Új törvény készül a nők kötelező fejkendőviseléséről Iránban, a tervezet szövegét vasárnap a helyi sajtóban is ismertették.
A javaslat szerint a szigorú iszlám öltözködési szabályok megsértőit magas pénzbírságokkal, közszolgáltatások megtagadásával, kiutazási tilalommal, illetve rendkívüli esetben börtönnel is büntethetik. Azokat az üzleteket és éttermeket, ahol a vásárlók, illetve vendégek nem tartják be a fejkendő viselésére vonatkozó előírást, bezárathatják, a taxisofőröknek pedig utasszállítási engedélyük megvonásával kell számolniuk.
A törvényjavaslat hamarosan a teheráni parlament elé kerül jóváhagyásra.
A tervezetet máris számos kritika érte, mások mellett Ali Laridzsáni, Ali Hamenei legfőbb iráni politikai és vallási vezető tanácsadója is bírálta.  "Nincs szükség ilyen törvényre, legfeljebb kulturális jellegű meggyőző munkára" - hangsúlyozta.
Abdollah Rameszanszadeh volt kormányszóvivő az X közösségi oldalon drákóinak nevezte a szabályozást, és azt írta, hogy az ilyen intézkedések további elégedetlenséghez vezetnek a társadalomban.
A nyilvánosságra hozott tervek szerint a törvényt - elfogadását követően - december 13-án fogják továbbítani az illetékes hatóságokhoz végrehajtásra.
Maszúd Peszeskján iráni elnök korábban ígéretet tett arra, hogy véget vet az erkölcsrendészet ilyen jellegű ellenőrzéseinek. Elnökként vétót emelhet a törvény ellen, és a szabályozás végrehajtását késleltetheti.
Két évvel ezelőtt az országban és nemzetközi szinten is bírálatokat váltott ki egy kurd származású fiatal nő, Mahsza Amini halála, akit a kendőviselési szabályok megsértése címén tartóztattak le, és az őrizetben életét vesztette. Halála nyomán országos tiltakozási hullám kezdődött, és tiltakozása jeleként számos nő nem visel fejkendőt közterületen vagy a nyilvánosság előtt.
(MTI)