Dél-Korea 2030-ban egy magáncégekkel közösen kifejlesztett leszállóegységet küld a Holdra egy háromfokozatú hordozórakétával - közölte pénteken az állami űrügynökség.
A tájékoztatás szerint Dél-Korea célja, hogy 2035-re több száz műholdból álló, alacsony Föld-körüli pályán működő műholdas kommunikációs hálózatot hozzon létre, és 2030-ra előrehozza az ország első holdraszállását.
A Koreai Űrügynökség (KASA) a délkeleti Dzsindzsu városában tartott, a fejlett iparfejlesztésről szóló nyilvános tájékoztatón mutatta be a tervet. A stratégiát aznap korábban hagyta jóvá az I Dzsemjong dél-koreai elnök vezette Nemzeti Űrtanács.
A beszámoló szerint a hálózat kiépítése hozzájárul majd Dél-Korea hazai műhold- és hordozórakéta-fejlesztési és -gyártási ökoszisztémájának megerősítéséhez, miközben az ország a SpaceX Starlink-hálózatának saját változatának kiépítésére törekszik.
Az ügynökség közlése szerint 128 és 512 műhold közötti számú műholdat terveznek pályára állítani, amelyek költsége ötévente legalább 4 billió von (2,62 milliárd dollár), de akár háromszorosa is lehet.
A kormány azt is bejelentette, hogy magáncégekkel közösen egy speciális célú társaságot tervez létrehozni a műholdak által gyűjtött információk értékesítésére. Az ügynökség közlése szerint ez a társaság, amelynek több mint 70 százalékban magáncégek lesznek a tulajdonosai, várhatóan 2034-re több mint 1,7 milliárd dolláros árbevételt fog elérni.
A KASA célja továbbá, hogy Dél-Korea első holdra szállását két évvel a tervezett időpont előtt, 2030-ra előrehozza. Nem várják meg az újgenerációs hordozórakéta elkészültét, amelynek indítását 2032-re tervezték, ehelyett kezdeményezik, hogy 2030-ban egy magánszférában kifejlesztett kis leszállóegységet küldjenek a Holdra egy háromfokozatú, Nuri (KSLV-2) típusú hordozórakétával.
(MTI)