Egy német kormány által bérelt repülőgép 138 afgán állampolgárral a fedélzetén szerda este a németországi Lipcsébe érkezett; valamennyi utas jogerős befogadási engedélyt kapott - közölte a német külügyminisztérium szóvivője.
A gép Pakisztán fővárosából, Iszlámábádból szállt fel. A német belügyi tárca tájékoztatása szerint az utasok közül 45 gyermek és fiatal, 76 nő és 62 férfi.
A csoportot egy közép-németországi táborba szállítják, majd két múlva szétosztják őket a tartományok között.
A belügyminisztérium szóvivője arról számolt be, hogy az érintettek korábban már kaptak beutazási engedélyt Németországba, és újabb engedélyt már nem adnak ki. Azt is hangsúlyozta, hogy minden egyes személyt alapos ellenőrzésnek vetnek alá, mielőtt engedélyezik a németországi tartózkodást.
Az év elején három hasonló járat összesen 461 embert hozott Afganisztánból Németországba, ők Berlinbe és Hannoverbe érkeztek.
A külügyminisztérium adatai szerint jelenleg mintegy 2600 afganisztáni vár Pakisztánban arra, hogy Németországba engedjék őket. Közöttük vannak az afganisztáni német intézmények volt munkatársai és hozzátartozóik, valamint olyan afgánok, akiket a tálibok üldöznek, például azért, mert korábban ügyvédként vagy újságíróként az emberi jogokért küzdöttek.
Németország következő kormánya a befogadási programok megszüntetését tervezi, és ezt a most közzétett koalíciós megállapodásban is leszögezte: "Az önkéntes szövetségi felvételi programokat, amennyire csak lehetséges, megszüntetjük (pl. Afganisztán), és nem indítunk új programokat".
Az Iszlámábád elhagyására még várakozó afgánok hamarosan jelentős nyomás alá kerülhetnek, mivel Pakisztán április elején újabb kitoloncolási hullámot indított az afgán menekültek ellen, és hosszú távon 3 millió afgán kiutasítását tervezi. A pakisztáni belügyi államtitkár, Talal Csodri nemrég bejelentette, májustól a kitoloncolások azokat az afgánokat is érintik, akik Pakisztánban várakoznak arra, hogy nyugati országokba távozhassanak.
Arra a kérdésre, hogy a Németországba bebocsátást nyert afgánokat kitoloncolás fenyegeti-e Pakisztánból, a német külügyminisztérium szóvivője azt mondta: "Szoros koordinációt és kapcsolatot tartunk fenn a pakisztáni hatóságokkal, és elkötelezettek vagyunk a befogadásra kötelező erejű ígéretet kapott emberek megsegítése mellett".
(MTI nyomán)