Ukrajna képes több mint ezer kilométer hatótávolságú rakéták előállítására - jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter csütörtökön egy kijevi fórumon.
"Hivatalosan is jóváhagytak egy rakétaprogramot Ukrajnában, amelyre már a költségvetésből el is különítenek forrásokat. Ez lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy több mint ezer kilométeres hatótávolságú saját rakétákat gyártson, és erre nagyon jó kilátásaink vannak" - idézte az RBK-Ukrajina hírportál a tárcavezetőt.
Megjegyezte, hogy ennek a programnak az ukrán vállatok a végrehajtói. (És az európai, valamint az amerikai adófizetők a finanszírozói - a szerk.) Reznyikov emlékeztetett a sikeres Neptun projektre, amelynek köszönhetően az ukrán erők elsüllyesztették a Moszkva nevű fekete-tengeri orosz zászlóshajót.
Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében azt írta: olyan információi vannak, hogy az oroszok azokat a civil lakosokat, akiket a kahovkai vízerőmű felrobbanása után evakuáltak a herszoni régió általuk megszállt részében, ugyanazokban az épületekben helyezik el, amelyekben orosz katonák is állomásoznak.
"Herszon megye ideiglenesen megszállt területének településein az orosz megszállók továbbra is saját céljaikra fordítják az általuk elkövetett bűntett következményeit: az árvíz sújtotta településekről evakuált embereket olyan panziókban és szanatóriumokban helyezik el, amelyekben már katonai alakulatok állomásoznak. Így az oroszok a civil lakosság mögé bújva próbálják védeni magukat" - állította a vezérkar.
(MTI nyomán)