Néhány nappal a tragikus ferihegyi úti baleset előtt toloncolták ki a körözött, hétfős nepáli csoportot Magyarországról – tudta meg az RTL Híradó, melyet a 24 szemlézett. A csoport négy nappal a baleset előtt Bács-Kiskun vármegyében bukott le, másnap kitoloncolták őket.
Múlt csütörtökön egy 21 éves moldáv embercsempész hozhatta őket vissza Magyarországra. Akkor este ütköztek frontálisan egy szabályosan közlekedő autóval, amiben ketten meghaltak. Elmenekültek a helyszínről, de az RTL Híradó úgy tudja, ketten a kocsiban hagyták a papírjaikat.
A ferihegyi gyorsforgalmi úton történt közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot. A körözést segítségnyújtás elmulasztása miatt adták ki. Továbbra is keresik őket.
Zoom
Két hét alatt ez is el lett intézve
Márton René ügyvéd szerint gyakori, hogy az embercsempészek egy kitoloncolás után újra próbálkoznak, mivel addig nem kapják meg a pénzüket, amíg sikerrel nem járnak.
Kapcsolódó: