A Jobbik üdvözli, hogy hétfőn felújítva visszakerült a Farkasréti temetőbe Vámossy Tibor, a Rongyos Gárda hősi halottjának szobra, miután a párt kezdeményezte a főváros lényegében egyetlen ilyen emlékművének felújítását. Örömmel értesültünk, hogy október 11-én, pénteken 15 órától állami megemlékezés lesz, melyen Hende Csaba honvédelmi miniszter is felszólal - írja közleményében Novák Előd, a Jobbik alelnöke, alább a folytatás.
A két eseményről azonban sajnos nem hivatalosan értesült a Jobbik, hanem informálisan egy minisztériumi alkalmazottól. Pedig a Kormánynak nem titokban kellene ezeket a lépéseket megtennie, hanem büszke lehet rá, ahogy a Jobbik is büszke saját kezdeményezésének megvalósulására, még ha meghívót nem is kaptunk rá. A Kormány helyett is hívjuk mi a dicsőséges Rongyos Gárdára emlékező honfitársainkat, és megkülönböztetett tisztelettel az Új Magyar Gárda tagjait.
A megemlékezésen megkoszorúzható, felújított szobor a 19 éves műegyetemistaként Nyugat-Magyarországért hősi halált halt Vámossy Tibor sírja fölött található, aki az ’56-os pesti srácokhoz hasonlóan harcolt az idegen megszállás ellen. Az évtizedekig elhanyagolt, rossz állapotban lévő (az 1945-ös kitörésben is találatokat kapott) emlékmű eredeti állapotának helyreállításához és egy információs tábla kihelyezéséhez a Jobbik korábban engedélyt kért a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságtól. A Jobbik kezdeményezésének élére állva végül a Kormány felvállalta a Rongyos Gárda, illetve egy hősi halottja emlékének ápolását. Hende Csaba honvédelmi miniszter többek közt ezt írta nekem mint jobbikos képviselőnek 2012. november 19-én: „Vámossy Tibor 1921. október 6-án ugyan nem katonaként, hanem felfegyverzett szabadcsapat tagjaként, de egy igazságtalan nemzetközi döntés ellenében, kifejezetten hazánk területi épségének megóvása érdekében áldozta életét. Ezért emlékének ápolása mindannyiunk kötelessége.”
A Trianon-megemlékezések állami szintre emelése után a Jobbik újabb missziókat vállalt magára: most azt szorgalmazzuk, hogy a Rongyos Gárdáról rendszeresen állami megemlékezéseket is tartsanak, emeljék be a történelem tankönyvekbe, és játék- vagy akár akciófilmet is készítsenek hőstetteikről. Meg kell továbbá emlékezni a Rongyos Gárda kevésbé ismert, felvidéki küzdelmeiről is: 1938-ban épp ezen az október 7-ei napon lépték át a gúnyhatárt a rongyosok, elősegítetve a bécsi döntéseket, melyek állami ünneplése még szintén várat magára, a Trianon-tragédia helyett - zárul a közlemény.
A megemlékezés időpontja: október 11-én, pénteken 15 óra
Helyszín: Budapest, Farkasréti temető (a Németvölgyi úti főbejárattól 200 méterre - balra, felfelé - lévő Rongyos-síremléknél), megközelíthető a Széll Kálmán térről 59-es villamossal vagy a Ferenciek terétől 8-as busszal.

Vámossy Tibor sírja - A Rongyos Gárda emlékműve nagyobb térképen való megjelenítése