Álljon itt ennek bizonyítására Reinhold Leidenfrostnak, egy veterán II. világháborús harci repülősnek, majd mérnöknek beszámolója saját életéről. Az írást elolvasva választ kapunk arra is, miért démonizálják Hitlert, a "nácikat", a "fasisztákat", miért vagyunk kitéve holokauszt-besugárzásnak a nap 24 órájában, az év 365 napján.

 (A fordító előzetes megjegyzései: Leidenfrost nem egészen az általunk megszokott jelentéssel használja a kapitalizmus szót. Joggal bírálja továbbá a mai németországi viszonyokat, noha ezek innen, Magyarországról nézve, összehasonlíthatatlanul jobbak, mint a mieink.)

Türingiából származom, és egy hétgyerekes paraszti családban nőttem fel. A hitleri időket tudatosan éltem meg. Foglalkozásomra nézve mérnök vagyok. Tanulmányaimat Türingiában kezdtem. Anyám nem tudott támogatni, az egyetemért mégsem kellett fizetnem. Apám ugyanis villámcsapás következtében meghalt. A nemzetiszocializmus ideje alatt nem volt probléma egy sokgyerekes család tagja számára, hogy ösztöndíjat kapjon az egyetemen. Csak egy kérvényt kellett benyújtani.

Amikor az angolok népirtó szándékkal ledobták az első bombákat a német városokra, és evvel a német férfiakra, asszonyokra, gyerekekre és öregekre, önkéntesként jelentkeztem a légierőnél (Luftwaffe) hogy pilóta lehessek, hogy lelőhessem az angol terrorbombázókat. A hadifogság után átmenetileg visszatértem szülőföldemre, Türingiába. Amikor a szovjetek és német kommunista segítőik elvitték barátomat, és nem tért vissza, sürgősen hátat fordítottam a szülőföldemet uraló bűnös kommunista rendszernek. Nyugat-Németországban befejeztem egyetemi tanulmányaimat. A tanulás mellett egy papírgyár fatelepén dolgoztam, így tartottam el magamat. Az egyetem után idővel vezető mérnök lettem egy nagy német üzemben. Később saját fejlesztőcéget alapítottam. Számos találmánnyal és fejlesztéssel járultam hozzá a munkahelyek teremtéséhez német emberek számára.

A mai, csaknem minden területre kiterjedő válság oka a politikai rendszerben és a rendszert fenntartó politikusok viselkedésében keresendő. A háború után a fogságból hazatérő katonák az otthon élőkkel együtt építették fel az országot. Mellettünk állt a sok jó képességű gazdasági vezető, akik a háború alatt a folyamatos bombázások ellenére növelni tudták a termelést. Mindnyájunknak az volt a fontos, hogy felépítsük a mi Németországunkat az összetartozás jegyében. Az NSZK-t ideiglenes államformának tekintettük Németország újraegyesítéséig. Ma a rendszer politikusai ezt az alkotmány nélküli ideiglenes NSZK-t fogadják el végleges államformának. A német birodalom jogilag továbbra is fennáll, csak cselekvőképtelen. 1933-ban demokratikusan választott politikusaink sorsa közismert. A nürnbergi terrorítéletek súlyos igazságtalanságok voltak!

A német nemzetiszocialista szellem sokakban tovább élt a háború után. Egy példa erre:

Amikor a háború után az egész Ruhr-vidék romokban hevert, az angolok jóvátétel címén elvitték az épen maradt gépeket. A szovjetek természetesen ugyanezt csinálták. Hogy megakadályozzuk egy nagy, tízezer tonnás présgép elszállítását, az újonnan alakult szakszervezet általános sztrájkot akart hirdetni. Ez a prés a legnagyobb volt a világon, és gazdasági előnyt jelentett volna számunkra. Hozzá szeretném fűzni, az akkori szakszervezeti vezetők még német módon gondolkodtak. A tét a munkahelyek, és ezáltal a nép megmaradása volt. A gyűlésen a gyár vezetősége is képviseltette magát. Miután sok harcias beszéd hangzott el a szakszervezeti vezetők részéről, egy idős személy kért szót a tulajdonosi körből. Azt mondta, hagyjátok, hadd vigyék. Építünk egy újat, jobbat, nagyobbat. Egy pillanat alatt elszállt az agresszív hangulat. Ez volt a helyes válasz! Kimondta a megváltó szavakat. Itt érezhetővé vált a nemzetiszocializmus szelleme. A nemzetiszocializmusban a munkások és munkaadók egy frontban álltak szemben a közös ellenséggel: a zsidó kapitalizmussal és a zsidó kommunizmussal.

Az angolok elvitték a présgépet. Mi, fiatal mérnökök megfogadtuk a szavakat, és egy olyan présgépet építettünk, amely jobb volt, mint az angolok és a többi győztes állam présgépei, és hozzájárult Németország gazdasági fölemelkedéséhez. Angliára még évtizedeken keresztül az elavult gépek voltak a jellemzők. A meghajtást sokáig ékszíjakkal oldották meg egy központi hajtóműről. Németországban már Hitler alatt bevezették a gépek helyi elektromos meghajtását, ami később nagy gazdasági előnynek bizonyult.

Az angol autógyárak németek általi átvétele sem az angol ipar teljesítőképességéről tett tanúbizonyságot. A kapitalista angolok gyűlölete a szorgalmas németekkel szemben innen ered. A II. világháborúban, melyet szintén ők kezdtek, az egész világot föl kellett sorakoztatniuk, hogy a szorgalmas és bátor németeket legyőzzék. 

Hitler idejében a nemzetiszocializmus alatt az volt érvényes, hogy munkások és munkaadók összetartoznak, és nem szabad őket egymás ellen kijátszani – nem úgy, mint a mai kapitalista rendszerben. Pályafutásom alatt gyakran gondoltam erre a helyes és fontos alapelvre. Mit kezd a vállalkozó a legjobb találmányokkal, ha nincsenek munkások, akik ezt megvalósítják? – Semmit! De fordítva is igaz: Mit kezd a legjobb munkás magával, ha nincsenek vállalkozók, akik értelmes döntések sorozatával sikerre viszik a vállalkozást? – Semmit! Hogy az ököl és a szellem munkásai, valamint a nemzetben gondolkodó vállalkozó egy közösségbe tartoznak, Hitler alatt fontos alapelv volt. Az aranyhoz kötött valutarendszer feladása mellett ez segített bennünket, németeket a Versailles-i diktátumok reménytelenségéből és béklyójából kiszabadulni. Hitler alatt Németország nem volt többé az első világháború győzteseinek kapcarongya.

Szeretném megemlíteni, hogy Adolf Hitler alatt a Weimari Köztársaságtól örökölt 6-7 milliós munkanélküliség már három év után javarészt fel lett számolva. Öt év elteltével elértük a teljes foglalkoztatottságot. Hitler ellenfelei mai is avval érvelnek, hogy a teljes foglalkoztatottságot csak a hadi termelésnek köszönhetően lehetett elérni. De ez nem igaz. A hadi termelés 1939-től kezdődően kezdett komolyabb szerepet játszani a gazdaságban.

Prof. H. C. Peterson azt írja "Propaganda for War" c. könyvében: "1918-ig az angol blokád következtében alultápláltság, betegség miatt becslések szerint 763 ezer német halt meg, mindenekelőtt gyerekek, idősek."
Charles C. Transill írja "Back Door to War" c. könyvében: "az 1918. november 11-i fegyverszünet aláírásával az angolok nem oldották fel a blokádot. A háború befejezése után az éhező németek hónapokon keresztül nem jutottak élelmiszer-szállítmányokhoz."
Duff Cooper, az admiralitás első lordja írja: "Minden rendelkezésünkre álló eszközzel azon voltunk, hogy a német asszonyokat és gyerekeket kiéheztessük."
Winston Churchill, aki már akkor is befolyásos politikus volt, azt mondta 1919-ben egy interjúban a londoni Timesban: "Ha Németország a következő 25 évben újra elkezdene kereskedni, akkor fölösleges volt részünkről a háború."

A Versailles-i diktátum után 1919-ben Németországnak egész aranykészletét át kellett adnia a győztes hatalmaknak. A szövetségesek követelése 100 milliárd aranymárka volt. Mivel Németország nem tudta a törlesztőrészleteket fizetni, Franciaország megszállta a Ruhr-vidéket és a Rajna-vidéket, és az ott termelt szenet Franciaországba irányította. Németországban éheztek és fáztak az emberek. Az aranyfedezet hiánya és a jóvátételi követelések hiperinflációhoz vezettek, ami azt jelentette, hogy az emberek összes megtakarítása értéktelenné vált. Az 1924-ben bevezetett járadékmárka (Rentenmark) megszüntette ugyan a hiperinflációt, de az árak tovább emelkedtek. A Weimari Köztársaságot éhezés, munkanélküliség, fűtetlen lakás, kilátástalan jövő jellemezte. Az öngyilkosságok aránya igen magas volt, főleg a nagyvárosokban. 

A nagyvárosokból munkanélküliek hadai mentek a vidékre és koldultak ennivalót. Sokan hajlandók voltak dolgozni csupán csak az élelemért. A burgonya betakarítása után átkutatták a földet, hátha találnak még valamit. A szenet az emberek nem tudták megfizetni. Így az erdésznél egy márkáért tűzifajegyet váltottak, ami feljogosította őket, hogy a letört ágakat téli tüzelőként összegyűjtsék. Emberek seregei járták az erdőket kis kézikocsival, hogy télre tüzelőt gyűjtsenek. És a hazug és cinikus újságírók még mernek az arany húszas évekről beszélni! Ez az éhező és fázó emberek utólagos kigúnyolása.

A kommunista párt útonállóként viselkedett. A türingiai parasztoknak általában kis gazdaságuk volt, pénzük nem volt, és el voltak adósodva. A kommunisták szemében azonban a birtokos osztályt jelentették és politikai ellenfelek voltak. Gyakran megjelentek nálunk, és ordenáré módon ennivalót követeltek, természetesen fizetség nélkül. Szüleim adtak nekik, mert attól féltek, rájuk gyújtják a házat.
És nem egyszer megtörtént, hogy éjszaka egy-egy tanyát meggyújtottak. Az emberek azt mondták, a kommunisták voltak. A félelem állandó kísérőnk volt. Csak később, amikor Hitler az SA-t felállította, szűntek meg a gyújtogatások, és viszonylag biztosabb lett az életünk.

Adolf Hitler nemzetiszocialista népgazdasága ezért ellentétes a mai NSZK hűbéres politikusainak felelőtlen adósságtermelő politikájával. Hitler más, új utat talált, és ebben rejlik óriási teljesítménye!
És nekünk is érdekes lesz megtudni, hogyan érte ezt el. Az ő útja a népgazdaság volt. Az őt követő generációkból sokan nem tudnak ezzel a fogalommal mit kezdeni. Íme, néhány magyarázat:

Hogy a legnagyobb nyomoron enyhítsenek, létrehozták a "Német Nép Téli Segélyszervezetét (WHV)". Ennek mottója: "Senki se fázzon és éhezzen." Ez egy adománygyűjtési akció volt a leginkább rászorultak részére. A legszegényebb vidékeken kézi faragásokat, apró üvegtárgyakat készítettek az adomány iránti köszönet jeléül. Így az illetők munkához és kenyérhez jutottak, az adományozók pedig szívesen vették az adományok ilyen ellentételezését.

Hogy a munkanélküliek milliós serege munkához jusson, meghirdették Németország motorizálását. Az autópályákat csak hazai alapanyagokból építették. Mint tudjuk, az aszfalt alapanyaga a bitumen. De a bitument külföldről kellett volna behozni, és dollárral kellett volna érte fizetni. De dollárunk nem volt. Ezért találták ki a betonlapos útépítést. Az előkészített ágyazatba egymáshoz rögzített betonlapokat tettek le. A föltaláló és kivitelező dr. Todt és dr. Dorpmüller voltak.
(Fordító: fölösleges itt összehasonlítást tenni a XXI. századi Magyarországgal. A hitleri Németország fényévnyi távolsággal van előttünk. Mindenki látja, itt nincs nemzetgazdasági szintű gondolkodás. Aki erre a legkisebb hajlandóságot mutatná, az először is el sem jutna döntési pozícióig, másodszor rögtön kikezdenék, tönkretennék, megrágalmaznák, náciznák. Ma naponta kamionok ezrei ontják az árut a Lidl, Aldi, Penny, Auchan, Tesco, Jysk, Praktiker, OBI, DM, Rossmann stb. hálózatok üzleteibe. Az államadósság – nem trükközve, szégyenlősen csak %-ban, kifejezve – hanem ténylegesen, forintban vagy euróban, az elmúlt 25 évben napi 6,6 millió euróval, vagy ha úgy tetszik, percenként egymillió négyszázezer Ft-tal növekedett, és növekszik tovább. Magyarország jobban teljesít – mi fizetjük a legtöbbet Nyugat-Európa munkásainak nyugdíjalapjába. Ezek mellett csak apróság, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor díszkövezetet raktak le Szegeden a Nagyállomás előtti térre, akkor a köveket Csehországból hozták.)

Az autópályák a német munkások, a nép számára készültek. A német autógyárak Hitler felszólítására benyújtották ajánlataikat. Az árak 1350 és 1600 márka között voltak autónként. Ez túl magas volt Hitler számára, ezért megbízta Ferdinand Porsche professzort, fejlesszen ki egy modern, olcsó konstrukciót. Így született meg a Volkswagen, a népautó. Ez az autó minden tekintetben új volt, és a világon a legtöbbet gyártott és legolcsóbb autó lett. Ez akkoriban 995 márkába került, és kis törlesztőrészletekkel meg lehetett vásárolni. Gondoljunk erre, ha ma egy VW autót látunk! A törlesztőrészletek beszedését a szakszervezetek utódszervezete, a DAF (Deutsche Arbeitsfront = Német Munkafront) intézte.

Hogy Németország ne kerüljön függőségbe a külföldi, főleg zsidó finánctőkétől, német vegyészek kidolgoztak egy polimerizációs eljárást gumi előállítására az országban fellelhető alapanyagokból. A merseburgi Buna művek erre a célra épült. A mesterséges kaucsukból előállított abroncsok még kopásállóbbnak is bizonyultak, mint a természetes alapanyagúak.
Az autók benzint használnak, ami a kőolaj desztillációs terméke. Kőolajunk nem volt, és ezt csak dollárért vásárolhattuk volna. A német föltaláló és vállalkozó szellem kidolgozott egy eljárást, melynek segítségével szénből állítottak elő benzint. A merseburgi Leuna-Művek erre épült. Dél-Afrikában még ma is ilyen módon, a Fischer-Tropsch-eljárással állítanak elő benzint.

Gyapot vásárlására külföldről ugyancsak nem volt dollárunk. Hitler alatt fejlesztették ki az első feldolgozható műszálat "Zellwolle" néven. A gyár még ma is áll a türingiai Schwarzában. A német gyapjúval együtt feldolgozva kellemesen viselhető ruházat készült belőle. Az elvesztett II. világháború után aztán megvásárolhattuk az amerikaiak által elvitt szabadalmak alapján készült textiltermékeket! Természetesen ezért már dollárral kellett fizetnünk. Milliárdos értékű német szabadalmak váltak az amerikaiak zsákmányává, ami aztán gazdasági fellendülést eredményezett az USA-ban.

A gazdaság fejlődésével sürgősen vasércre volt szüksége a német gazdaságnak az acél előállításához. A 81-85% vastartalmú svéd vasérc megvásárlására ugyancsak nem volt dollárunk. Viszont kidolgozták a Krupp-Renn-eljárást, melynek segítségével kohósítani tudták a gyengébb minőségű, 23-26% vastartalmú hazai érceket (Siegerland és Salzgitter), és így acélt tudtak előállítani. Így újra munkájuk lett a német bányászoknak, a vasmunkásoknak, a fémfeldolgozó ipar munkásainak, anélkül, hogy a világháború győztes államainál és a zsidó finánctőkénél kamatrabszolgaságba hajtották volna fejüket.

A lakások és magánházak építése a munkások és alkalmazottak számára mindenütt beindult. A finanszírozás nagyon kedvező volt. Új házasok, valamint gyerekes házaspárok nagyvonalú hiteleket kaptak, 10 éves törlesztési idővel, úgy hogy saját kis kertes házat vagy tágas lakást tudtak vásárolni. Egy gyerek születésénél a tőketartozás negyedét eltörölték. Így négy gyereknél az egész hitelt elengedték. Adolf Hitler személyes véleménye ez volt: tíz év alatt egy négygyerekes család többet ad vissza, mint a kölcsön, mégpedig az általa fizetett adókon keresztül.
(Fordító: hol van a mi svájcifrank-hiteles átverés show-nk ettől a mentalitástól!)

A házakat és a lakásokat a legmodernebb szabványok szerint az egészség és kellemes közérzet szempontjainak figyelembevételével építették. Ez egy olyan tényező volt, amelyet korábbi népjóléti projekteknél alkalmaztak. Az eredmény: az adóbevételek néhány év alatt megháromszorozódtak.

Még mielőtt véget ért volna az 1933-as esztendő, Hitler 202 120 lakást adott át építési programjának keretében. Négy év alatt csaknem másfél millió lakás épült a német nép számára. A munkás által fizetett lakbérnek nem szabadott a törvényben előírt 26 birodalmi márkát meghaladnia – ez körülbelül a havi bér egy nyolcada volt! A magasabb jövedelmű alkalmazottak legföljebb 45 márkát fizettek. Ezek a példák vég nélkül folytathatók volnának.

Hitler Németországa sohasem élt át pénzügyi válságot. Ezt a nagyszerű teljesítményt a német feltaláló szellem, a német vállalkozók érték el a munkások tenni akarásával ötvözve Adolf Hitler vezetése alatt!

Hitler alatt. Az inflációval a parasztság is elveszítette összes megtakarítását. A zsidók és más spekulánsok számára ez felhívás volt, a nagy biznisz megcsinálására. A szavajárás ez volt: "Menj Németországba, és néhány dollárért egy ipari üzemet vagy parasztgazdaságot vásárolhatsz!"
(Fordító: ekkor, 1929-ben került pl. amerikai tulajdonba az Opel autógyár)
És jöttek! A hitelfölvételtől egyenes út vezetett a kényszerárveréshez és a tulajdon elvesztéséhez.
(Fordító: itt is félreismerhetetlen a hasonlat a weimari köztársaság és a rendszerváltás utáni Magyarország között. Itt is jöttek és jönnek ma is a sáskák, és némi aprópénzért fölvásárolták Magyarország teljes gazdaságát. A másik hasonlóság: Egy meggondolatlan hitelfölvétel úgy cégeknél, mint magánszemélyeknél egyenesen vezetett a csődbe.)

Amikor 1933-ban Hitler hatalomra került, 1935-ben a Német Parasztnapokon Bückeburgban törvényt hoztak a parasztgazdaságok védelmére. Ennek értelmében a 7,5 ha-nál nagyobb gazdaság csak az egyenesági örökösnek volt továbbadható. A már idegen kézbe került gazdaságokat vissza kellett juttatni eredeti tulajdonosának. A visszavásárláshoz a nemzetiszocialista állam bocsátotta rendelkezésre a tőkét.
(Fordító: Hogy ajvékolnak ma a zsidók, hogy kényszer alatt adták el műkincseiket a harmincas években, és ezért most ezek visszajárnak nekik! És a mai német állam rohan nekik mindent visszaadni. Evvel a logikával igen sok mindent visszakövetelhetnének úgy németek, mint magyarok.)

A gazdaságok öröklését szabályzó törvény visszafordította a gazdaságok néhány dollárért történő megvásárlását – a parasztok kitörő örömére és a német nemzet fölvirágoztatására. Ez egy zseniális sakklépés volt, a nagy bizniszből semmi nem lett, mert a márka nem volt szabadon konvertálható, így a külföldi spekulánsok semmit nem tudtak vele kezdeni.
Ez természetesen szította a kapzsi pénzemberek gyűlöletét az akkori Németország ellen.

A parasztságot másban is segítették. Már 1933-ban 17 ezer, majd a következő három évben 91 ezer parasztházat építettek. Ez, és sok más intézkedés lényegesen javított a parasztság sorsán.

(Fordító: mai jobb- és baloldali kormányaink tevékenysége az alábbiakban merül ki:

Mivel Németország kiszállt az aranyfedezetű valutarendszerből, a külkereskedelmet árucserén alapuló rendszerre kellett átállítani. Mindazok az országok, melyek nem voltak az USA és Nagy-Britannia függőségében, szívesen fogadták ezt a rendszert. Mi szállítottunk gépeket, ezért – pl. Spanyolországtól, Portugáliától és Brazíliától – érceket, kávét, déligyümölcsöt kaptunk. A rendszert azért is szívesen fogadták az országok, mert Németország nagyvonalúan járt el az értékkiegyenlítésnél.
Dollárelszámolás nem volt, mert ezeknek az országoknak sem volt dollárjuk a gépek megvásárlására.
Ezekben az országokban még ma is emlegetik, hogy a hitleri Németország korrekt módon bánt velük. A mai napig barátaink maradtak. Termékeik kikerültek a New York-i tőzsde árfolyamjátékaiból a kereskedelmi partnerek előnyére. Ez a rendszer természetesen érzékenyen zavarta a Wall Street urait, kimaradtak az üzletből. A következmény: példátlan rágalmazási kampány indult az USA-ban és Nagy-Britanniában Németország ellen.
(Fordító: ehhez a fejezethez lásd korábbi írásunkat; "Klíringtől a holokausztig".)

Az USA-ban bojkottálták a német üzleteket.
"Ne vásároljatok a németeknél”, követelte az USA keleti partjának – úgy akkor, mint ma zsidó kézben lévő – sajtója. Zsidó terroristák merényleteket követtek el német kereskedelmi hajók ellen. Svájcban meggyilkolták a helyi nemzetiszocialista vezetőt, Wilhelm Gustloffot, később pedig Párizsban Rath német követségi tanácsost. A tettesek mindkét esetben zsidók voltak. A zsidó hadüzenet, illetve a németek elleni merényletek miatt kezdték őket Németországban veszélyesnek, majd később ellenségnek tekinteni. Az 1933-as zsidó hadüzenetre és bojkottra válaszul a német nemzetiszocialisták 1933. április 1-jén egynapos bojkottot hirdettek meg zsidó üzletek ellen. („Ne vásároljatok zsidóknál!”) Így az ellenségeskedésért a zsidók voltak felelősek. Ennek ellenére a zsidók 1938-ig legálisan kivándorolhattak. A harmincas évekre jellemző volt a németség folyamatos fenyegetése az angliai és amerikai zsidók részéről. 1938-tól kezdve a helyzet tovább mérgesedett (Rath meggyilkolása, ill. a reakció erre, a Kristályéjszaka).

1939 augusztusában, a II. világháború kitörése előtt, Chaim Weizmann, az angliai Zsidó Ügynökség elnöke nyilatkozatban biztosította Nagy-Britanniát, mellette, és a demokráciák mellett fognak harcolni.

Ezekről a provokációkról és eseményekről a mai Németországban semmit nem hallunk. Minden német politikus hallgat róluk. A német népet szándékosan tudatlanságban tartják.

Ugyan, miért?

Szeretnék egy politikust idézni, aki az I. Világháborúban ellenségünk volt, majd brit miniszterelnök lett. Lloyd George 1936-ban meglátogatta Németországot. A "Daily Express"-nek ezt nyilatkozta: "Éppen visszatértem németországi látogatásomról. Láttam a híres német Führert, és megtapasztaltam a változást, amit ő indított el. Akármit is tartson az ember módszereiről, kétségtelen, hogy egy csodálatos változást idézett elő a nép gondolkodásában. A háború óta először érezhető az általános biztonság. Az emberek vidámabbak. Az egész országon az öröm hangulata árad szét. Egész Németország boldogabb. Ezt a csodát egy ember teremtette meg. A tény, hogy Hitler megmentette országát az attól való félelemtől, hogy visszatérhetnek a kétségbeesés és megalázás korszakába, a mai Németországban vitathatatlan tekintélyt szerzett neki. Nem a népi vezetőnek járó tiszteletet kapja meg, hanem mint nemzeti hőst tisztelik, amiért kivezette országát a reménytelenségből és megalázottságból. Ő Németország George Washingtonja, a férfi, aki megszabadította országát zaklatóitól."

Louis Bertrand, francia újságíró így tudósít az 1937-es birodalmi pártgyűlésről: "Azt kérdezem magamtól, mikor ünnepeltek, tiszteltek, bálványoztak uralkodót valaha így, mint ezt a barnainges embert."

Knut Hamsun, Nobel-díjas norvég író 1945.május 7-én az "Aftenposten"-ben: "Hitler a legmagasabb rangú reformer személyiség volt, és végzete volt, hogy a példátlan barbárság idején kellett működnie, melynek végül áldozatává vált."

De voltak más hangok is, mint például Winston Churchill és Delano Roosevelt. Winston Churchill 1936-ban, az olimpia évében mondta: "Rá fogjuk kényszeríteni a háborút Hitlerre – ha akarja, ha nem!"

Reinhold Leidenfrost,
egykori Messerschmitt-109 vadászrepülős 

(Fordító megjegyzése: Leidenfrost visszaemlékezéseihez talán csak annyit lehetne hozzáfűzni: a hitleri hatalomátvétellel egy csapásra megjavult a nagyvárosok addig tűrhetetlen közbiztonsága. Hitler intézkedései közé tartozott, hogy a munkásosztály számára lehetővé tette a rendszeres üdülést, ami akkoriban az egész világon újdonságnak számított. A német tengerpartokon nagyvonalú üdülőkomplexumok épültek. Az angol munkások irigykedve nézték az angol partokon időnként felbukkanó német üdülőhajókat.)