Lengyelországban az állampolgárok 44 százaléka ellenzi a kötelező katonai szolgálat visszaállítását - ismertette hétfőn a Super Express című lap a Pollster közvélemény-kutató friss felmérését.
A kutatás szerint a válaszadóknak csupán 27 százaléka tartotta jó ötletnek a kötelező katonai szolgálatot, 13 százalék úgy vélte, a szolgálat mindkét nemre vonatkozhatna, körülbelül 16 százalék pedig nem tudott egyértelmű választ adni a kérdésre.
A kötelező szolgálatot ellenzők nagy része férfi - tette hozzá a Super Express.
Kazimierz Kik politológus a lapnak azt mondta, hogy a lengyelek zöme egyre inkább a háborúval azonosítja a hadsereget, márpedig ahogy az emberek "európaizálódnak", úgy gyengül a háború elfogadottsága is.
"Az eredmény a prioritások változására is utal; az emberek már nem a háborúra való felkészülést érzik a legfontosabbnak, inkább saját kényelmükkel törődnek" - tette hozzá.
Lengyelországban 2009-ben szüntették meg a kötelező katonai szolgálatot, 2010-re már a fegyveres erők teljes egésze hivatásos katonákból állt.
(MTI)