Ötmilliós kocsiját vesztette el egy 30 ezer forintos parkolási bírság miatt Lippai László. Később kiderült, nem ő az egyetlen: egy végrehajtó több embert rabolt már így ki.
A népszerű színész hiába vitatta a büntetést, panaszával elkésett, közben a XVI. kerületi önkormányzat okmányirodája végrehajtást kért az addigra 61 635 forintra duzzadt adósság miatt. A színész súlyos beteg édesanyját vitte kétnaponta orvosi kezelésre, s annak rokkant kártyájával parkolt a kórház előtt. Ennek ellenére megbüntették, s az ügy - Lippai hiába próbálta utólag bizonyítani, hogy jogosan nem vett parkolójegyet - a végrehajtási szakaszig jutott. A színész állítja: nem tudott semmilyen bírósági döntésről, az árverezés is derült égből villámcsapásként érte.
Zoom
- Ez botrány, nem hiszem el, hogy ezt ma Magyarországon meg lehet csinálni! - fakadt ki. - A végrehajtó kedden egy többfős csoporttal érkezett az árverésre, amelynek tárgya a négy éve vásárolt, 62 ezer kilométert futott Honda CR-V típusú autóm volt. Ez a kocsi újonnan 7 millióba kerül, most is ér legalább 4,5-5 millió forintot, de a végrehajtó a becsértékét 900 ezer forintban állapította meg. Végül 570 ezret ajánlott érte az egyik alak, zsebből tette ki a pénzt a házunk előtt álló kukára, amelyen a végrehajtó a jegyzőkönyvet is megírta. Aztán elkérték a kulcsot, a forgalmit, a szervizkönyvet, bevágták magukat a kocsiba, és már ott sem voltak.
Zoom
Ráadásul az autón hitel is volt, még közel 3,5 millió forint. A vevő, aki a licitáláson elnyerte az autót, ugyan kijelentette, hogy majd ő fizeti a részleteket, de erről megállapodás írásban nem született, s a végrehajtó a jegyzőkönyvben sem tüntette fel. Így jelen állás szerint nyilván Lippainak kell törleszteni tovább a kocsit, ami már nincs is a birtokában. A papíron törvényes végrehajtási eljárás tehát a 61 ezer forintos adósság után többmilliós kárt okozott a színésznek, aki már nem sokat tehet.
Az árveréstől számított 15 napon belül kifogással élhet, és akár perújrafelvételt is kérhet.
- Fontos, hogy ha a becsértéket rosszul állapították meg, és egy többmilliós értéket árvereznek el pár tízezer forint adósság miatt, akkor méltánytalan hátrányt szenved az adós - mondta Kamarás Péter ügyvéd. - Ha a lakásban volt kisebb értékű, az adósság összegére fedezetet nyújtó ingóság, akkor azt kellett volna lefoglalni. Ha ráadásul a bírósági határozatról sem tudott, akkor perújítást kérhet, hiszen joga lett volna ott lenni a tárgyaláson, hogy megvédje álláspontját, a végrehajtást is felfüggeszthették volna.
Lippai László gyakorlatilag beleroppant az ügybe, s minden követ megmozgat, hogy bizonyítsa igazát.
Dr. Zoltán Ákos bírósági végrehajtó csütörtökön elérhetetlennek bizonyult.
Zoltán Ákos több embert rabolt már ki ily módon
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól a Blikk megtudta: felkeresik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát, hogy kivizsgálják Lippai László ügyét, és elkérjék az iratokat.
A Lippai autóját elárvereztető végrehajtóval már többen is így jártak, házukat is elveszítették, ám a minisztérium csak a lap cikke után figyelt fel a jelenségre.
Közben pénteken áldozat jelentkezett náluk. K. Martin szinte ugyanazt a történetet mesélte el a Blikknek, mint pár nappal ezelőtt Lippai László, leszámítva, hogy Martin negyvenezer forinttal megúszta a látogatást.
– Egy reggel arra riadtam, hogy harminc ember verődött össze a házam előtt. Meglepetésemre arra az árverésre érkeztek, amelyen a kocsim került kalapács alá. Nem értettem, így az autó papírjait és a slusszkulcsot bent hagytam a házban, a rendőröket pedig kihívtam – kezdte történetét Martin.
Megjelent a végrehajtó is, dr. Zoltán Ákos. Dörömbölt a kapun, és azt üvöltözte, hogy Martin nyissa ki az ajtót. Az autó forgalmiját követelte, ám azt nem tudta megmondani, milyen tartozás miatt kívánja lefoglalni a körülbelül két és fél millió forintot érő Volkswagen Polót. Mivel a kezében végzést lobogtatott, a kiérkező rendőrök melléálltak, és felszólították Martint, hogy engedelmeskedjen a bírósági végrehajtónak.
– Eldöntöttem, hogy az életem árán sem viszi el senki az autót. Kiderült, egy húszezer forintos rendőrségi szabálysértés miatt akart megkopasztani, amit korábban befizettem. Erről az önkormányzat őt is értesítette, ez azonban nem érdekelte, tovább erőszakoskodott – mondta Martin. – A tömeg akkora cirkuszt csinált, hogy inkább kifizettem a 41 ezer forintos követelést – tette hozzá Martin, aki bírósághoz fordult.
Zoom
Csak ezen a napon dr. Zoltán Ákos még öt helyre elment a XVI. kerületben, hogy pénzt sajtoljon ki áldozataiból. Az lap megtudta azt is, hogy az önkormányzat az elmúlt időben már egyre kevesebb munkát adott a férfinak, ugyanis a végrehajtásokról sosem tudott elszámolni a szükséges papírokkal.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarában már többen keresték rajtuk dr. Zoltán Ákost, de a kamara munkatársai sem érik el őt - olvasható a Blikkben.
Szerkesztőségünk ezért úgy döntött, segít azoknak, akik szeretnének néhány szót váltani a Zoltán Ákos nevű hiénával: kérjük olvasóinkat, hogy aki bármit tud róla, írjon nekünk. Küldje be a fényképét, privát telefonszámát, lakcímét, adatlapját stb. Tekintsük ezt közszolgálatnak.
(Kuruc.info)
Frissítés: Bujkál a bűnöző, de megtudtunk róla ezt-azt
Autóját már elvették, így Lippai László most a járművön lévő 3,5 millió forintos hitelét próbálja menteni, mielőtt a bank felmondja a szerződést, és egy összegben követeli tőle a pénzt. A színész, akinek egy 30 ezer forintos eljárási bírságból 61 ezer forintosra duzzadt adóssága miatt árverezték el az ötmilliót érő Honda CR-V-jét, hétfőn sokadszorra kereste fel a végrehajtó, dr. Zoltán Ákos irodáját, de vele személyesen ezúttal sem tudott találkozni. Azonban ezúttal legalább nem jött el üres kézzel.
– Nem volt bent, kérdeztem, hogy szerdán, amikor ügyfélfogadás lesz, tudok-e vele beszélni – mondta Lippai. – Azt mondták, nem tudnak mondani semmit, végrehajtáson van, sok a dolga. Megkaptam viszont a végrehajtási ügy teljes dokumentációját, amire szükségünk lesz, hogy kifogással éljünk az eljárással szemben. Gondolom, addig a pénzemet se látom, ami az autó árverezéséből megmaradt – tette hozzá lemondóan a színész.
Mint ismeretes, Lippai Lászlónál múlt hétfőn jelent meg a végrehajtó és az árverésre érkező licitálók. A szemtanúk szerint voltak olyanok is, akik „fizetett statisztaként", kétezer forintért vállalták, hogy szaporítják a tömeget, de nem licitálnak az autóra. A jelenlegi forgalmi értékén 4,5-5 millió forintot érő Honda becsértékét a végrehajtó a helyszínen mindössze 900 ezer forintban állapította meg, végül 570 ezerért vitte el az árverési vevő, akinek a jegyzőkönyvben a neve helyett csak egy cég hevenyészve odaírt neve állt.
Lippai a végrehajtótól azonnal a Budapest Autófinanszírozási Zrt.-hez rohant, mert innen vette fel a hitelt a kocsira. Azt akarta megtudni: kikérte-e már valaki az autó törzskönyvét, amit a bank a hitel lejártáig biztosíték gyanánt magánál tart.
– Kiderült, a banknak opciós, vagyis elővásárlási joga van a kocsin, de ha egy tőlük független ügyben árverezik azt el, akkor e jogról nekik le kell mondaniuk – mondta a színész. – A törzskönyvet még nem kérte senki, de azt is kiadják majd. Most arról kell megállapodnom velük, hogy fennmaradhasson a hitel, hiába nincs meg a fedezet, vagyis az autóm, törleszthessem tovább havi részletekben, és ne kelljen azt a 3,5 milliót egyben kifizetnem.
Lippait rendkívül megviselte ez az ügy, főként, hogy tisztában van vele: nem lett volna szabad hagynia, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Ha az árveréstől számított nyolc napon belül, vagyis szerdáig kifogással él, akkor a végrehajtói kamara vizsgálhatja ki az ügyet, hogy megállapíthassák: jogos volt-e a tartozáshoz képest ilyen nagy értékű foglalás.
A kamara sem találja
A végrehajtói kamara sem találja dr. Zoltán Ákos végrehajtót, aki állításuk szerint „felszívódott”, sem telefonos, sem írásbeli megkeresésükre nem reagál. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK) hétfői sajtótájékoztatóján elmondták: kivizsgálják Lippai László autójának végrehajtási ügyét, s ennek érdekében felszólították Zoltán Ákost, hogy nyolc napon belül nyújtsa be az ügy összes iratának eredeti példányát. Amennyiben ennek nem tesz eleget, akkor vagy újra felszólítják, vagy azonnal fegyelmi eljárást indítanak ellene.
Zoltán Ákos végrehajtó ellen már van egy fegyelmi eljárás folyamatban egy másik esettel kapcsolatban, amelynek tárgyalását tegnap délelőtt tartották Tatabányán. De ugyanez vonatkozik Zoltán testvérére, Hunorra is, akinek fegyelmi tárgyalása ma lesz, illetve volt sógornőjére, aki szintén állt már ilyen eljárás alatt. A Zoltán testvérek, Levente, Ákos és Hunor ugyanabban az újpesti végrehajtói irodában dolgoznak. Zoltán Ákos korábban a saját felügyeleti szervénél is próbálkozott, ahogy az MBVK sajtótájékoztatóján Schmidt Zoltán elnökségi titkár elismerte: 200 millió forintot próbált meg inkasszózni a kamara bankszámlájáról – okirat nélkül.
(Blikk nyomán)
Néhány adalék
Meg nem erősített információink szerint Zoltán Ákos bírósági végrehajtó élettársa Kállay Judit, aki szintén "szakmabeli": végrehajtó, a Galea Zrt. tulajdonosa (iwiwes adatlapja itt). Közös gyerekük Zalán Dániel, legutóbbi lakókörnyezetük Őrbottyán-Csömör környéke. Jogtalan árverésekkel kisemmiztek embereket otthonukból és vagyonukból. A gépkocsiparkjuk egyik kimagasló értékű gépjárműve egy 50 millió értékű fekete Bentley Gt Continental (Cook-szigeteki rendszámmal közlekedett pár évvel ezelőtt). A család milliárdos vagyonnal rendelkezik.
Zoom
Középen Kállay, éppen "dolgozik" (kép: Fort András, Szabad Riport Tudósítói Iroda)
Zoltán Ákos testvérei szintén bírósági végrehajtók: Zoltán Levente, Zoltán Ágota, Zoltán Hunor. Munkatársaik: Kiss Balázs, Balogh Ágnes. A végrehajtó csapat elérhetősége: 1043 Bp. Kemény G. utca 6, 2. em/9.
Zoltán Ákos telefonszáma: 06-1-272-0244, fax: 272-0245, 06-30-579-7606, 06-30-579-7611.
Zoltán Levente: 06-1-370-1583.
Balogh Ágnes: tel/fax 06-1-370-3150.
Végrehajtások alkalmával 20-30 fős alvilági bandával járják végig hétköznap a végrehajtás alá vont személyeket, és fenyegetik az embereket, amennyiben nem adják át értéküket. A ház előtt kiabálva az adóst a szomszédok előtt lejáratják, ha fizet, ha nem. A végrehajtás pénzbeli kifizetése nem téríti őket jobb belátásra, mert az adós értékeit akarják elszedni kikiáltási ár alatt, egyharmad áron. Ha az adós fizet, idegesen elkullognak.
Zoltán Ákos céges autójának rendszáma: MBC 028.
Ez a fitnesszhálózat is az ő érdekeltségük: http://speedbody.hu/
További adatok: egy cégben van Kállay és Zoltán Ákos, tehát biztosan van közük egymáshoz, és valószínűleg ez a veresegyházi cím lesz Zoltáné:
1(09) A társaság tagjainak adatai
1(09)/1 [01 09 882126 ] OFFÉ Hungary Kft. 1225 Budapest, Tűzvirág utca 13.
A tagsági jogviszony kezdete: 2008.09.17.
Változás idopontja (törlés): 2010.06.25.
Törlés kelte: 2010.08.06.
Hatályos: 2008.09.17. - 2010.06.25.
1(09)/2 Békefi József (an: Boda Piroska) 2364 Ócsa, Kiss J utca 45.
A tagsági jogviszony kezdete: 2008.09.17.
Változás idopontja (törlés): 2009.01.06.
Törlés kelte: 2009.02.09.
Hatályos: 2008.09.17. - 2009.01.06.
1(09)/3 Beregszászi Csaba (an: Tóth Gabriella) 2360 Gyál, Venyige köz 10. 2. ép.
A tagsági jogviszony kezdete: 2008.11.12.
Változás idopontja: 2009.01.06.
Változás idopontja (törlés): 2010.06.25.
Bejegyzés kelte: 2009.02.09.
Törlés kelte: 2010.08.06.
Hatályos: 2009.01.06. - 2010.06.25.
1(09)/4 Farkas Attila (an: Gencs Gabriella) 1042 Budapest, Kemény Gusztáv utca 6.
A tagsági jogviszony kezdete: 2008.11.12.
Változás idopontja: 2009.01.06.
Bejegyzés kelte: 2009.02.09.
Hatályos: 2009.01.06. - ...
1(09)/5 Márkos Kincső (an: Réthly Sarolta) 1086 Budapest, Dankó utca 35. Fszt.
A tagsági jogviszony kezdete: 2008.11.12.
Változás idopontja: 2009.01.06.
Változás idopontja (törlés): 2010.06.25.
Bejegyzés kelte: 2009.02.09.
Törlés kelte: 2010.08.06.
Hatályos: 2009.01.06. - 2010.06.25.
1(09)/6 Zoltánné Edőcs Margit (an: Pázmándi Margit) 2151 Fót, Repkény utca 14.
A tagsági jogviszony kezdete: 2008.11.12.
Változás idopontja: 2009.01.06.
Változás idopontja (törlés): 2010.06.25.
Bejegyzés kelte: 2009.02.09.
Törlés kelte: 2010.08.06.
Hatályos: 2009.01.06. - 2010.06.25.
1(09)/7 Kis Csaba (an: Monoki Ibolya Ilona) 5310 Kisújszállás, József Attila utca 33.
Szavazati jog mértéke meghaladja 50%-ot.
A tagsági jogviszony kezdete: 2010.06.25.
Változás idopontja: 2010.06.25.
Változás idopontja (törlés): 2011.11.04.
Bejegyzés kelte: 2010.08.06.
Törlés kelte: 2011.11.07.
Hatályos: 2010.06.25. - 2011.11.04.
1(09)/8 dr. Zoltán Ákos (an: Dénes Ilona) 2112 Veresegyház, Vásárhelyi Pál utca 65.
A tagsági jogviszony kezdete: 2011.11.04.
Változás idopontja: 2011.11.04.
Bejegyzés kelte: 2011.11.07.
Hatályos: 2011.11.04. - ...
1(09)/9 dr. Kállay Judit (an: Kállai Mária) 1042 Budapest, Kemény Gusztáv utca 6.
A tagsági jogviszony kezdete: 2011.11.04.
Változás idopontja: 2011.11.04.
Bejegyzés kelte: 2011.11.07.
Hatályos: 2011.11.04. - ...
Zoltán Ákos és Kállay Judit további cégei:
Zoom
Rákattintva nagyítható
Zoom
És itt van maga Zoltán Ákos is - még ő fenyegetőzik jogi lépésekkel:
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: