Báruch Oberlander rabbi tavaly novemberben nyilatkozott egy amerikai zsidó hírportálnak, amelyet átvett egy tekintélyes izraeli héber, nemzeti vallásos hírportál. A héber újság szerint – meg részint a valószínűleg utólag módosításon átesett angol nyelvűben is – az olvasható, hogy Oberlander erélyesen ellenzi a nem zsidók eltemetését a Kozma utcai zsidó temetőbe, valamint azt állítja, hogy „minden gojtemetés” sérti a már ott nyugvó százezer zsidó halottat.

Oberlander rabbi tiltakozott, a saját maga által megfogalmazott „helyreigazítást” gyorsan leközölte a cikkünket átvevő Magyar Hírlap, sőt törölte a korábban kitett anyagot is. A Mazsihisz hírportálja, amely szintén foglalkozott az üggyel, valószínűleg inkább hisz a tekintélyes izraeli hírportálon napvilágot látott változatnak, s ezért nem hajlandó a helyreigazításra. Oberlander rabbi és környezete a neki tulajdonított megnyilatkozások magyarországi közlése után érdekes módon nem az egyébként nemzeti vallásos izraeli hírportáltól - hivatkozott forrásunktól - követelte a helyesbítést, hanem a Magyar Hírlaptól, a Mazsihisztől, továbbá e sorok íróját félrefordítással, szövegkörnyezetből való kiemeléssel és rosszindulatú interpretációval vádolja.
Báruch Oberlander rabbi, a jelenlegi budapesti kormány által kedvezményezett Chabad Lubávics hászid zsidó vallási irányzat vallásbírósági elnöke még tavaly őszutón, Amerikában járván, interjút adott a Hamodia héber című, ám angol nyelvű ottani ortodox zsidó világhálós újságnak. Az interjú témája a Budapesti Zsidó Hitközség által fenntartott budapesti Kozma utcai zsidó temetőben eltemetett nem zsidó halottak ügye volt.
A budapesti „áldatlan” állapotokról szóló amerikai interjút ezután átvette, abból teljes részeket is idézett az ’Árúc 7 (ערוץ 7 – 7-es csatorna) nevű legendás, rádió- és tévéadást is több nyelven sugárzó, nemzeti vallásos irányzatú, a zsidótelepítést támogató izraeli hírportál. Az ’Árúc 7 az interjú átvételének forrásaként viszont nem a fentebb említett Hamodia című amerikai zsidó világhálós kiadványt, hanem a Há-Mevászér ( המבשר) című héber nyelvű, izraeli ortodox lapot jelölte meg. Az újságírói szakmai tisztesség és a biztonság kedvéért ilyen „kényes” kérdésekben a hivatkozott forrást is tanácsos ellenőrizni, csakhogy nem találtuk, mert az ’Árúc 7 héber hírportál az általa hivatkozott médiát összekeverte egy másik ortodox újsággal.
A Kuruc.infón tehát az ’Árúc 7 nemzeti vallásos, héber nyelvű izraeli hírportálnak a cikke alapján írtuk meg Báruch Oberlander rabbinak és ortodox közösségének küzdelmét, kinyilatkoztatott fölfogását a „gojtemetések” ellen. (Mármint a gojok zsidó temetőben történő eltemetése ellen – H. J.) Írásunk megjelenése idején komoly visszhangja volt az olvasók körében, s az anyagot átvette – természetesen portálunk közvetítő szerepének megemlítése nélkül – a Magyar Hírlap világhálós kiadása is, amely utóbbi viszont hivatkozási alapnak megnevezte a mi forrásunkat, az izraeli, héber nyelvű ’Árúc 7 portált. (A Magyar Hírlap írását nem áll módunkban lehivatkozni, mert – amint fentebb írtuk - Oberlander rabbi tiltakozása nyomán az anyagot törölték, s helyette a rabbi megfogalmazta „helyreigazítást” tették ki, amire később még visszatérünk.)
A „gojtemetésekkel” megvádolt Mazsihisz honlapja már 2016. november 24-én az izraeli ’Árúc 7 héber hírportálra hivatkozva állást foglalt Oberlander rabbi sajtóbeli megnyilatkozása ellen, s a rabbi állítása szerint a Mazsihisz – ellentétben a tüsténkedő Magyar Hírlappal – az általunk is hivatkozott izraeli héber lapot tartva szem előtt, a mai napig nem volt hajlandó helyreigazítást, vagy netán bocsánatot kérni az Oberlander-féle ortodoxoktól. A Mazsihisz helyesbítése nyilván azért késik, mert az Oberlander-interjút eredetileg leközlő világhálós Hamodia amerikai hírportál most olvasható szövege tartalmában és terjedelmében lényegesen eltér az általunk is forrásként használt ’Árúc 7 izraeli héber hírportálnak a megjelenése idején általunk azonnal elmentett szövegváltozatától. Elmentettük volna azonnal a Hamodia első, a megjelenés idején kitett szöveget is, ám az azt átvevő izraeli portál tévesen egy másik héber lapot nevezett meg forrásául. Most meg már bottal üthetjük a Hamodia világhálós hírportál eredeti szövegváltozatát…
De térjünk vissza a Magyar Hírlap világhálós kiadásában még január 30-án megjelent, az Oberlander rabbi által fogalmazott „helyreigazításhoz”:
Az Oberlander rabbi írt „helyreigazítás” szerint a Magyar Hírlap valótlanul állította, miszerint egy izraeli lapnak ő azt nyilatkozta volna, hogy „egyetlen goj halott eltemetése is százezer zsidó halottat sért”. (Az izraeli hírportál pontatlan forrásmegjelölésének tisztázódása után kiderült, hogy a rabbi tényleg nem izraeli lapnak, hanem egy amerikai zsidó hírportálnak nyilatkozta azt, amit – H. J.) „Ez a helytelen idézet azt sugallja, mintha nyilatkozatommal becsmérlőn szólnék a nem zsidó vallású emberekről, továbbá sértőnek tartanám a nem zsidó emberekkel szembeni általános kegyeleti kötelezettséget”, olvasható a rabbi által megfogalmazott helyreigazításban. Pesti zsidó kifejezéssel élve a rabbi állítása nem más, mint „hochmecolás”, mert Oberlander kifogásolt, általunk az izraeli hírportálról megismert nyilatkozatában egyáltalán nem a gojokkal szembeni általános kegyeleti kötelezettségekről, vagy azoknak szükségtelenségéről van szó, hanem arról, hogy a zsidó vallástörvényre hivatkozva Oberlander tiltakozik a gojoknak a zsidók közé való eltemetése ellen a Kozma utca zsidó temetőben. Sőt, a héber nyelvű hírportálon megjelent, és ott még mindig elérhető, nem megmásított szövegváltozat szerint a rabbi az interjúban azt is kifejti (szavait a cikkíró a nyomaték kedvéért még idézőjelbe is teszi), hogy: „Minden gojtemetés a százezer zsidó közé nem csak egyetlen, a zsidó vallástörvénnyel teljesen ellentétes cselekedet, hanem az ott eltemetett százezer zsidó megsértése is.”
A rabbi ezután azt is szükségesnek tartja leírni a helyreigazításban: „…mint rabbi, a zsidó vallás tanításait követve hiszem és tanítom, hogy minden ember Isten képmására teremtetett, és így minden embernek – nemzetiségre, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül kötelességünk megadni a végtisztességet is. Sőt! A zsidó jog kifejezetten kötelességként rója a zsidó közösség tagjaira a nem-zsidó vallásúak eltemetését is. Ez a kötelesség mindenkire vonatkozik. ’Nem-zsidó halottakat a zsidó halottakhoz hasonlóan kötelességünk eltemetni…’ írja a Talmud (Gitin 61a. és Rási uo.).” – írja Oberlander rabbi, ám ez még mindig félrebeszélés, mert jelen esetben a történet nem arról szól, hogy a zsidók eltemetik-e, vagy nem a valamilyen ok miatt körükben elhalálozott nem zsidókat. Hanem arról szól a történet, hogy például egy vegyes házasságban élő pár tagjai a haláluk után szeretnének egymás mellett nyugodni a temetőben…Egyébként a Talmudból mi mást is tudnánk idézni, mivel abban minden benne van, de egyben az ellenkezője is…, s ezért mindenki azt választja ki magának belőle, ami az érdekeit leginkább szolgálja. Ezt tette most Oberlander rabbi is.
„Nyilatkozatomban tehát arra utaltam, hogy a temetkezés a zsidó vallásban – csakúgy, mint más világvallásokban – az egyik legkényesebb szakrális tevékenység. Hasonlóan az esküvőhöz vagy a felnőtté avatás szertartásaihoz, a zsidó temetkezés által történő végső nyugalomra helyezésnek is előfeltétele a zsidó vallás szabályai szerint a szakrális közösségbe való tartozás. Ugyanúgy, ahogy például a katolikus vallás szabályai szerint a katolikus házasság intézményébe belépni vagy az eucharisztia, bérmálás szentségeit felvenni katolikusok tudják, a zsidó jog alapvetései szerint a hasonlóan szakrális aktusokból zsidók tudnak részesülni. Ennek a szabályrendszernek a felrúgása nem csupán a vallási tanításokkal szembeni lépés, hanem a polgári joggal is ellentétes, ugyanis a zsidó temetőben nyugvók abban a hitben és azzal a feltételekkel vásároltak nyughelyet, hogy ott minden a vallási előírásoknak megfelelően fog történni.” – írja Oberlander rabbi a Magyar Hírlap számára írt „helyreigazításának” befejezéseként, amelyben továbbra is összehord a témához nem illő tücsköt-bogarat, ám a mondandó végkicsengése mégis csak az, hogy a zsidó vallási tanításokkal, de még a polgári joggal is ellentétes az, hogy a Mazsihisz engedélyezi a gojok eltemetését a kiválasztottak közé. Ha ez így van, akkor nem is értjük, hogy miért e vehemens, nácizgató, szélsőségesezgető tiltakozás, portálunk mocskolása, a félrefordítással való vádaskodás.
A Chabad Lubávics irányzat zsido.com nevű hírportálja tegnap szinte győzelmi hírként bejelentette, hogy a Magyar Hírlap leközölte a (rabbi megfogalmazta) „helyreigazítást”, illetve törölte az izraeli héber hírportálra hivatkozó cikket.
A többi között ezt írja a zsido.com:
„A héber nyelvű szöveg egyik mondatát – félrefordítva és a kontextusából kiemelve – idézte a Kurucinfó nevű szélsőjobboldali portál. Az eltorzított és félremagyarázott szöveg olyan mondanivalót adott Oberlander rabbi szájába, ami ellentétes mind a meggyőződésével, mind a zsidó vallási szabályokkal. Sajnálatos módon a náci oldal rosszindulatú interpretációját nem csak a Magyar Hírlap vette át kritikátlanul, hanem a Mazsihisz is forrásként használta, amikor közleményében mindenkitől elnézést kért Oberlander rabbi helyett.” – írja a zsido.com, ezzel azt is állítván, hogy a héber hírportál szövegét félrefordítottuk.
Kénytelenek vagyunk ezért ismét, nem „félrefordítva” idézni az ’Árúc 7 héber hírportál cikkének ominózus mondatait, s hogy Oberlander rabbi azt se állíthassa, hogy azt a bizonyos mondatot „kiemeltük a kontextusából”, lefordítjuk a héber cikk főcímét, a felvezetőjét és a cikk első három bekezdését teljes egészében:
Magyarország: Gojok a zsidó temetőben
Magyarországon az ortodox hitközség tiltakozik a neológ hitközség azon határozata ellen, amelynek értelmében elkezdték a nem zsidók temetését a tulajdonukban levő zsidó temetőben.
A magyarországi ortodox zsidó hitközség tiltakozott a helyi neológ hitközség azon döntése ellen, hogy - az ortodoxok állítása szerint - a neológ hitközség elkezdte a nem zsidó helyiek eltemetését a tulajdonában levő zsidó temetőben.
A Budapesten vallási bíróként működő Báruch Oberlander rabbi szerint a zsidó vallástörvénnyel ellentétes cselekedetről van szó, s amely még az ott eltemetett halottakat is sérti.
„Minden gojtemetés a százezer zsidó közé, nem csak egyetlen, a zsidó vallástörvénnyel teljesen ellentétes cselekedet, hanem az ott eltemetett százezer zsidó megsértése is. Az ott eltemetett zsidók jó pénzt fizettek a sírhelyükért, s kizárólag azért, mert zsidók, a saját népük gyermekei közé kívántak temetkezni. A gojok temetése itt ezen zsidók mindegyikének a meglopása. Ki jogosította fel a mostani vezetőséget (a neológ zsidó vezetést – H. J.) arra, hogy ezt cselekedje?!”, mondta ma reggel a Há-Mevászér című ortodox újságnak adott nyilatkozatában (Oberlander rabbi – H. J.).
Hering J. – Kuruc.info