Készültséget rendeltek el és állandóan megfigyelik a romániai hatóságok a Dolj megyei Bazdana település egyik telkét, miután egy férfi gázlelőhelyre bukkant, melynek közelében jelentős a metángáz-koncentráció - közölte vasárnapi ülése után a Dolj megyei vészhelyzeti bizottság.
A megyei prefektúra közleményben tudatta, hogy lezárják és állandóan megfigyelés alatt tartják a területet. Folyamatosan méréseket is végeznek, és ezek eredményeit eljuttatják az ásványi erőforrások ügynökségéhez - jelentette az Agerpres. A román hírügynökség szerint azt is elrendelték, hogy a helyi hatóságok jelöljenek ki egy épületet, amelyben kilakoltatás esetén el lehet helyezni a lakosokat.
A tűzoltók azután végeztek méréseket az olténiai településen, hogy pénteken az ott lakó férfi súlyos égési sérülésekkel került kórházba, miután a lakásában felrobbant egy kályha. A robbanást - amely a házban is jelentős kárt okozott -, az udvaron egy hete fúrt kút közelsége okozhatta.
A News.ro azt írta, a férfi már két éve gázszivárgásra lett figyelmes, de hiába értesítette a hatóságokat, a hírportál szerint akkor nem intézkedtek. A most ásott kútban egy hétig égett a tűz, mielőtt bekövetkezett a pénteki robbanás.
Ezután a tűzoltók többszöri méréseket végeztek, és vasárnap a kút közelében az egy nappal korábbi érték háromszorosát, 74 százalékos metángáz-koncentrációt mértek. A ház pincéjében és egy melléképületben 5,5 százalékos volt a gázkoncentráció - írta a hírportál.
A Calopar községhez tartozó olténiai település gázlelőhelyként ismert, az elmúlt években több kútfúrást kísért gázszivárgás. Legutóbb 2022-ben történt hasonló, a napokig égő tüzet állandóan felügyelték a hatóságok, majd elrendelték a kút betemetését.
(MTI)