Kína vezetését túlságosan leterhelik belső problémái ahhoz, hogy Tajvan esetleges invázióját fontolgassa - mondta Caj Jing-ven tajvani elnök a The New York Times című amerikai lapnak adott interjújában.
Kína, amely a de facto saját kormányzattal rendelkező Tajvant saját területének, szakadár tartománynak tekinti, az elmúlt években egyre nagyobb nyomást gyakorolt a szigetre, katonai tevékenységét is fokozta a sziget közelében, ami globális következményekkel járó konfliktussal fenyegetett.
"Úgy gondolom, a kínai vezetést ebben a pillanatban túlságosan lefoglalja, hogy a belső kihívásaival foglalkozzon. Szerintem ez talán nem a megfelelő idő arra, hogy Tajvan elleni nagyszabású inváziót mérlegeljenek" - mondta Caj a csütörtökön megjelent interjúban.
"Ez nagyrészt a belső gazdasági és pénzügyi, valamint politikai kihívások miatt nem valószínű. De ezzel együtt a nemzetközi közösség is elég világosan és érthetően egyértelművé tette, hogy a háború egyszerűen számításba sem jöhet, és a béke és a stabilitás áll mindenki érdekében" - fogalmazta Caj.
Caj és kormánya többször is tárgyalásokat kezdeményezett Kínával, de eredménytelenül. Peking elutasítja a párbeszédet, mivel Cajt és a kormányzó Demokratikus Haladó Pártot (DPP) szeparatistának tekinti.
Az elnök szerint csak a tajvaniak dönthetnek saját jövőjükről. Tajvanban jelenleg a januári elnök- és parlamenti választást megelőző kampány zajlik. A közvéleménykutatások szerint Laj Cseng-tö jelenlegi alelnök, a DPP elnökjelöltje a legesélyesebb arra, hogy Tajvan következő elnöke legyen.
Caj kifejtette; nem titok, hogy Kína megpróbál beavatkozni a tajvani választásokba. "Mindazonáltal úgy gondolom, hogy valószínűleg nem lesz különösebben sikeres az a törekvésük, hogy befolyásolják az itteni választásokat. Elsősorban azért, mert itt demokrácia van, és az emberek tudják, hogy ők maguk hozzák meg a legjobb döntést arról, hogy ki lesz a következő tajvani vezető" - tette hozzá az elnök.
Kína tajvani ügyekkel foglalkozó hivatala szerdán ismét bírálta a tajvani vezetést és a DPP jelöltjét. "Tajvan függetlensége háborút jelent. Az, hogy a DPP ezt a veszélyes függetlenségi kettősjátszmát folytatja, csak megmérgezi a szigeten élő honfitársaik érdekeit és jólétét" - mondta Csen Pin-hua, a kínai hivatal szóvivője sajtótájékoztatóján.
Tajvan kínai ügyekkel foglalkozó tanácsának vezetője, Csiu Taj-szan Tajpejben csütörtökön újságíróknak nyilatkozva visszautasította Peking bírálatait. "Őszintén szólva, ezek a megjegyzések azt mutatják, hogy ők azt sem tudják, mi a demokratikus politika és a demokratikus választás" - mondta Csiu.
(MTI)