Tömegverekedés tört ki az olasz parlamentben – írja a Politico. Az esetről videó is készült, ezen az látható, hogy Leonardo Donno, az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom képviselője megpróbál egy olasz zászlót a regionális ügyekért felelős miniszterre, a Salvini-féle Ligát képviselő Roberto Calderolira ráteríteni.
Calderoli elhátrál, majd két teremszolga megpróbálja elvonszolni onnan Donnót, ekkor azonban több kormánypárti politikus is közbelép, és kitör a lökdösődés, aminek a végén az időközben földre került Donnót tolószékben kellett elszállítani a teremből.
– A mindenféle rúgások mellé egy különösen erős ütést is kaptam a szegycsontomra, amitől nem tudtam lélegezni és összeestem – mondta később Donno a történtekről, és azt is hozzátette, megfontolja, hogy jogi lépéseket tegyen a Liga és az Olasz Testvérek képviselői ellen.
A verekedés oka egy a parlament alsóháza előtt lévő, Lex Calderolinak is nevezett törvényjavaslat, ami szélesebb autonómiát biztosítana az ország régióinak. A törvény ötletgazdája a Salvini-féle amely, akik még a 90-es években Északi Liga néven Észak-Olaszország függetlenségéért szállt síkra.
A tervezet a Szenátuson már átment, de jogerőre csak akkor emelkedik, ha azt az alsóház is elfogadja. Az autonómiatörvény kritikusainak azonban több aggályuk is van a tervezettel kapcsolatban. Azon túl, hogy szerintük csak tovább mélyítené az ország északi és déli részei közötti amúgy is jelentékeny szakadékot, illetve foltországgá változtatna Olaszországot, azaz a regionális kormányzatok hozhatnának törvényt a saját szakállukra egy csomó olyan ügyben, ami eddig állami felügyelet alá tartozott. Ezen felül sokan attól tartanak, hogy a törvény aláásná a már így is óriási államadóssággal küzdő Olaszország pénzügyi stabilitását, mások szerint pedig megosztaná az országot, és sérülékenyebbé tenné a válságokkal szemben.
(hvg nyomán)