Idén márciusban kezdődött a sorozat, jártunk fent és lent is, voltak szép és kevésbé szép pillanatok, reménykedtünk, csalódtunk, egyszóval mindent átéltünk, amit csak egy magyar szurkoló megélhet. És persze számolgattunk. Kétségtelen, az eddigi mérkőzések csúcsát a hazai pályán lejátszott győztes meccs jelentette Horvátország ellen, de mélypontját is itt kell keresnünk, ugyanis pár héttel ezelőtt Zágrábban úgy szenvedtünk 3-0-s vereséget, hogy nem is elsősorban az eredmény, de a mutatott, lélektelen játék volt igazán elszomorító. A Szlovákia elleni két vereség, főként a hazai, pedig egy olyan fájó pont, amin nehéz volt túllépni, mert egyrészt az itthoni mérkőzésen a játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget, másrészt ha ott másképpen alakul, most jóval kedvezőbb helyzetben várhatnánk az utolsó mérkőzést.

No, de a „ha” természetesen nem játszik. Ez így alakult, nézzük, miképpen állunk!

Horvátország vezeti a csoportot 14 ponttal és 7 lejátszott mérkőzéssel, és játszik még hazai pályán Szlovákiával. Második helyen áll Magyarország, szintén 7 mérkőzéssel a háta mögött, 12 ponttal. Harmadik helyen tanyázik Szlovákia, 6 mérkőzéssel és 10 ponttal, játszanak ugyebár a horvátokkal, majd hazai pályán Azerbajdzsánnal. A negyedik helyet foglalja el Wales, 6 meccs, 8 pont, számukra hátra van egy idegenbeli azeri fellépés, majd a mieink elleni hazai meccs. A rend kedvéért, Azerbajdzsán az 5. helyen áll 1 ponttal, és ott is marad.

Alapvetés, nekünk győznünk kell Wales ellen, és akkor biztosan tovább megyünk. Lehet ugyan számolgatni, ha Szlovákia kikap Horvátországban, majd pedig pontot veszít Azerbajdzsán ellen, akkor elegendő a döntetlen is, de ezt hagyjuk is.

S, hogy milyenek az előjelek? Meglehetősen vegyesek. Abból nyilván lehet erőt meríteni, hogy az első mérkőzésen 1-0 arányban felülmúltuk Walest, azonban ha abból indulunk ki, a walesiek foggal-körömmel fognak harcolni, mert még nekik is lehet esélyük a kijutásra, és ezúttal ők lépnek pályára hazai környezetben, akkor azt kell mondanunk, a győzelmi remények csak úgy valósulhatnak meg, ha betonbiztos lesz a védelmünk. Mert azzal nem lövök nagyon mellé, ha arra tippelek, több gólhelyzete lesz a hazai csapatnak. Itt már elég baljós a helyzet, ugyanis a védelem egyik oszlopa, számomra is az egyik legszimpatikusabb magyar játékos, Willi Orban biztosan nem lesz ott Cardifban a pályán, ugyanis sérülés miatt műteni kell.

Tudjuk azonban, a labdarúgás nem feltétlenül racionális sportág, sokszor nem a jobb, hanem a szerencsésebb csapat győz, mint ahogy arra is számtalan példát láttunk már, hogy lelkesedéssel és küzdéssel néha semmivé lesznek a különbségek.

Ehhez azonban extra lelki motiváció kell.

Éppen ezért ne is szaladjunk annyira előre, ugyanis ma este még vár egy barátságos meccs a magyar válogatottra. Amely viszont több is lesz, mint egy szimpla felkészülési mérkőzés. Az ellenfél Uruguay, a helyszín viszont az új Puskás Aréna. Ez lesz a stadionavató. Az a stadion, mely befogadóképességében messze felülmúlja az összes többit, és amelyben több meccset is játszani fognak a jövő évi Európa-bajnokságon. Mert a 2020-as Eb-t formabontó módon nem egy vagy két rendező ország fogja lebonyolítani, hanem sokkal több, és így Magyarország is rendezőjévé válik, amire nem volt még példa soha.

Itt jön a képbe a fentebb említett extra lelki motiváció. A sorsdöntő walesi meccs előtt, mely kedden lesz, pár nappal előtte, tehát ma este 7-kor pályára lépni abban a stadionban, telt ház előtt, vélhetően fantasztikus hangulatban, ahol szintén pályára futhatnának a játékosok az EB-n, hazai pályán, amennyiben sikerrel vennék az akadályt Cardifban, igen is kell, hogy hatalmas győzni akarást adjon.

Apró betűs megjegyzés, ha mégsem sikerül győznünk, jelen állás szerint a Nemzetek Ligája rájátszás is adna lehetőséget a kijutásra, de hogy ott kikkel kellene megmérkőzni, még nem tudjuk. Különben is, a hídon akkor megyünk át, ha odaértünk az elejére.

Addig is a jelszó, fel, győzelemre! Hajrá, Magyarország!

Lantos János – Kuruc.info