A belga hatóságok vizsgálatot indítottak az ország korábbi uniós biztosa, az igazságügyért felelős Didier Reynders ellen – jelentette szerdán a Belga hírügynökség, hozzátéve, hogy a vizsgálat – amelynek tényét a brüsszeli ügyészség megerősítette – pénzmosás gyanújával indult el.
An Schoonjans, az ügyészség egyik munkatársa a sajtónak elmondta, valóban indult ilyen vizsgálat, részleteket azonban nem közölt.
A Belga értesülése szerint a múlt hétig még igazságügyi uniós biztosként, korábban pedig belga külügyminiszterként, miniszterelnök-helyettesként és pénzügyminiszterként is szolgálatot teljesítő Reynderst azzal gyanúsítják, hogy "éveken át készpénzen vett lottószelvényeket, a fogadóirodáktól a bankszámlájára kapott nyereményeket pedig már tisztára mosott pénznek" tekintette.
Reynderst a rendőrség kedd este kihallgatta, a hatóságok pedig több helyen, köztük az otthonában is házkutatást tartottak – közölte a Belga.
Bár Reynders biztosi megbízatása a múlt héten lejárt, az ezen megbízatásához kapcsolódó mentelmi jog megnehezíti az esetleges jogi eljárásokat, így amennyiben az ügyészség tovább kíván lépni, akkor a képviselőházhoz kell benyújtani a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmet – emlékeztet az RTL.be című belga hírportál.
(MTI)