A német rendőrség a lakosság segítségét kérte pénteken annak a férfinak a kézrekerítéséhez, aki sajtóértesülések szerint két levélben is magára vállalta azoknak a szabotázsakcióknak az elkövetését, amelyek Németország több régiójában is áramkimaradásokat okoztak az utóbbi hónapokban.
A kölni rendőrség közleménye szerint pénteken házkutatást tartottak a 48 éves, "Daniel V."-ként azonosított férfi gevelsbergi otthonában a kelet-németországi Brandenburgban és Reidtben, illetve a nyugat-németországi Dormagenben és Weisweilerben található elektromos alállomások megrongálásával kapcsolatban indított nyomozás részeként.
A jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó, orvos végzettségű férfi több német lap, köztük a Bild és a Focus értesülései szerint legalább két olyan levelet küldött el médiavállalatoknak, amelyekben felelősséget vállalt a rongálásokért. Emellett azt is részletesen leírta, hogyan idézett elő petárdák segítségével rövidzárlatot, illetve áramkimaradást például Dormagenben; sőt a kelet-németországi Jänschwalde hőerőművétől nem messze, kedden elkövetett akciót is magára vállalta.
Tetteit azzal indokolta, hogy "a fosszilis üzemanyagok felhasználása olyan bűncselekmény, amely végtelen szenvedést okoz az embereknek"; továbbá arra is utalt, hogy így kívánja meghiúsítani a német fegyvereladásokat Izrael számára, amely népirtást folytat a palesztin nép ellen. Emellett az is közölte, hogy egyedül követte el a rongálásokat.
A Focus információi szerint szerint a brandenburgi nyomozók mindkét levelet hitelesnek minősítették.
A kölni rendőrség pénteken azt is bejelentette hogy elindított egy olyan internetes oldalt, ahol a lakosság közvetlenül tehet bejelentéseket a férfi felbukkanása esetén, továbbá fénykép- és videófelvételek feltöltésével is segítheti a nyomozást.
(MTI nyomán)