A koronavírus találékonnyá teszi az embereket. Például a tévék közönségsikernek számító műsorainak felvételén vagy élő közvetítésekor a stúdióban nem tartózkodhatnak nézők. Csak néhány hozzátartozót engednek be, viszont a műsorvezetőnek lehetősége van arra, hogy az adott helyzethez igazodva, egy gombot megnyomva hangfelvételről játssza be a közönség bizonyos reakcióját, főleg tetszésnyilvánító tapsot. A Borussia Mönchengladbad stadionjában mostantól „kartonszurkolók” biztatják a hazai csapatot – írja az 1wdr.de hírportál.
Zoom
Kartonszurkolók a Gladbach staionjában (fotó: Twitter)
A Bundesligában szereplő, jó nevű Borussia Mönchengladbach focicsapatot támogató szurkolói közösség, név szerint Ingo Müller kitalálta: jó lenne, ha a járványügyi korlátozások miatt mostanában ürességtől kongó stadionban hús-vér nézők helyett szurkolók fényképeivel ellátott kartonlapokat helyeznének el a lelátók ülésen. (Az ötlet nem új, hiszen az egyik olaszországi település plébánosa már hetekkel ezelőtt a hívei fényképét helyezte el temploma padjaira – a szerk.). Mönchengladbachban Ingo Müller ötletét tett is követte, hiszen már 12 ezer „kartonszurkolóra” találtak vevőt – darabonként 19 euróért. Az ötletgazdák úgy tervezik, hogy további „kartonszurkolót” ültetnek a Csikók (Die Fohlen – Borusssia csapat beceneve – G. A.) mönchengladbachi stadionjának lelátóira.
Zoom
Kartonszurkolókkal teli lelátó Mönchengladbachban (fotó: 1wdr.de)
Egyelőre azt még nem tudjuk, hogy a kartonszurkolók kelléktárában szerepel-e az ellenfél támadását zavarni kívánó füttykoncert. Reméljük, hogy nem, mert ez élőben is nagyon zavaró volt. Jó érzésű embernek ugyanis nem teszik az, ha a hazai szurkolók ilyen sportszerűtlenül viselkednek vendégjátékosokkal szemben. Gondoljuk, a „szemüveget a bírónak” és ehhez hasonló, még durvább szövegű bekiabálások sincsenek a kartonemberkék repertoárjában. Ezek szurkolók sokszor a mérkőzések lefújását eredményező petárdákat sem lövöldöznek. Sőt görögtüzet sem gyújtanak, aminek a füstje sokszor szinte az egész stadiont is beláthatatlanná teszi. De még műanyag palackokat sem hajigálhatnak a játékosok vagy a bíró felé.
Zoom
Ezután kihelyezésre kerülő kartonszurkolók (fotó: i.eurosport.com)
További áldásos hozadéka ennek a kartonszurkolásnak az, hogy rendőrök pihenhetnek, nem kell túlórában már a pályaudvarokra érkező, nem éppen józan drukkerekre és általában a fegyelemre ügyelni, a rendbontókat kiemelni a tömegből. A szurkolók kemény magja ugyanis elfelejti, hogy ez csak játék, sport, ami sok embernek örömöt, kikapcsolódást jelent. Csakhogy a kemény magnak minden találkozó csak újabb alkalom, lehetőség a minél nagyobb balhéra. Legalábbis mostanáig, a kartonszurkolók csatasorba állításáig ez így volt.
Georg Albrecht
Baden-Württemberg