A szó jelentése: magyarázkodás. A szó önmagáért beszél. Annak, aki tisztességesen és helyesen cselekszik, nincs szüksége olcsó, önigazoló magyarázkodásra. 

A zsidó „vitakultúra” „a mindent tagadva, mindig támadva” stratégiát alkalmazza, melyet már jól ismerünk az oláhok, ukránok, tótok és rácok jóvoltából is.

Ehhez kétféle módszert használnak. Az egyik módszer az „okoskodó”, a másik a „gyalázkodó”. Ezek gyakran ebben a sorrendben követik egymást.

Az okoskodót, tehát a magát műveltnek mutató zsidót - akinek a diplomáját szintén ellophatta a szélsőjobb - valódi műveltséggel lehet túlszárnyalni. Ismerve a hiányos alapismereteiket, valamint a „politikailag korrekt” és a kettős mércét alkalmazó hozzáállásukat, ez nem nehéz dolog. 

A gyalázkodót „alulmúlni” kell a gyalázkodásban. Itt kezdődik a hasbara. Csúnya dolog, de csak így hatásos. Az emberek egyszerűen olyanok, hogy nagyobb súlyt fektetnek a valakiről elhangzott negatív dolgokra, mint a pozitívra. Egyetlen negatív dolog elronthatja száz pozitív dolog hatását. Ez egyszerűen így van, ilyen az emberi természet.

Tehát senkinek se legyen lelkiismeret-furdalása, ha egy zsidó lelkébe, vallásába, halottainak emlékébe, orra méretébe kell beletaposnia! Üssétek őket ott, ahol fáj nekik! Megérdemlik, mi pedig nem lehetünk finnyásak! A zsidók egyszerűen nem tudnak vele mit kezdeni.

Ahogy azt jól megtanultuk, a hasbara célja nem a másik fél meggyőzése érvekkel-ellenérvekkel egy kulturált vita során, hanem a másik rossz színben való feltüntetése és hitelességétől való megfosztása a harmadik fél előtt.

Ez a magaviselet a klasszikus, nyugati kultúrkörhöz tartozó keresztény úriember számára méltatlan, ahogy méltatlan minden más civilizációban is. De a másik, a zsidó fél egyik szempontból sem tartozik az előbb említett kategóriákba, mert nem tartozik a nyugati kultúrkörhöz, nem keresztény és nem úriember. Egyszerűen csak zsidó.

Nem hangzik politikailag korrektnek, tehát pont emiatt igaz, hogy sajnos nem minden választásra jogosult ember ér el egy bizonyos szellemi küszöböt, és ennyi elég is a befolyásolhatósághoz. Ez egyszerű agymosás, mely mindkét irányban alkalmazható. Nem kívánom kifejteni az agymosást, erre rengeteg szakirodalom létezik.

Ne feledjük, hogy a bolsevik zsidóknak a legutóbbi erőszakos hatalomra kerülésük óta 60 évük volt az agymosásra! Volt tehát elég idejük felnevelni a 2. világháborúban legyőzöttek gyermekeit a maguk szájíze szerint.

De hiába van a zsidók kezében az agymosáshoz szükséges média 99,99%-a, mert egy behozhatatlan hátránnyal indulnak. Azzal, hogy az ő üzenetük hamis.

Így hát az anti-hasbara nem más, mint a zsidók horgas orrának belenyomása a saját hazugságaik mocskába.

 

Alapszabály: Magyarország, ahogy a neve is jelzi, immár több mint 1100 éve a magyarok országa. Sokszor megesett, hogy idegenek tulajdonába került, de maga az ország még akkor is a magyaroké. Az enyém, a tiéd, de nem a zsidóké, nem a cigányoké, nem az amerikaiaké, nem az ENSZ-é és nem az Unióé, és még csak nem is a pirézeké. Egyedül a magyaroké. És senki kedvéért nem mondunk le egy kis darabjáról sem! És ha újabb ezer évig is tart, de visszavesszük azt, ami a miénk! És ez nem csak a csonkaországra vonatkozik.

 

Alapszabály: Senkinek nincs joga megmondani egy magyarnak, hogy mit tegyen, mit gondoljon, kit toleráljon a saját országában, a saját hazájában! Pláne nincs hozzá joga egy idegen, jöttment zsidónak!

 

Vajknak van egy háza. Befogadja albérlőnek Milost, Dragant, Lákátosz Ászmeráldácskát és annak szurtos, bocskoros rokonát, Gheorghiut. Majd később befogadja Slomót is, aki könyörögve kér menedéket, mert Iván - egyébként jogosan és nem ok nélkül - az életére tör. Slomó ismét visszaél a vendégjoggal, ahogy azt Ivánnál is tette, és itt is uszítani kezdi a többi albérlőt Vajk ellen.

Tegyük hát fel a kérdéseket: Mit tegyen Vajk? Kié a ház? Vajké, a tulajdonosé? Vagy mindenkié, csak Vajké nem? Hagyja-e Vajk annyiban ezt az istenkáromló cselekedetet, vagy tegyen igazságot, és torolja meg?

 

Alapszabály: Attól, hogy a zsidók 1867-től elkezdtek tömegesen tanyát verni az országban, még nem lettek automatikusan magyarok, az ország pedig nem lett automatikusan közös tulajdon.

Az ország és bármi más, ami egyedül a magyar nemzet tulajdona, nem demokrácia kérdése, és nem képezi vita tárgyát.

Az 1867-es zsidó emancipációs törvény, valamint az 1868-as kisebbségi törvény egy gesztus, mely a magyarok jóindulatáról szól, és nem arról, hogy mindezen jogok „járnak”. Mindezen jogok ellenére még egyáltalán nem magyarok! Ami természetes, arról nem kell törvény. Mert ez nem így működik.

Hiába tud magyarul, attól még nem magyar. Ahhoz az is kell, hogy befogadják.

 

Beszélek angolul, de élhetek Angliában száz évig, attól még nem leszek angol, ha nem fogadnak be, és én sem akarok beilleszkedni.

Továbbá mindegy, hogy egy, tíz, száz vagy ezer zsidó akarja megmondani akárcsak egyetlenegy magyarnak is, hogy mit csináljon, vagy mi történjen, mert a magyar nemzetről és annak tulajdonáról nem dönthet egy, tíz, száz, ezer jöttment idegen, csak a magyar, még akkor is, ha ő az utolsó élő magyar!

 

Ahogy Talleyrand tanácsolta Napóleonnak: "Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!"

Érdemes antikváriumokban keresgélni háború előtti történelemkönyveket, melyeket nem fertőzött meg a zsidó marxista történelemhamisító szemlélet.

Ismerd meg a magyar vitézeket és haditetteiket! A sor olyan hosszú, hogy pusztán a nevek megtöltenének egy könyvet: Botond, Toldi Miklós, Kinizsi Pál, futaki Hadik András gróf, barbácsi és vitézvári Simonyi József óbester, Mecséry Dániel, a legkeményebb fejű magyar, Rákóczi kurucai, a '48-as honvédek, az első világháború hősei, Francia-Kiss Mihály és a Rongyos Gárda, „Bill apó”, vagyis Billnitzer Ernő tábornok, Tassonyi Edömér eje őrnagy, az '56-os hősök, és mindazok akik mindent feláldoztak értünk, és sokkal többet érdemelnek a felejtésnél és a megtagadásnál, ahogy azt a zsidók parancsolják.

Ha őrizzük emléküket, az erőt ad nekünk és utódainknak, számukra pedig többet ér minden kitüntetésnél és a rehabilitálásnál. Számukra ez a legnagyobb fizetség az értünk kiontott vérükért és sanyarú sorsukért.

Nem számít, ki volt az apád, nagyapád, kutasd a családfád, írd össze a családi történeteket, és add tovább a következő nemzedéknek! Nem számít, hogy ha nem csillog a család múltja, mert tudnod kell, honnan jöttél, hogy tudd, merre indulj és merre kövessenek az utódaid.

 

Mindenki utálta az iskolai kötelező olvasmányokat, de ezek mások. Ezeket a kötelezőket viszont a zsidók és az agymosott sábeszgojok egyenesen pápai indexre helyeztetnék a szólásszabadság nevében. Ez már önmagában is elég ok arra, hogy egy hazáját és népét szerető ember, legyen bármely nemzet gyermeke, elolvassa őket.

Beismerem, én például nem olvastam Wass Albertet, amíg a zsidók el nem kezdték gyalázni. Ha a zsidó valakit gyaláz, akkor érdemes odafigyelni arra az emberre.

 

Alapszabály: Akit a zsidók gyaláznak, rossz ember nem lehet. Ha pedig a te nemzeted tagját gyalázzák, akkor az az ember méltó a tiszteletedre!

 

Külön megemlíteném a neves magyarok műveit is, melyek a tantervekben nem, de egy magyar ember számára kötelező olvasmánynak számítanak:

- Kölcsey Ferenc 1830-as, a szatmári adózó nép állapotáról tartott beszéde

- Gróf Széchenyi Istvánnak az alsó tábla 1844. április 24-i kerületi ülésén mondott beszéde

- Vörösmarty 1848. május 13-i írása

- Kossuth Lajos iratai között: Éhségmentő intézetek,

- Deák Ferenc 1865. december 14-i parlamenti beszéde.

Mellettük érdemes olvasni az amerikai Patrick Henry (1736-1799) munkáit is!

 

A zsidók szeretik úgy beállítani nemzetünk nagyjait, mintha a liberálbolsevik politikájuk az ő cselekedeteik folytatása lenne. Ezt, ahogy a Hasbara kézikönyvben leírták, úgy érik el, hogy nagyjaink idézeteit kiragadják valódi szövegkörnyezetükből, és a nekik kedvező szövegkörnyezetbe illesztik. Természetesen egy a saját történelmével tisztában levő magyar számára ezek a próbálkozások hatástalanok.

Mint ismeretes, szeretnek Kossuth által is méltatott 3000 zsidót emlegetni, akik a '48-as szabadságharcban is harcoltak a magyar oldalon. A probléma ezzel csak annyi, hogy Kossuth sosem említett 3000 zsidót, mivel egyrészt egy zsidó a törvények értelmében nem lehetett katona, másrészt ez a sztori először az 20. század elején jelent meg a Magyar Zsidó Lexikonban. Tehát a forrása nem más, mint Kohn (Kun) Béla faj/elv/hittársa, így magától értetődő, hogy csak a szokásos zsidó történelemhamisítás része.

 

Alapszabály: Adva van egy hatalmas dilemma. „Vajh, kinek higgyek, kiben bízzak, kire hallgassak? A saját nemzetem legjobbjaira és az őket követőkre, vagy az enyéimet a talmudi hálátlanságból gyalázó, és eláruló jöttment, idegen zsidókra, az ellenségeinkre? Nehéz döntés, bizony nehéz...”

Megoldás: Egy magyar mindig a magyart választja egy zsidóval szemben. Mert a magyar tiszteli az őseit, felnéz azokra, akik előtte jártak, és sosem tagadja meg őket. És legfőképp, sosem helyez egy jöttment, idegen zsidót a sajátjai fölé!

 

Tudom, ez most hülyén hangzik. Figyeld meg az érzéseidet, amikor híradót nézel, újságot olvasol, mert a hasbara célja nem az ész, hanem az érzelmek manipulálása. A legősibb negatív érzelem a félelem és a gyűlölet. Ezen érzelmek manipulálásával lehet az embereket olyan cselekvésekre kényszeríteni, melyeket ép ésszel soha nem tennének. Ne becsüljétek alá!

Ha zsidóval állsz szóba, ne ragadtasd el magad, ne légy dühös! Egy dolgot mutass, a zsidó igyekezetén való derülésed és megvetésedet! Gondolkodj pozitívan, akármilyen hülyén is hangzik. Ha nehezedre esik, akkor olvasd el pl. Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna Hitvallás című versét, az ún. „hiszekegyet”. Az mindig segít, legyen neked is a hitvallásod. 

A média ugyanis az emberek manipulálásáról szól. Ha most azt mondod, hogy „Á, engem nem lehet manipulálni, én ahhoz túl okos vagyok”, akkor hazudsz magadnak. Ne tedd!

 

A zsidó hasbara alapjait szem előtt tartva megállapíthatjuk az anti-hasbara első szabályát:

Zsidóval nem vitatkozunk! 

Nem azért, mert, tegyük fel, nem nekünk van igazunk, hanem azért, mert az ellenünk használt zsidó hasbara nem valódi vita. Annak csak a látszatát próbálja kelteni. Teljesen mindegy, hogy a zsidó újságot ír, tévében, rádióban szerepel, mert a hasbara a látszatról szól, és nem a tartalomról!

Másrészről miért is vitatkoznánk olyan dolgokról, melyekben kizárólag és természetes módon nekünk van igazunk? Hiszen ez a mi országunk! Ha nekik nem tetszik valami, akkor ”el lehet menni”! Hiszen egy zsidónak sem kötelező Magyarországon élnie.

Alapszabály: A zsidók egyetlen erőssége abban rejlik, hogy képesek azt a látszatot(!) kelteni, hogy ők is csak egyek közülünk, hogy ők csak ún. „más vallású magyarok”, és így „magyarként” szavuk van a magyarok között, amiért rájuk érdemes és kell is figyelni. Csakhogy ez nem igaz.

Nyugodt szívvel megkérdezhetjük tőlük, hogy miért szól bele a magyarok dolgába olyan, aki nem magyar, hanem egy jöttment, idegen zsidó?

Figyeljük meg, hogy egy magyar ember pártállástól függetlenül dühös, ha a hazáját/nemzetét bármiféle támadás, negatív kritika vagy hátrány, kár éri. Ezzel ellentétben megfigyelhető a médiában, hogy a magukat itthon magyarnak beállítani próbáló zsidók ilyenkor gyalázzák és kárörvendőn nevetnek az őket hazájukban nagylelkűen megtűrő őslakosokon! Ez kivétel nélkül minden országban ellenséges cselekedetnek minősül. A mi esetünkben is. És mit csinál az ember az ellenségével? Az egyetlen dolgot, amit a zsidókkal tenni szokás.

Meg lehet kérdezni, hogy miért szól bele valaki egy ország irányításába, akinek nincs is saját országa? Hogyan is érthetne hozzá, ha nem is tudhatja, miről van szó? Hiszen el sem tudja képzelni! 

Ilyenkor a zsidó gyakran ajvézni kezd, mintha bármi köze lenne az országhoz: Mert hát hová vezetett a nemzeti kormányzás? Vesztes háborúkhoz stb.

Bármikor nyugodtan ki lehet nevetni őket: "Megnyugtatok minden zsidót, hogy el tudjuk vezetni a saját országunkat nélkülük, ahogy az elmúlt 1100 évben, tatár, török, osztrák és orosz ellenére is tettük. Hát igen, nem volt könnyű, az élet bizony kemény dolog, de csak megoldjuk a továbbiakban is zsidók nélkül." 

Érzékeltessük velük, hogy nincs is joguk beleszólni a dolgainkba: "Miért szólsz bele a magyarok dolgába?"

Ez a mondat teljesen egyértelmű, természetesen adja magát. Meg lehet ismételni addig, amíg a zsidó el nem hagyja a helyszínt, ami elég hamar meg fog történni, mert a kérdés abszolút jogos.

Régen nem létezett antiszemitizmus. Nem azért, mert az emberek szerették a zsidókat, hanem mert a régi szép Magyarországon és az egész világon a zsidónak mindig is kuss volt a neve, és azonnal nyakon verték, ha kampós orrát beleütötte abba, ami nem tartozott rá.

Ez az egyetlen mondat nyilvánvalóvá teszi a zsidó számára, hogy a megtévesztésük hatástalan. Nincs félelmetesebb egy zsidó számára annál, ha szembesül azzal, hogy a gój látja, miféle szerzettel van dolga. Mert a tapasztalatok szerint a következő lépést pogromnak hívják.

Vehetjük viccesre a választ: "Ha bármikor fennállna az a furcsa helyzet, hogy nem tudjuk, mit csináljunk, és mindannyian arra következtetésre jutunk, hogy a továbbiakban mindenképpen egy zsidóra van szükségünk, hogy megmondja, mit tegyünk, akkor azonnal és haladéktalanul szólni fogunk. Addig zsidónak kuss!"

 

Alapszabály: Mivel nagylelkű emberek vagyunk, így elismerjük, hogy természetesen lehet véleményük, melyet ugyan nem kérdeztünk, mert nem vagyunk rá kíváncsiak, de beleszólásuk nem lehet semmibe. Tehát zsidónak kuss!

 

Ha magyarázkodsz, azzal védekező helyzetbe hozod magad. Ne tedd, nincs rá okod! (Gyöngyösi Márton figyelmébe...)

 

Alapszabály: Neked senkinek sem kell magyarázkodnod a saját hazádban! Főleg nem egy jöttment, idegen zsidónak!

Felesleges a múlton vitatkozni velük, mert ők pontosan tudják, hogy vétettek az őket befogadó magyar nemzet ellen, hogy kollektíven bűnösök (a saját vádaskodásaik mintájára), egy olyan bűncselekményben, melyre nincs magyarázat és nincs bocsánat. És azt úgy hívják: árulás.

 

-X.Y./ te / édesanyád /stb. egy „nácifasista”!

Erre általában azt szoktad válaszolni, hogy:

-Nem, nem náci, mert nem német, nem fasiszta, mert nem olasz, csak hazafi stb.

Ezt felejtsd el, ez egyszerűen szánalmas! Helyette azt fogod mondani, hogy:

- Na és aztán? Ha azok vagyunk, akkor azok vagyunk, részben pont miattatok. Megtehetjük, mert mi vagyunk itthon. Mégis kinek képzeled magad, te jöttment zsidó, hogy azt képzeled, idegenként megmondhatod nekem, hogy mit tehetek a saját hazámban, és mit nem? Na takarodj, coki!

 

Alapszabály: Ahogy már említettem, a zsidók legfőbb fegyvere az, hogy el tudják hitetni az emberekkel, hogy egyek közülük, és képesek azt a látszatot kelteni, mintha az ő véleményük lenne a többség véleménye. A legjobb fegyver nem a magyarázkodás, nem is az ún. „holokauszt-tagadás”, még csak nem is a közöny, hanem a káröröm, mely tudtára adja, hogy minden manipulálásra irányuló igyekezetük hatástalan. Lásd lejjebb.

 

- Kérem

- Köszönöm

- Sajnálom

- Jehova

 

Ez így van, sosem kér, csak követel. Sosem kér bocsánatot, ha vétkezett ellened, hanem utasít, hogy felejtsd el, és „ne beszélj róla többet”. Például a trianoni gyalázatuk esetében, vagy a kommunista zsidók további bűneivel kapcsolatban.

Adjátok mindig tudtukra, hogy mi sem felejtünk, és mi sem bocsátunk meg! Az pedig egyáltalán ne is érdekeljen senkit, hogy szerintük bűn volt-e vagy sem!

Továbbá azt is, hogy nem illik követelni. Szépen kell kérni, és ha mégis úgy döntünk, hogy nem, akkor az azt is jelenti, és nem kell megindokolni! Ha úgy döntöttünk, akkor úgy döntöttünk. Mert nászifaszista gájdiszták vagyunk, vagy mert nem vagyunk azok, vagy „mert csak”!

 

Alapszabály: Nincs olyan, hogy cigánynak, zsidónak és egyéb kártevőknek a jogaik csak úgy lennének! A jogok nem „járnak”! A jogokat ők tőlünk kapják, mert nagylelkűek vagyunk. Mint például az egyenlőség, mely már át is esett a ló másik oldalára. De nem „kötelességünk” jogokat adni idegeneknek vagy beteges degenerált ösztönlényeknek a saját országunkban! Ha nem tetszik... el lehet menni.

Alapszabály: Közismert, hogy a történelem folyamán még nem akadt egyetlenegy olyan zsidó sem, aki akár csak hallott volna egy másik zsidóról, mely vétkezett volna egy nem zsidó kárára! Ez vitathatatlan tény.

 

Na persze nem azért, mert ők olyan nagyszerű emberek, hanem mert a vallásuk szerint a nem zsidók ellen elkövetett legállatiasabb tettük sem számít bűnnek. Persze gyakran megesik, hogy kihúzzák a gyufát, és olyankor elég egy átlagos festő, hogy világra szóló keserves sírásba kezdjenek, melyet azonmód tőkésítenek is.

 

Alapszabály: A nyugati, keresztény kultúrkör erőssége és egyben gyengesége a szánalomra, az együttérzésre és a sajnálatra való képesség, mellyel a Talmudon kisgyermekkoruk óta nevelkedett zsidók gondolkodás és szégyenérzet nélkül visszaélnek, mert ők nem rendelkeznek vele. Ezt pedig nem hagyhatja senki sem.

 

Elég ránézni Áder Jánosra. Ő a mi köztársasági elnökünk. Nála sokkal jobbat érdemlünk. Nem hogy egy köztársasági elnök, de egy férfi, egy magyar sem dugja a fejét a saját hazájában szervilis görnyedtséggel egy kivénhedt kommunista zsidó rózsás farpofái közé, és nem jár előtte négykézláb, mint az állatok! Az ilyen embereket köpd le!

Megsértetted a holokauszt-túlélőket, beletapostál a zsidók lelkébe? Akkor csak nevess rajtuk, elvégre felnőttek vagyunk, nem kell mindenen megsértődni, mint egy köcsög buzinak! Nem nekünk kell azért bocsánatot kérni, ha a zsidónak a fitymájával együtt a tökeit is levágták! Sose kérj tőlük bocsánatot semmiért! Nincs rá okod, hiszen ők provokálták ki a sorsukat. Nekik kell bocsánatot kérni tőlünk és minden más nemzettől, akiknek aljassággal fizettek a jóságáért!

Ne gondolja senki, hogy a zsidók azért gyűlölik a németeket, a magyarokat vagy bárki mást, mert Hitler, nácik, nyilasok stb. Nem is azért, mert a németek németek, a magyarok pedig magyarok. Ők minden gójt gyűlölnek abban az országban, ahol a zsidók tanyát vertek, mert őket gyermekkoruk óta erre nevelik a Talmud alapján.

„De ha jó vagyok a zsidóhoz, szeretgetem, lesem minden kívánságát, eladom neki bagóért a szülőföldemet is, és még csak nem is gondolok semmi antiszemita dologra, akkor a zsidó majd az én barátom lesz. Boldog egyetértésben és békében fogunk élni, és majd azt fogja mondani, hogy még Jehovának is tetszem és majd jól meg fog áldani és én is mennybe mehetek. És a zsidók szerint antiszemitának lenni különben is rossz és hizlal.”

 

Alapszabály: Ha egy gój behódol és lemegy kutyába egy zsidó előtt, azt a zsidók nem szeretni fogják, hanem megvetően leköpni. Lehet, hogy vannak zsidó barátaid, de a zsidóknak te sosem leszel a barátja. Ugyanez vonatkozik a cigányokra, oláhokra, tótokra és a rácokra is.

Ez nem óvoda, ahol, ha odaadod a zöld filctolladat a társadnak, akkor ő is odaadja a kis homokozólapátját. A világ olyan, mint a börtön, lehetsz apuci vagy lehetsz anyuci, ahol az erősebb kutya b@szik alapon folyik az élet.

A zsidók különösen gyűlölik az ún. antiszemitákat, mert tudják, hogy azok a valódi mivoltukban látják a zsidókat. De az, aki behódol és akit onnantól kezdve irányíthatnak, azt nemcsak gyűlölik, hanem még meg is vetik. És a gój csicska meg is érdemli a megvetést az új gazdáitól éppúgy, mint az elárult nemzetétől.

Maradjunk Áder Jánosnál. Budapesten a Schweitzer nevű rabbi unatkozott, majd kijelentette, hogy őt nem szeretik. Ez önmagában még igaz is, de Áder Jani köztársasági elnök létére mégis fogta magát, és térden csúszva kaparászott az ajtaján bebocsáttatásért, mint egy kivert kutya, hogy a zsidó bocsánatáért esedezhessen, majd kijelentette, hogy az „önbecsülését(!!!) érte a támadás”. Utána kiment Izraelbe a zsidókat aranyra cserélő, majd a kommunista zsidók által meggyilkolt emberkereskedő, Raoul Wallenberg születésének évfordulójára. Mint az ismeretes, a nekünk példaképpé állított Wallenberget a kommunista zsidók kb. 15 kg arannyal kapták el, amiket „a zsidók adtak neki megőrzés céljából”. A cigányok is ezt szokták mondani, amikor tetten érik őket fémlopáson...

Tehát Áder János fejébe csapta hivatali kipáját, és sűrű nyelvcsapásait néha megszakítva zsidó imádkozásokkal mindenkitől bocsánatot kért mindenért, és mindenkit sajnált, aki nem palesztin. Megígért áldozati hekatombákat és holokauszt-központok százait, hátha a kitaszított nép megsimogatja kis bajszos buksiját. Majd amikor Bulgáriában egy robbantás után néhány zsidó betonba harapott, azon igyekezett, hogy elsőként sajnálhassa megint a zsidókat.

 

Tegyük fel a kérdést: Ez az alak, aki a köztársasági elnök hivatalát bitorolja, egyáltalán magyar? Egyáltalán férfi? Egyáltalán ember? Egyáltalán gerinces vagy egy papucsállatka? A cigányok által kirabolt, megerőszakolt, terrorizált, megölt, zsidók által kifosztott magyarokhoz mikor ment el együttérzést nyilvánítani?

 

A zsidózás állítólag csúnya, rossz és erkölcstelen. Ha zsidózni van kedved, zsidózz nyugodtan, mert te vagy itthon, és nem ők. Egyáltalán, mit érdekel téged a zsidó véleménye? 

 

 

- Először is, igen, éltek, néhányan. Államot mégsem hoztak létre.

- Másodszor, rómaiak pedig éltek Palesztina, azaz a ma Izraelnek csúfolt mesterségen létrehozott és mások szánalmából kicsalt pénzen fenntartott állam területén. Provinciáikat pedig úgy hívták: Palaestina, Judea....

- Harmadrészt, a kora középkorban zsidó vallást felvett kazároknak, akik az 1867-es év után kezdtek beköltözni Galíciából Magyarországra, és kivétel nélkül az itt tanyát vert zsidók 100%-t alkotják, nincs számottevő vérségi kapcsolatuk az igazi zsidókkal.

A kazár-kabar-magyar összetartozás miatt a kazár zsidók miatt aggódók megnyugtatására elárulhatjuk, hogy a honfoglalás kori kabar törzsek és Köves Slomó közti vérségi kapcsolatok ma körülbelül olyanok, mint amikor Sven átugrik Koppenhágából köszönni Arthurnak Londonban, hogy „Hát hogy vagytok, ezer éve nem láttalak?” A mi esetünkben ezeregyszáz éve...

 

- Bizony, a magyar nép zivataros századai során számtalan nép vegyült az eredeti magyar néppel. Ráadásul nem mind békésen. És bár nem felejtették el, honnan jöttek, mindegyikük kivétel nélkül, önként lett magyarrá. Ezt tették a jászok, kunok, svábok, görögök. Ám önmagában még ez sem elég, mert kell hozzá még az is, hogy a másik fél befogadja őket, ami meg is történt.

Mi valószínűleg akkor szégyellnénk származásunkat, ha nálunk is elterjedne a zsidókra és cigányokra oly jellemző, szűk családi körben történő vérfertőző szaporodás szokása. Tehát örülünk, hogy kevert nép vagyunk.

 

Alapszabály: Magyarok vagyunk. Ahogy apáink, nagyapáink és azok felmenői is voltak. Minket magyarnak nevez húszmillió oláh, ötmillió tót és hétmillió rác is, miközben a zsidókat – éljenek bárhol – hétmilliárd ember nevezi úgy, hogy „büdös zsidó”.

Ahogy pedig Illyés Gyula mondta, az a magyar, akinek fáj Trianon. És az nekünk fáj, ahogy fájna minden magyarnak Álmostól kezdve, Mátyás királyon és Rákóczi Ferencen át Kossuth Lajosig mindenkinek. Csak a zsidóknak nem fáj. Mert ők okozták.

 

- Általában az a magyar, akitől ezt kérdezik és az nem magyar, aki ezt tőle kérdezi. Egy magyarnak egyértelmű, hogy ki a magyar és ki nem az.

„Mi is magyarok vagyunk” - mondja ilyenkor a zsidó.

- Nem, nem vagytok magyarok, a honfitársaink sem vagytok. Magyar állampolgárok még csak-csak, bár az amúgy se jelent semmit, de nem vagytok magyarok.

 

- Már hogy is sajátíthatnánk ki olyat, ami mindig is csak a miénk volt?

 

- Bizony megeshet, hogy akadt kaftános hullarabló, aki a magyarokat követve vándorolt be velünk a Kárpát-medencébe, de a túlnyomó többség nem 896-ban jött, hanem 1896-ban. Ezer év pedig, akárhogy is nézzük, ezer év.

 

„Magyarország megítélése: A magyarokat mindenki utálja” vagy „Most miattatok, gonosz nácik miatt rosszat fog gondolni a világ/az EU Magyarországról!”

Először is nem érdekel, hogy mit gondol rólam egy idegen. Ha én vagy az országom üzletel idegenekkel, akkor az csak üzlet. Üzletben pedig amúgy sincs barátság. Anno Carter elnök is vegyi fegyvereket adott el a gonosz Szaddám Huszeinnek...

Viszont valóban sokat árt a szokásos alamuszi zsidó és kisantant aknamunka, de még így is irigységet érzek ebben a kijelentésben. A zsidók csak szeretnék, hogy őket csak annyian gyűlöljék, mint ahányan minket gyűlölnek.

Egyébként meg egy átlagember magasról tesz nem csak a magyarokra, hanem az egész világra, mert bőven elég neki a saját baja. És nem hogy azt sem tudja merre van az országunk, hanem azt se, hogy az övé merre van.

 

Ez a mondat a vicc kategóriába tartozik. Az egész Komoróczy (eredetileg talán Kohn, Klein, Kornfeld?) Géza, egy elmebeteg zsidó „történész professzor” fejéből pattant ki, aki annyira történész, mint a rossz emlékű kalandor, Hunsdorfer alias Hunfalvi, és annyira professzor, mint Vágó István...

Mi, magyarok természetesen csak mosolygunk ezeken a harmatgyenge hazugságokon, vagy rosszallóan összevonjuk a szemöldökünket.

De azért mindig figyelmeztessük a zsidót, hogy ha nekünk oláhok módjára bármi problémánk akadna a saját történelmünkkel, beleértve Anonymus és Kálti Márk munkásságát, akkor azt majd mi megoldjuk! De zsidó ilyenbe ne üsse bele a kampós orrát, mert nem tartozik rá...

 

Talán az egyik legpofátlanabb és egyben legnevetségesebb viselkedési formája bármely zsidónak, amikor megpróbálja megmagyarázni a kereszténységet a keresztényeknek, és átírni a kereszténység Újszövetségét.

Mégis mi alapján magyarázhatná el egy zsidó, hogy milyen a szerinte „jó keresztény”, ha a legjobb keresztényt, Jézust ők maguk gyilkolták meg kétezer éve?

Elég a holokauszt-kultuszra épülő Hit Gyülekezete-féle keresztény-cionista szektára gondolni és rögtön világossá válik, hogy vannak emberek, akik nem ütik meg egy marék lepke értelmi színvonalát.

Mi jut eszébe a hétköznapi embernek arról, amikor a szektást „megszállja a Szentlélek”, elkezd rángatózni és habzik a szája? Vajon arra gondol, hogy csodának lett a tanúja, vagy az Ördögűző c. film jelenetére, mikor papot hívnak az ördög által megszállt lányhoz?

- Még az is erősen vitatható, hogy Jézus zsidónak született-e. De az egészen biztos, hogy Keresztelő Szent János megkeresztelte, a zsidók pedig egyetemlegesen kitagadták és egyetemlegesen meggyilkolták. (Lásd: Vére rajtunk és utódainkon, á la Biblia, ugye kedves Németh Sándor?).

Így maradt zsidónak Kajafás, akinek fontosabb volt a pénz, mint Isten, Barabás, az erőszaktevő rablógyilkos és Júdás az áruló. Ők hárman pontosan lefedik a zsidóság „erkölcsi” szintjét.

 

Ez a legvégső fegyver, a Wunderwaffe. Ez annyiban különbözik az „Árpád is zsidó volt” témától, hogy ebben az esetben nem a nemzet múltját és önérzetét mocskolják.

Amikor a zsidók egy emberen nem találnak fogást, akkor úgy próbálják meg elhitelteleníteni a követői előtt, hogy kinevezik amolyan tiszteletbeli zsidónak. Ilyenkor néha még Jézust is belekeverik, aztán rájönnek, hogy nem kellett volna, mert őt is ők maguk gyilkolták meg.

Természetesen ennek az a hátulütője, hogy a „elhiteltelenítő zsidózásukkal” elismerik azt a tényt, hogy az ellenük irányuló antiszemitizmus teljesen megalapozott!

 

Ez egy közismert formula a hasbarában, mely egy negatív mellékértelemmel ruházza fel a megvádolt személyt. Elméletileg azt a hatást kívánja előidézni, hogy az ember rádöbbenjen arra, hogy ő milyen gonosz ember is valójában, és azonmód Canossa-járásba kezdjen a Siratófalnál, miközben véresre korbácsolja a saját hátát. De erre szimplán elég azt válaszolni:

- Na és? Ha kedvem tartja, náci vagyok. Majd én eldöntöm, mert ez az én országom, én vagyok itthon.

Ha pedig Árpádtól Horthyig mindenki náci, az az ő szíve-joga, és nem olyan dolog, melybe a szobrokat vörös festékkel leöntő tarnopoli idegeneknek bármi közük vagy beleszólási joguk lehetne.

- Köpök arra, hogy minek nevez egy hazátlan, jöttment lágerszökevény a saját országomban.

 

Igen, a jó öreg soa. A zsidók által vallásnak kinevezett holokauszt-kultusz és prófétája a már évszázados hagyományok szerinti „Szent Hatmillió”, mellyel az ellenségüket, a keresztény vallást akarják felváltani. Ez a szó nagy gyakorisággal jelenik meg a hasbara során, mindenféle szövegkörnyezetben. Elméletileg azt a hatást kellene elérnie, hogy az ember szeme könnybe lábadjon ilyen brutális, ún. „ipari méretű megsemmisítés„ puszta gondolatára is.

Ilyenkor érdemes megkérdezni:

- Neked mit jelent a holokauszt?

Ilyenkor általában begyakorolt robotszerűséggel citálják a hivatalos agymosó doktrinákat: „Avilágtörténelemsoránelkövettetpáratlanulhatalmasésembertelen-népirtáséstömeggyilkosság. A kereszténység bukása, a legsötétebb kor blablabla.” És nem mellesleg az egyetlen népirtás is, hiszen „hivatalosan” nem minősül népirtásnak sem az Ukrajnában, a kommunista zsidók által mesterségesen előidézett éhínség, sem a multikulti mintapéldája, a srebrenicai mészárlás.

A leghatásosabb válasz erre nem más, mint maga a valóság:

- Ugyan-ugyan, ez badarság. A holokauszt csak két szó: Juden Raus! Vagyis: Eltakarodj, zsidó! Ezen nincs mit nem érteni. Ha a háziúr azt mondja a jóindulatával visszaélő - az egyébként hívatlan - vendégnek, hogy hagyja el a házát, akkor irány az ajtó! Ha nem érti, akkor a pajeszánál fogva fogják kihajítani.

- Az Aranybullából is ismerős törvények zsidókra vonatkozó passzusainak enyhébb, ún. „zsidótörvények” hatályba lépése, a deportálások stb. pedig kizárt dolog, hogy azt sugallnák, hogy mi az országunkban szívesen látnánk a zsidókat.

Lehet a holokauszt cáfolásáról törvényt hozni, de teljesen felesleges. Amire ilyen szájkosár-törvényt kell hozni, amit erőltetni kell, az már eleve bukásra van ítélve. Hiszen nem az a kérdés, hogy hatmillió zsidó halt meg az ún. holokauszt során vagy hatmilliárd vagy csak ötmillió-kilencszázkilencvenkilencezer-kilencszázkilencvenkilenc. Nem is az, hogy hol voltak a bedobóablakok. Ott, ahova az amerikaiak festették a képeken, vagy ott, ahova a szovjetek? Hanem az, hogy kit érdekel, egyáltalán miért is érdekelne. Mert semmi közöm hozzá.

 

Alapszabály: Senki sem köteles szeretni a zsidókat! Miért is hullajtanék könnyeket értük, miért vetném magamat az Auschwitzba tartó vonat elé akár egész nemzetemmel, hogy megmentsek akár egyetlenegy zsidót is? Nincs rá okom. A holokauszt az ő bajuk, maguknak köszönhetik.

Tehát a kérdés nem a holokauszt-tagadás, hogy hány zsidó halt meg, hanem az, hogy kit érdekel. Ők nem voltak se „magyarok”, se a „honfitársaink”, se „magyar honfitársaink”, a halálukkal nem vesztettünk semmit. Nem a mi problémánk. Nem kellett volna beleharapniuk az etető kézbe. 

 

Amikor valakit ezzel a címmel tüntetnek ki, annak elméletileg azt a hatást kellene elérnie, hogy az emberek szemükben a bűntudat égető könnycseppjeivel tekintsenek rá és pénztárcájukból átadják a legnagyobb címletű bankjegyeket. A holokauszt-túlélő szava maga az isteni kinyilatkoztatás a bűnös gójoknak, még akkor is, ha csak egy tetoválás nélküli, pitiáner, ócska csalóról van szó, aki Elie Wieselnek nevezteti magát, kit a saját fajtársa buktatott le. Ráadásul még Nobel-díjat is kapott az alakításáért a többi zsidótól. Alfred Nobel pedig forog a sírjában.

 

Alapszabály: Minden még élő idős zsidó automatikusan holokauszt-túlélő, még akkor is, ha az egész második világháborút egy másik kontinensen töltötte. Ugyanis aki nem halt meg a holokauszt során, az értelemszerűen túlélte azt... Ez teljesen egyértelmű.

Ilyeneknek, ha nagyon tolakodók, kifejezhetjük sajnálatunkat a németek hanyagsága miatt, és részvétünket az auschwitzi őrtoronyból kiesett katona családtagjainak. 

 

- Egy, a történelemmel és az elmúlt száz évvel tisztában levő magyar számára nincs annál furcsább, mint amikor a rendszerváltás előtti kommunista elvtársak, káderek és besúgók hirtelen liberálisokká és demokratákká válnak, akiknek fontos mindaz az eszme és érték, mely ellen húsz éve még elszántan harcoltak foggal-körömmel.

Hiszen hiába cserélik le a pufajkát Armani öltönyre, attól még mindig gyilkos kommunista zsidók maradnak.

Érdemes megfigyelni, ahogy nálunk a magukat „Demokratikus Koalíciónak” nevező személyek indokolatlanul sokat használják a demokrácia szót minden egyes mondatukban, de 2006-ban nem voltak restek lövetni az általuk átvert nép közé! Miközben a demokrácia és minden más történelemben magától kialakult önrendelkezési forma, továbbá a kultúra, a szabadság ellenségének himnuszát, a kommunista internacionálét éneklik! Éhes multimilliárdos proletárok!

Természetesen ne higgyük, hogy a zsidókat egy pillanatig is érdekli bármiféle ideológia. Őket csak egy ideológia érdekli, a cionizmus. Őket még azok a destruktív ideológiák sem érdeklik, melyeket ők maguk találtak ki. Ilyen például a zsidó Karl Marx és Friedrich Engels rablógyilkos kommunizmusa, a liberalizmus, sőt még a rasszizmus is ide tartozik, mert elvégre ők a kiválasztott nép...

A demokráciához való hozzáállásuk viszont hasonlít a valódi nemzetek és országok hozzáállásához,. A különbség csak annyi, hogy a nemzetállamoknak az országaikban a demokrácia azt jelenti, hogy a „nép uralma”, míg a zsidóknak azt jelenti mások országában, hogy a „zsidó nép uralma”.

 

Sokat elárul a liberálisoknak a szólásszabadsághoz való viszonyáról, hogy mindig letiltják a hozzászólásokat, vagy megszűrik azokat.

Vagy amikor a DK, MSZP, LMP 2012 március 15-én, a Parlament előtt keltette az emberekben a pánikhangulatot azzal, hogy a „diktatúra ellen és a szólásszabadságért tüntettek”... Majd alig egy hét múlva, 24-én habzó szájjal követeltek cenzúratörvényt betiltandó és büntetendő gyűlöletbeszédről, egy korábbi, általuk brutális kegyetlenséggel, állatias módon meggyilkolt áldozatuk, a nemzetével együtt jobb sorsra érdemes, szegény és ártatlan kis Solymosi Eszter nevének puszta megemlítése után!

Hogy is mondta (az egyébként szabadkőműves) Voltaire? „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de meghalnék, hogy elmondhasd.”

Ezzel szemben mit mond a liberális és a kommunista nagy egyetértésben? „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de megölnélek, hogy el se mondhasd.” „Nincs szabadság a szabadság ellenségeinek”, ugye emlékszel erre Kuncze-maci?

Vegyük például a Kuruc.infót! A liberálisok és a kommunisták, akik magukat demokratáknak nevezik, térden állva könyörögnek az Egyesült Államok kormányának, hogy állítsák le a Kuruc.info szerverét. Ők pedig a valódi szólásszabadság értelmében ezeket a kéréseket eddig elutasították.

Csak azt mondaná már el valaki, hogy ki választotta meg őket erkölcsi zsinórmércének, aki megszabhatja másoknak, hogy mit gondolhat és mondhat? Ez a liberalizmus paradoxona... 

 

- Ők azok, akik ma demokratának vagy liberálisnak nevezik magukat. Felsorolhatjuk a neveket ABC-sorrendben vagy akár MSZMP-párttagkönyvszám szerint. Kiegészítésképp tegyük hozzá, hogy a fattyú leszármazottaik sem kevésbé bűntelenek az utódpártokban. Például az ún. „Demokratikus Koalíció”, melynek tagjai az internacionálét vonyítják, mely összeegyeztethetetlen nem csak magával az általuk megerőszakolt demokráciával, de az összes többi önrendelkezési formával is!

Érdekes a hozzáállásuk a Magyar Királyság kérdéséhez is, mely számukra a legfőbb rosszat jelképezi. Értsd: nem tudták megszerezni, nem tudták uralni. Szóval számukra a királyság rossz, elnyomó stb. Persze, ilyenkor érdemes felhívni a figyelmüket arra az aprócska tényre, melyet méretes orruk miatt nem vettek észre, hogy a drága „bezzeg-a-zúniójukat” egyharmad részt olyan gazdaságilag és demokráciailag elmaradott monarchiák alkotják, mint az Egyesült Királyság, Dánia, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Spanyolország, Svédország. Unión kívül meg szintén az elmaradottságáról híres Norvégia, Monaco, Lichtenstein, Szaúd-Arábia, Brunei és Japán, ami nem mellesleg császárság...

 

Talán ez az a hazafiakat érő vád, aminek tényleg nincs semmi értelme.

- Mi nagyfiúk/nagylányok vagyunk, akik, köszönik szépen, majd maguktól eldöntik, hogy kit tolerálnak a saját országukban, és kit nem. És ha valakiből nem kérnek, az nem a bőrszínük vagy az orruk mérete miatt van, hanem a velük kapcsolatban sajnos felhalmozott történelmi tapasztalatok miatt. Ezt nevezik ma rasszizmusnak.

És ha kérhetnénk, akkor ne olyanok várjanak toleranciát tőlünk a saját hazánkban, akik mindenkit egyformán gyűlölnek, aki gój! Mert a gyűlöletük bizony meglátszik.

 

Alapszabály: Nem a magyar többségnek, az ország tulajdonosainak kell a civilizált viselkedésre képtelen etnikumokhoz – azaz a zsidókhoz és a cigányokhoz - alkalmazkodniuk, hanem fordítva.

Attól még, hogy a liberálisok által ránk kényszerített „alkotmány” szerint államalkotó a cigány, és hivatalos vallás a zsidó, a mi ezeréves, minden magyar által tisztelt és meg nem kérdőjelezett, a vérszerződéssel létrejött történeti alkotmányunk szerint nem azok, csak parazita kártevők.

 

Alapszabály: A tolerancia, az idegenek megtűrése a saját országban nem demokrácia kérdése, hanem a tulajdoné. Ha nem tetszik az országomban tanyát vert csürhe, akkor nem tetszik, és azon leszek, hogy eltakarítsam őket. Ha kell szép szóval, ha kell erőszakkal. Ez nem képezi vita tárgyát.

Ezzel szemben a liberális cionista zsidók – bár ők gyűlölnek mindenkit, azt mondják:

- Tolerálj minden idegent, akivel elárasztjuk az országodat, mondj le a gyermekeid jövőjéről az idegenek javára, mert az a jó, és akkor nem mondom neked azt, hogy „nácifasiszta”!

A zsidó logika: öld a palesztint Palesztinában, az irakit Irakban, az iránit Iránban, egyszóval ölj, ölj, ölj meg mindenkit a saját országában, amikor azt parancsolom! Csicska, hopp! Mert ha nem ölöd meg őket, akkor rasszista nácinak nevezlek, és azt te biztos nem akarod.

Ebben különbözik a nemzeti jobboldal tisztességes toleranciája a zsidók talmudi gyűlöletétől. És milyen nagy az erkölcsi különbség! 

 

Miért is ne? Próbáljuk ki. Ezt csak akkor tudhatjuk meg igazán, ha össze tudjuk vetni a két helyzetet! Ha pedig nem lesz jobb, majd importálunk cigányokat Indiából.

De nézzük pro és kontra az érveket:

+ Javul a munkanélküliség helyzete. (Hiszen maga a munkanélküli rétegtől szabadulnánk meg)

+ Javul a közbiztonság, mely a civilizáció alapja.

+ A közbiztonság javulása csökkenti a lopásból-rongálásból származó gazdasági kiadásokat, javítják a nemzetközi versenyképességet.

+ Csökkennek a felesleges kiadások. (Ha a segílyke csak öt forint, akkor annyival, de csökken. És sok kicsi sokra megy.)

 

- Nem lesz olyan „sokszínű” az ország! (Az marad, mert a színesfém a helyén marad, az pedig nem baj.)

- Nácinak fognak nevezni. (Kit érdekel, minek neveznek?)

 

Tehát a mérleg nyelve masszívan azt mutatja, hogy a nemzetnek jobb cigányok nélkül. Ki tudja, talán zsidók nélkül is jobb...

 

Ez ugyanaz a vád, mint a rasszizmus, csak „súlyosabb” formában. Elhangzásakor elméletileg az embernek alaposan magába kellene néznie, és azonnal jegyet venni a legközelebbi holokauszt-múzeumba.

A hatása az agymosás szintjétől függ. Nyugati országban nagyobb hatása van, de egy olyan országban, ahol zsidók már kimutatták a foguk fehérjét a Tanácsköztársaság alatt, majd a világháborút követő 60 év kommunista zsidó diktatúra után, nincs komoly hatása egy bizonyos intelligenciaszinttel rendelkező embernél.

Ami viszont mégis érdekessé teszi ezt a kijelentést az, hogy ha valaki a kereszténységet szidja, az legfeljebb rasszista - néha egyenesen „jóérzésű ember” is. Ugyanez a helyzet, ha valaki az iszlámot vagy a buddhizmust szidja. Tehát fogalmazzuk meg a politikailag nem korrekt, és ezért helytálló megállapítást:

- Az antiszemitizmus vádja rasszista, mert kijelenti, hogy a négerek, a cigányok, a fehérek, az ázsiaiak, az eszkimók, a keresztények, a buddhisták, a muzulmánok mind nem érnek annyit, mint a zsidók. Ez bizony olyan méretű rasszizmus, mely a világon minden ember ellen irányul, 

 

- A helyzet az, hogy a világnak nem okoz problémát az antiszemitizmus. Csak a zsidóknak. A világnak a zsidók okoznak nagy problémát, és rossz hír nekik, hogy erre egyre több ember ébred rá. 

 

Így beszél egy kereskedő. Ilyenkor vessünk egy pillantást mondjuk az '56-os veteránokra, akik hatásos fegyverek és kiképzés nélkül vetették magukat a szovjet Vörös Hadsereg csúcstechnológiájú tankjaira. Tegyük fel a kérdést: Mit mondanának a zsidónak az Árpád-házi királyok, a névadó ősapájuktól kezdve, a Hősök terén állókon át az élő '56-os legendákig? Kinevetnék, mert a mi népünk már mindent látott 1100 év alatt, és még sokat fog, amíg világ a világ. Igazából nekünk nincs mitől félnünk, tőlünk kell félni. Ezt ők is nagyon jól tudják - és félnek is.

 

Talán sosem volt ez a mondat kevésbé időszerű, mint napjainkban, amikor naponta derült ki a Foxi-Maxin libáért vett diplomákról - pl. Schmitt Pál elvtárs, Gyurcsány Ferenc elvtárs esetében -, hogy a szakdolgozatot vagy mások írták neki, vagy plágium, vagy „a jobboldal ellopta”. Tegyük hozzá, hogy „amilyen a király, olyan a nép”, tehát aki ilyeneket mond nekünk, az pontosan annyira diplomás értelmiségi, mint a gazdája.

Az is ismerős látvány, amikor a kábítószertől zavart tekintetű, az ötéves bölcsészkarra tíz éve járó, saját bevallása szerint a világ dolgaiban mindenkinél sokkal jártasabb, mégis semmihez nem értő, szakma nélküli, gyógytesis álértelmiség a kocsmapultot támasztja.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy pont ez a réteg az, mely a liberalizmus értékpusztító hatásaként képtelen a tisztességes viselkedésre, legyen szó idős emberekkel szembeni viselkedésről vagy a hagyományok tiszteletéről.

 

Tartja magát egy olyan téveszme, hogy a saját országgal nem rendelkező zsidók értenek a gazdasághoz. Például amikor összeül a képernyő előtt vagy a rádióban pár régi párttag, és ócsárolni kezdik a másik, egyébként hasonlóan cionista érdekeket szolgáló kormány intézkedéseit.

Ugye milyen furcsa, amikor egy diplomáját vásárolt „szakemberekből” álló brigád osztja az észt, miközben az ország egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed? És valljuk be, Hitler már hatvan éve halott, és így a nácikat meg a nyilasokat már nem nagyon lehet a gazdaságért hibáztatni. (És közben azt is nézük meg, hogyan állította talpra országát az említett vezető néhány év alatt.)

 

Ez az a vád, mellyel már mindenki találkozott, aki érettségizett irodalomból, és akinek Akhilleuszról nem Brad Pitt jut eszébe, hanem az irodalomórára megtanult részletek az Illiászból. Mindannyiunkat neveztek már műveletlennek, azért mert tudjuk ki volt Beethoven és Mozart, de nem ismerünk minden egyes abszintot vedelő kétes művészi értékkel bíró kocsmatölteléket (lásd előző zsidó „érvnél”).

Mint az közismert, a zsidók nem fogadnak el senkit mérvadónak, aki nem zsidó, vagy nem a sábeszgojuk. Ők nem ismerik el például Mozart vagy Beethoven munkásságát. Róluk is a holokauszt jut az eszükbe.

Na persze tegyük hozzá, hogy sose láttuk és őszintén szólva sose fogjuk megnézni a „Geczy-t” (ejtsd és értsd: geci!), a „Vagina monológokat”, a „Sorstalanságot” és egyéb hasonlóan fenomenális zsidó műveket(?), melyek elkövetői vagy kölyökmacskákat fojtogattak a Zöldek és a Négy Mancs közreműködésével vagy hivatásos holokauszt-túlélők.

De akár megemlíthetnénk például a „tegnap véreset szartam” Alföldi Roberta-„darabot”, vagy a „klubrádiós” Drága Bolgár György-féle pornóregényt.

 

Én Kölcseyt Ferencet csodálom, és nem kahána mózest.

A szememben gróf Széchenyi István a legnagyobb magyar, és nem soros györgy.

Nekem Kossuth Lajos a kedves vezető, és nem rosenfeld mátyás.

Deák Ferenc a nemzet prókátora, és nem kohn béla.

Nekem Vörösmarty Mihály jelenti a magyar irodalmat, és nem kertész imre.

Liszt Ferenc jelenti a magyar zenét, és nem a klezmer ricsaj.

És biztosan állíthatom, hogy bárki aki ennek az ellenkezőjét mondja, az egy idegen az én országomban, és nem az én népemből való.

 

Bizony mindannyian emlékszünk arra, hogy a jobb sorsra érdemes Szögi Lajos tanár úr vesztét az okozta, hogy a liberálisokkal ellentétben ő valóban hitt abban, hogy a cigányok is emberek. Azok a liberális „jóérzésű emberek” akik csak a szavaikban hasonlítottak hozzá, pedig fénysebességgel álltak ki mögüle és pocskondiázták, hogy biztos megérdemelte, mert biztos cigányozott, mert biztos náci volt...

Ellenben ki volt az aki sajnálta, akit dühített a sorsa, a családját ért igazságtalanság és az elmaradt igazságszolgáltatás? Minket, a csúnya, gonosz „nácistákat”. 

 

Ez a mondat általában akkor hangzik el, amikor hazugságon kapták őket, vagy bizonyságot tettek műveletlenségükről. Ilyenkor az utolsó szalmaszáluk az, hogy a forrásra rámondják, hogy hiteltelen, mert az nem zsidó...

 

Magyarként tegyük fel a kérdést:

- Nekem tényleg arra van szükségem, hogy egy zsidók által elismert zsidó „történész” rábólintson valamire és elismerje?

- Valóban szükségem van a zsidók véleményére, hogy mit hihetek el, mit tarthatok „hiteles forrásnak”?

- Hát ki nem sz*rja le, hogy mit gondol a zsidó?! Mit érdekel az engem?

 

Vannak népek, melyek magukat Aeneastól meg anyafarkas által szoptatott ikrektől eredeztetik, olyanok is, melyek Hunortól és Magyartól.

De csak egy népség van, melynek ősapja egy olyan kétes alak, aki, ahelyett, hogy enni adott volna saját éhező édestestvérének, aki egyenesen az ikertestvére volt, inkább kihasználta megesett helyzetét, és uzsoraüzlet keretében elcserélte az atyai áldást egy tál lencsére. Majd a világ és a zsidóság első, de nem utolsó hamis zászló műveleteként (false flag operation) átverte a saját édesapját is, aki ráadásul időskori vaksága miatt még hátrányos helyzetű is volt!

Később menekülés közben rátámadt egy idegenre és meggyilkolta, majd mindenkinek azt bizonygatta, hogy nem is volt igazi gyilkosság, mert minden bizonnyal az Úr angyala volt. Az egész világon teli vannak a börtönök hasonlóan ártatlan emberekkel.

Hasonló eset a palesztinok ősi földéjre való állandó leselkedésük, miszerint Mózesnek – kinek története roppant ismerős a perzsa Sargon király történetéből – az Úr/jehova egy lángoló csipkebokor képében adta az egész Közel-Keletet. Hát igen, ha az égő rekettyés azt mondja, akkor az úgy is van! Hogy is lehetne másképp?

A többi meséjük meg vagy babiloni, vagy egyiptomi történet volt eredetileg, attól függően, hogy melyik országban söpörte az utcát ez a sivatagban kódorgó rabszolganép.

Ennyit a leg-leg „kultúrájukról”. A helyükben inkább a kazár vonalat erősíteném, mert az nem ennyire szégyenletes.

És nem mellesleg még a nyelv, amin vádaskodnak, az sem az övék. A magyar szó az ő szájukból egyenesen istenkáromlás.

 

Nos, erre mondják azt, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar. A gond az emberek gyenge fejében van, akik ezt még el is hiszik.

Nem kis derültségre adhat okot az, hogy, bár titokban sejtik, hogy mégis a megváltót gyilkolták meg, ennek ellenére tovább várják a messiást és mind abban reménykedik, hogy ő lesz az.

A kiválasztottságuk alátámasztásához pedig nem mást választottak, mint a körülmetélést, melynek során a balszerencséjére zsidónak született gyerekük (zsidó szóhasználattal: borjuk) metszett kis micsodájáról a mohél, vagyis a körülmetélő rabbi, állati ösztöneinek engedelmeskedve szorgosan szürcsöli le a vért az egész rokonság nagy örömére.

A maguk torz világfelfogásának köszönhetően a zsidók ilyenkor a hányingerrel küszködő gójoknak csak annyit mondanak, hogy ízléstelenség a nagyszerű kulturális hagyományukon kétrét görnyedve öklendezni.

Általában még megjegyzik, hogy:

- De hát a muzulmánoknál is van körülmetélés! - Csakhogy ők nem lefetyelik közben a vért, mint egy zsidó. Mint a zsidó...

 

Alapszabály: Gondoljunk csak bele. Ugyan miféle isten lehet az, mely mások gyűlöletét várja el a szeretet helyett? Aki hatalmat ígér mindenki felett és nem megelégedett, békés életet és boldogságot? Isten ilyet nem követel. Isten nem is, de valami más az igen. Valami nagyon más. Lásd: János VIII:44!

 

- Bűnbak. Ilyen kifejezés nincs a kereszténységben, sem az iszlámban, sem a buddhizmusban, se a hinduizmusban, nincs egyetlen egy másik vallásban. Csak és kizárólag a zsidóban. Minden más vallás úgy tartja, hogy mindenki a saját bűneiért felel, a tettei terhelik a lelkiismeretét, a karmáját vagy bármi mást.

Ezzel szemben a zsidó vallás az egyetlen, ahol elég beletörölni a kezed egy szerencsétlen csirkébe Purim alkalmával, majd mélyzöld, vagy inkább sötétzöld, vagy inkább egyszerűen csak sötét állatvédő négy mancsos egyetértésben nagy lendülettel falhoz csapni szegényt és volt bűn, nincs bűn, Jehova előtt szende tiszta szűz a tömeggyilkos is.

 

Alapszabály: Mivel gój ellen „hivatalosan” nincs semmi, mely bűnnek számítana, ezért érthető is az „őszinte” naiv rácsodálkozásuk és felháborodásuk, amikor a sértett nem zsidó feldühödik az őt ért sérelmeken.

Ez persze a régi és a mai még ép és egészséges társadalmakban elvileg nem jelent a zsidóknak alanyi jogon büntetlenséget. Ezekről még ők maguk is évente megemlékeznek, például, Egyiptomból való kiűzetés, Perzsiából való kiűzetés, de ott van még az Angliából való kiűzetés, Franciaországból való kiűzetés (átlagosan ötvenévente), a Dolchstoss-t követő német megtorlás, amit holokausztnak-soának neveznek, magyarországi zsidótörvények, a spanyol-, olasz- lengyelországi és orosz pogromok tömkelege és még sorolhatnánk. És mivel a zsidók nem változnak, lesznek pogromok még ezután is.

 

A vérvád, melyet a zsidók szerint illetlenség és ízléstelenség megemlíteni.

Mint az közismert, a zsidók Ábrahámtól kezdve nem követték tovább az emberáldozás hagyományát. Nem azért, mert embertelen, hiszen továbbra is rituálisan gyilkoltak keresztényeket, hanem azért, mert a hírhedt névadójuk nagyapja inkább elsunnyogta fiának áldozatkénti bemutatását és helyette egy arra bóklászó bárányt áldozott fel.

Akárhogy nézzük, ez kétszeresen is a zsidókra jellemző gerinctelen cselekedet volt. Először is, áldozat az lehet, ami fontos, ettől áldozat. Másrészt pedig átérezzük az elveszett báránykáját kereső jó pásztor bánatát, akitől sunyi módon ellopták és felkoncolták a kedves kis ártatlan báránykáját. Mit érezhetett szegény kisbojtár, mikor kedves kis állatkáját felkoncolva, kibelezve és megégetve találta?

A négy mancsos sötétzöldek ilyen esetben már a Parlament épületét ostromolják, de azt is csak akkor, ha nem zsidó vagy cigány az elkövető.

Csak mert az Úr angyala megjelent. Ez a kifogás megjelenik később is, amikor a kedves unokája előre megfontolt szándékkal meggyilkol egy szerencsétlen utazót.

 

Nobel-díjasok, sportolók. Például Elie Wiesel, a világ legnagyobb csalója, de ott van Sámuel Tibor, Kohn Béla, Rosenfeld Mátyás és a többi gyilkos zsidó, melyeknek csak a névsora megtöltene egy vastag könyvet... 

 

Alapszabály: Ahogy az eddigiekben talán már nyilvánvalóvá vált, ezen állati ösztönlényekben van egy hasonló tulajdonság: mind akar tőlünk valamit!

Azt akarják, ne légy antiszemita, ne légy rasszista, ne légy homofób, ne légy keresztény, ne légy hazafi, egyáltalán ne is létezz stb. Ne gondolkodj és ne cselekedj ellenük vagy a saját védelmedben.

Mind azt akarja, hogy te, a többségi társadalom és egyben az ország tulajdonosa, azt gondold, azt mondd, azt cselekedd, amit ők akarnak. Csakhogy ez nem így működik...

Nem hallottuk a varázsszót, hogy kérem és/vagy köszönöm, csak követelőzést. Nincs hála, nincs ellenszolgáltatás, és, ami a legfontosabb... nincs értelme.

Pedig nem mi akarunk tőlük valamit, hogy ne kelljen antiszemitának/rasszistának/homofóbnak lennünk. Elvégre nem nekünk kell idegenekhez alkalmazkodnunk a saját hazánkban.

 

Legutóbb a jobb sorsra érdemes, egy cigányállat által megerőszakolt és meggyilkolt Bándy Kata esetében jött elő ez a szánalmas hasbara-fordulat, melynek jelentése: Ne sajnáld a saját halottadat, sajnáld helyette a holokausztot!

A buzeránsabb zsidó még azt is hozzáteszi, hogy ez „ízléstelenség”, mintha ők tudnák egyáltalán, hogy mi az. De természetesen mindannyian emlékszünk arra, hogy amikor - továbbra is tisztázatlan körülmények között, gyanús szereplők részvételével - megtörténtek az ún. cigánygyilkosságok, az MSZP-SZDSZ-Fidesz azonnal politikai kérdést csinált belőle, és nem győzte a másikat túlkiabálni.