Az alább látható rövidfilmet Ami Horowitz készítette, akinek a neve már felbukkant abban a cikkben, ami arról szól, hogy a „svéd” feministák menekülnek a külvárosokból a muszlim fundamentalisták miatt.
Zoom
(Az immár csak hajdani) Svédország régen és most
Angolul nem értőknek a videó alatt foglaltuk össze a lényeget.
A film elején arról van szó, hogy Svédország forradalmi demográfiai változáson megy át, és hogy arányaiban több muszlim „menekültet” fogadott be, mint bármelyik nyugati nemzet. Szó van arról, hogy Svédország lett Európa nemierőszak-fővárosa; hogy kultúrák közötti összecsapások vannak, és gettók alakultak ki. 
1:31-nél szóba kerül Rinkeby, Stockholm egyik negyede, ami teljesen muszlim, és így no-go zóna a rendőröknek és az újságíróknak. Látható, ahogyan például egy ausztrál televíziós stábot megtámadnak. 
2:32-nél arról van szó, hogy magát Ami Horowitzot is megtámadták. Kamera nem volt nála, de a testére szerelt mikrofon felvette a támadást. 
3:26-nál rámutatnak, hogy a bűncselekmények leginkább a nőket érintik. Az egyik rendőrségi állomáson a feljelentést tevők nagy része nő volt, és később egy rendőr elmondta, hogy főleg nemi erőszak miatt voltak ott. 
4:36-nál arról van szó, hogy a rendőrök elmondták, hogy a nemi erőszakért letartóztatottak java muszlim férfi, de a hivatalos bűnügyi statisztikából az elkövetők hátterét a kormányzat gondosan eltávolította. 
5:00-nél arról értesülünk, hogy a migránsok milyen sok segélyt kapnak: lakhatás, élelmiszer, oktatás, készpénz stb. 
6:09-nél arról beszélnek, hogy Kalasnyikovok, kézigránátok, pisztolyok vannak az elkövetőknél. Mindezt úgy, hogy Svédországban erős fegyvertilalmi törvények vannak.
6:41-nél kiderül, hogy az egyik rendőrségi állomást egyszerűen megszüntették és máshova költöztették, mert túlságosan veszélyes volt számukra, hogy állandóan ott legyenek.
7:14-nél a megszólaltatott rendőrök elismerték, hogy a no-go zónák állam az államban, és vannak olyan területek, amelyek határában megállnak, ha éppen üldöznek valakit, és oda nem mennek be.
8:09-nél arra próbálnak fényt deríteni, hogy a bűncselekményeket vajon szándékosan eltussolják-e. Hosszú hallgatás után az egyik rendőr azt mondja, hogy igen, mert senki nem akar rasszistának tűnni. A másik rendőr elmondja, hogy az emberek idegesek, mert nem akarják, hogy rasszistának bélyegezzék őket. Hozzáteszi, hogy ha kijátsszák a rasszista kártyát, azzal nehéz megbirkózni, különösen, ha valaki szőke, mint ő.
9:09-nél egy sor hasznos idióta szólal meg: a nemi erőszak nem a muszlim migránsokhoz, hanem úgy általában a férfiakhoz, a férfikultúrához kötődik; a nemi erőszakok kapcsán a migránsokat megemlíteni rasszizmus; nincs felső határa, hogy hány migránst kell befogadni stb..
Hidra - Kuruc.info