A Schkopauhoz tartozó Saale kerületben található Hohenweidenben egy költöztető cég elleni feltételezett gyújtogatás után az állambiztonsági hivatal nyomozásba kezdett a feltételezhetően baloldali szélsőséges elkövetők után. A cég tulajdonosa a helyi AfD politikusa, Sven Ebert. A hat kamionból öt teljesen kiégett hétfőn reggelre, egy pedig súlyosan megrongálódott. Sajtóértesülések szerint a lángokat a tíz kilométerre lévő Halle an der Saale-ig lehetett látni. Az anyagi kár az első becslések szerint több százezer euróra rúg. Az esetről a Junge Freiheit számol be.
Zoom
Egy alkalmazott azt mondta az MDR-nek (Középnémet Rádió és Televízió), hogy a cég szinte teljes flottája megsemmisült. Már csak egy jármű áll rendelkezésre. Ennek ellenére a munkát folytatják, bérelt járművekkel. A cég tulajdonosa, Sven Ebert az AfD Schkopau helyi tanácsának tagja, és a Saalekreis kerületi tanács tagja.
Ebertnek már korábban is volt összetűzése az Antifával. A politikus állítólag 2021 tavaszán rátámadt két fiatal nőre, akik korábban a cégének plakátjait festették le.
Zoom
Állítólag kiütötte a kezükből a mobiltelefont és megrúgta őket. A hallei regionális bíróság januárban hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte súlyos testi sértésért. Az ítélet nem jogerős. Ebert fellebbezést nyújtott be a naumburgi felsőbb tartományi bírósághoz. Kérdés, hogy miért is számít egy mobil összetörése és egy rúgás súlyos testi sértésnek, amiért fél évet kell kiosztani. Az is kérdés, hogy ha ezekért a tettekért hat hónap jár, akkor egy ilyen jelentős anyagi kárral járó bűncselekmény, mely ráadásul több német család megélhetését is veszélyezteti, milyen retorziót érdemel. De ne legyenek illúzióink, ez "demokratikus" tűz volt.
2024. április 18-án Berlinben követtek el súlyos támadást az Antifa terroristái. Erről a támadásról is a Junge Freiheit tudósít.
Három baloldali szélsőséges megtámadott és megkéselt egy fiatal hazafit Berlinben. A támadók a 23 éves áldozatukat – aki a Der Dritte Weg (Harmadik Út) nevű párt tagja – csütörtök este a lakásának ajtaja előtt támadták meg. Az antifák szokás szerint lesből és túlerőben támadtak. A rendőrség ezért azt feltételezi, hogy a bűncselekmény politikai indíttatású volt. A rendőrséget a ház lakói értesítették, a támadók ezután elmenekültek.
Zoom
A megkéselt áldozatnak a rendőrök nyújtottak elsősegélyt. Két támadót a rendőrök nem sokkal az eset után elfogtak, harmadik társuk szökésben van. A hírek szerint a megtámadott hazafi keményen ellenállt, mert az elfogott két kommunistának szintén szúrt sérülései voltak. Mindannyiukat kórházba szállították, előzetesen letartóztatták őket, és őrizet alatt állnak. Állítólag az egyik baloldali szélsőséges maradandó károsodást szenvedett.
A harmadik támadó még mindig szökésben van. A Die Welt információi szerint az egyik antifa támadó Lipcséből érkezett. A lap arról is beszámol, hogy a nyomozók feltételezik, hogy Lina Engel baloldali terrorista hívei szervezték meg a támadást.
Németországban az Antifa politikusokra, aktivistákra támad, csontokat zúz össze kalapácsokkal, csonkol, gyújtogat és késel, közben mégis szegény Ilaria Salis miatt aggódik az olaszországi és a nemzetközi "demokratikus" baloldal.
KG