Egybehangzó beszámolók szerint Mianmar (az egykori Burma) a trópusi dzsungelben egy olyan létesítményt épít, ahol nukleáris fegyvereket fejlesztenének ki, méghozzá az észak-koreaiak segítségével – legalábbis ezt tartalmazza az az amerikai diplomáciai távirat, amelyet a WikiLeaks honlap szivárogtatott ki.
„Az észak-koreaiak burmai munkások segítségével egy föld alatti, vasbetonból készülő létesítményt építenek” – olvasható egy táviratban, amelyet a The Guardian című brit lap (a WikiLeaks médiapartnere) hozott nyilvánosságra.
A mianmari amerikai nagykövetség által kiadott dokumentum egy burmai tisztre hivatkozik, aki elmesélte, hogy észak-koreai technikusokat látott a létesítménynél. Egy külföldi üzletember pedig arról számolt be, hogy szokatlanul széles acélcsöveket rakodtak be egy bárkára – s a dokkmunkások is gyanús szállítmányokról beszéltek.
A mianmari katonai junta eddig mindig cáfolta azokat az állításokat, miszerint az ázsiai ország atomfegyverhez szeretne jutni, s hogy együttműködne Észak-Koreával. Idén júliusban azonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az észak-koreaiak katonai anyagokat szállítottak a közelmúltban Mianmarba.
(MTI)