lemberg (Lviv) városa menekültáradatra számít a kahovkai gát felrobbantása miatt elárasztott területekről - közölte szerdán Andrij Szadovij, a nyugat-ukrajnai város polgármestere a Rmf.fm lengyel rádiónak nyilatkozva.
"Az első buszok már elindultak. Jelenleg 3000 új szálláshelyet biztosítottunk a menekülteknek" - mondta a polgármester. Hozzátette, hogy az ukrajnai orosz hadművelet kezdete óta a város már mintegy 150 ezer menekültet fogadott be az ország más térségeiből.
A konfliktust megelőzően 720 ezer lakosú város alig 70 kilométerre található a lengyel határtól. A térséget nagyrészt elkerülték a harci cselekmények, bár május 19-én orosz rakétatalálat érte.
A kahovkai Ukrajna egyik legnagyobb tározója. Keddre virradóra gyakorlatilag megsemmisült. A harcoló felek egymást vádolják a támadással.
(MTI)