Történetünk nem most kezdődött, hanem 2012. február 12-én, amikor Krejniker Miklós, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke - trágár szavak kíséretében - egyszerűen rátámadt a Szabad Riport Tudósító Iroda őt kérdező újságírójára, Fort Andrásra. Az esetről videofelvétel készült, ami eléggé egyértelműen mutatja az eseményeket. Az ügyészség akkor "valamiért" nem találta büntetőjogilag aggályosnak az egyébként beszari kamarai elnök brutális tettét, és megtagadta a nyomozást. Ennek hátteréről már írtunk, most nem szaporítanánk a szót.
2014, úgy látszik, a fordulat éve, mert most ugyanaz az ügyészség felülbírálta korábbi döntését, és mégis úgy látja, hogy azon a 2012. februári napon mégiscsak bűncselekmény történt. Lefolytatta az eljárást, és vádat emelt a maffiafőnök elnök ellen. A bíróság 2014. szeptember 18-ra tűzte ki a tárgyalást.
Két okot látunk, amiért Krejnikert mégiscsak elővették. A legkézenfekvőbb ok az lenne, hogy még páran szeretnének részesülni az összeharácsolt vagyonából, kenőpénz fejében nagylelkűen ejthetnék a vádakat Krejniker ellen. Ez egy régi trükk, valakire ráijeszteni, majd pénzért megvédeni. Persze vannak olyan naiv elképzelések és remények is, hogy Krejnikert most tényleg el fogják meszelni, ezért vették elő az egyik ügyét. Persze nem egy jelentősebb esetet vettek elő, hanem egy jelentéktelenebbet. Számtalan ügyet lehetne említeni MBVK-elnöki ténykedése idejéből, amik nem évültek el, többel portálunk is foglalkozott, pl. székházügy, ami miatt már réges-régen bilincsbe verve kéne lennie az MBVK vezetőségének.
Most nézzük, ez miért érdekes: elnökünk elméje, úgy tűnik, megbomlott, vagy annyira biztos magában, hogy magasról tesz az óvatosságra. Úton-útfélen azt hangoztatja, hogy elintézi az ügyet, amit egyszerűen meg fognak szüntetni, mert ő bármit megtehet büntetlenül.
Tervéhez tartozik, hogy 2014. szeptember 18-án, a tárgyalás napján kezdődik a 12. Magyar Jogászgyűlés a balatonalmádi Ramada Hotelben. Gátlástalan kamarai elnökünk azt a tervet fundálta ki, hogy a tárgyalás helyett kitömi zsebeit (utazótáskáit) az adósoktól rabolt pénzzel, és a tárgyalóterem helyett Balatonalmádira megy, hogy, szavainak forintosított nyomatékot adva, meggyőzze az ott megjelenő illusztris vendégeket arról, hogy a vele szemben indított büntetőügynek nincs alapja, a videofelvétel hamisítvány, és fel kell őt menteni, mert egy ilyen fontos embert, bármit is tesz, nem lehet elítélni, ugyanis egyenlőbb az egyenlőbbnél, hiszen fizeti a "védelmi pénzt" az illetékes elvtársak felé.
Zoom
Van tehát egy köztestületi elnökünk, akivel szemben büntetőeljárás folyik, az pedig, ahelyett, hogy, eleget téve az idézésnek (rá az persze nem vonatkozik), megjelenne a bíróság előtt számot adni tettéről, elmegy inkább bulizni a hazai jogi elit krémjével, hogy csengő forintokkal megtámogatva amúgy gyenge érveit, a tárgyalótermen kívül akarjon számára kedvező ítéletet kicsikarni. Amúgy meg Krejnikernek csak a szombati záró plenáris ülésen van hivatalos szerepe, a tárgyalás időpontjában kizárólag korrumpálni kívánja a politikusokat, az illetékes szervek és hatóságok embereit, úgy szokásosan, ahogy eddig is tette a gyilkos Császtival együtt.
Lássuk, szószátyár elnökünk kiket fog megkörnyékezni a bulin. Nagyon bízik a KIM államtitkáraként a kamara felügyeletét ellátó régi, jól fizette haverban, Répássy Róbertban, Bánáti Jánosban, a Magyar ügyvédi Kamara elnökében, Paczolay Péterben, az Alkotmánybíróság elnökében, Handó Tündében, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökében, vagy bízik ő bárkiben, aki némi baksisért segít a tárgyalótermen kívül kimosni őt.
Ha a Pesti Központi Kerületi Bíróság teheti, küldjön csütörtökön pár rendőrt Balatonalmádira, hogy befolyásos barátai elől bilincsben citálják a gengszter MBVK-elnököt az igazságszolgáltatás színe elé, hogy felelhessen bűnéért és tanulja meg egyszer és mindenkorra: a bíróság nem viccből idézte meg!

(Folytatjuk)
A történet folytatódik - frissítés:
Írásunk hatására összeült a kupaktanács az MBVK-ban. Egész este azon tanakodott Krejniker és bandája, hogy mi tévők legyenek. Végül győzött a félsz. Krejniker Miklós, az MBVK beszari elnöke végül - jogkövető állampolgárt imitálva - megjelent a bíróságon az ellene indított büntetőügy első tárgyalási napján. Kicsit kialvatlanul és dekoncentráltan, de ott volt. Mintegy tíz fős csapat kísérte, csupa végrehajtó, csak hogy ne legyen egyedül. Így is kevesen voltak, mert mellettük még legalább húsz otthonvédő ült a hallgatóság soraiban. Ez egy meglehetősen hosszú tárgyalási nap volt az ügy "súlyához" képest. Csak a károsult, Fort András újságíró meghallgatása legalább négy órát tartott. Az ügyet végül elnapolták, folytatás novemberben.
Ha az esemény hangulatát nézzük, akkor a végrehajtók, soraikban Krejnekeren kívül ott rontotta a levegőt a gyilkos Császti, a seggnyaló Schadl György, aki úgy próbált "jófejkedni" az otthonvédőkkel, hogy a szünetben többtől is megkérdezte: Hogy van? Hol lakik? Adóssága van?... Természetesen kancigányunk, Radics "Borat" Csaba sem hiányozhatott a sorból, akinek igen nagy gyakorlata van büntetőügyekben - magától értetődően a vádlotti oldalon. És természetesen mindannyian fel voltak háborodva, hogy micsoda arcátlanság, ami szertett elnökükkel történik...
Zoom
A folytatásban eddig úgy néz ki, hogy Krejniker lemegy a jogászgyűlésre jópofizni, hátha el tud még érni valamit ügyében annál a társaságnál.
(Folytatjuk)