Régi történet, életkorom miatt sem emlékezhetem rá. Amit azonban az ember születési okokból elmulaszt, azt nemcsak az idősebbek emlékezése, hanem a régi lapok böngészése is pótolja. Nemrég mesélte egy idősebb ismerősöm, hogy 1983-ban avatták fel a Köztársaság téren a „néphatalom hőseinek emlékhelyét”. Ismerősöm azon tűnődött, vajon mi lett a sorsa ennek a kőfalnak? Látható még, vagy eltűnt valami szeméttelepen? Érdekelt a történet, felütöttem tehát a korabeli lapokat.
 A "néphatalom hőseinek emlékhelye" Bencsik András fő-békemenetelőt is megihlette |
Idősebb barátaim mesélték, hogy a rendszerváltozás előtti években mindig az 1956-os szabadságharc leverésének kezdetét ünnepelte a hatalom. November 4-én, a szovjet támadás napján koszorúztak, szónokoltak, emlékeztek a „néphatalom hőseire”, s tették mindezt a központi ünnepségen, a Köztársaság téri kommunista székház előtt. 1956. október 30-án ugyanis ezt a házat ostromolták meg a felkelők, s a ház elfoglalása során és után a védők közül sokan meghaltak. A kádári hatalom mindig rájuk emlékezett, akkoriban ők voltak a hős forradalmárok, a „néphatalom” mártírjai.
1983. november 4-én is nagy ünnepség volt a pártház előtt, s valóban ekkor avatták fel azt az emlékfalat, amelyről ismerősöm mesélt. Az MSZMP központi lapja, a nemrég a történelem szemétdombjára került Népszabadság másnapi száma címoldalon közölt beszámolót az ünnepségről, a fényképpel illusztrált tudósításból azonban jutott a harmadik oldalra is. Külön e témával foglalkozó publicisztikát azonban nem találtam a lapban.
A Népszava című szakszervezeti napilap 1983. november 5-i számát is megnéztem. Az emlékhely felavatásáról szóló fényképes beszámoló itt is a címoldalon kezdődik, a folytatás az ötödik oldalon olvasható. Az ötödik oldalon azonban, a tudósítás vége mellett, helyett kapott egy rövid publicisztika is. A szövegből megtudjuk, hogy szerzője az ostrom napján szüleivel és testvérével épp a Köztársaság téren járt, pontosabban szólva a tér sarkát „átszelve” menekültek a félelem elől. S ez a gyerek csak később, a krónikából (vélhetően Hollós Ervin és Lajtai Vera „Köztársaság tér 1956” című propagandaművéből) értesült arról, miféle iszonyat történt ott és akkor. Az emlékezés szerzője végül azzal az örömteli megjegyzéssel zárja sorait: milyen jó, hogy felnőtt egy nemzedék, amelynek az akkori borzalmakról már nincsenek személyes emlékei.
 Nem csak az emlékei ködösek |
Az emlékező írás alatt ismerős név olvasható. Bencsik András. Igen, a Demokrata főszerkesztőjéről, a kormánypárti békemenetelés egyik atyjáról van szó. Bencsikről sokan tudják, hogy a rendszerváltozás előtt a Népszabadság című kommunista napilap munkatársa volt, azt viszont ritkábban említik, hogy pártlapi munkálkodása előtt a Népszava szorgos tollnoka volt.
Tessék elolvasni a Népszava két cikkét. Előbb az emlékhely felavatásáról szóló tudósítást, majd Bencsik ködös szövegét. Időutazás a Kádár-világba. Kommentár nem szükséges.
 |
 |
B.D. - Kuruc.info
Frissítés: Bencsik András költészetét is bemutatjuk olvasóinknak
A Demokrata főszerkesztője az 1970-es évek második felétől a Somogyi Néplap munkatársa volt. Rengeteg termelési riportot írt, de megjelentek novellái és eléggé bugyuta versei is. Utóbbiakból teszünk most közzé egy csokorra valót.
 |
 |
 |
Az utolsó két vers azért érdekes, mert az első 1978-ban, a második pedig 1979-ben jelent meg, s a két szöveg összevetéséből látható, hogy Bencsik önmagát "plagizálta" (annyira megtetszett neki a "barna gyík borong", hogy mindkettőben használta).
 |
 |
A remekművek lelőhelyei:
1.: Somogyi Néplap, 1978. április 3.
2.: Somogyi Néplap, 1979. szeptember 16.
3.: Somogyi Néplap, 1979. december 9.
4.: Somogyi Néplap, 1978. március 12.
5.: Somogyi Néplap, 1979. október 14.
2.: Somogyi Néplap, 1979. szeptember 16.
3.: Somogyi Néplap, 1979. december 9.
4.: Somogyi Néplap, 1978. március 12.
5.: Somogyi Néplap, 1979. október 14.
