Ernesto Guevara de la Serna 1928. június 14-én született az argentínai Rosarióban, ír-baszk eredetű középosztálybeli családban. Mérnöknek készült, de hamar átiratkozott az orvosi fakultásra. Egyetemistaként egy barátjával motoron beutazta egész Latin-Amerikát, élményeiről írt A motoros naplója című könyvét persze meg is filmesítették. Diplomájának megszerzése után bőrgyógyászként dolgozott Guatemalában és Mexikóban. Rövid ideig egy perui kommunista volt a felesége, akinek nem kis szerepe volt marxista-leninistává válásában, kapcsolatukból egy gyermek született.

1955 júliusában Mexikóban ismerkedett meg a Moncada laktanya ostroma után Kubából száműzött, gerillaharcra készülő Fidel és Raúl Castróval, akiket lenyűgözött a fiatal argentin. Ekkoriban ragadt rá a “Che” becenév, annyira gyakran használta a kubaiak számára fura, Argentínában szokásos “hé” jelentésű szócskát, később már hivatalosan is így nevezte magát. 1956 végén rajta volt a Granma nevű hajón, amely 82 kubai forradalmárt szállított, hogy partra szálljanak a szigeten. Az első csata után csak tucatnyian maradtak életben, ők a Sierra Maestra hegyei közé vették be magukat, innen folytatták gerillaharcukat Fulgencio Batista rendszere ellen. Guevara a forradalom idején másodszor is megnősült, gerillatársától négy gyermeke született.

Che Castro bizalmasaként megkapta a commandante (parancsnok) rangot. Társai magabiztos, vakmerő és könyörtelen vezetőnek írták le, ő irányította 1958. december 31-én a gerillaháború egyik döntő hadműveletét, Santa Clara bevételét. Másnap Batista elmenekült, komcsik diadalmasan vonulhattak be Havannába.

A győzelem után a La Cabana börtönerőd parancsnokaként több száz ember halálra ítélésében és kivégzésében vállalt aktív vagy passzív szerepet. Ő volt a kubai munkatáborok szellemi atyja és megvalósítója, az első kényszermunkatábort 1960-ban hozta létre.

A “született kubainak” minősített Che Guevara az új rendszer második embere, harmincegy évesen a nemzeti bank elnöke, 1961-ben ipari miniszter lett. E minőségében sokat utazott, sorra látogatta a harmadik világ legjelentősebb vezetőit, találkozott Hruscsovval, Mao Ce-tunggal, Magyarországi útja során Kádár János fogadta.

A szakállas forradalmár többnyire egyenruhát és baszk sapkát hordott, alkoholt, kávét sohasem ivott, a kubai szokások közül csak a szivarozásnak hódolt, temperamentuma időnként dühkitörésbe torkollott. A központi tervezésre esküdött, a kommunizmus kubai válfaját Ember és szocializmus Kubában című könyvében ismertette. Idealizmusa, saját értelmezésű marxista elméletei azonban megbuktak a gyakorlatban, nem utolsósorban a Szovjetunió ellenállásán. Guevara 1964-ben, az ENSZ-közgyűlés előtt mondott beszédében bírálta is országa leghatalmasabb szövetségesét, amiért az Kubában csak a saját érdekeit követi.

A "Commandante" egyre gyanakvóbban figyelte, ahogy a kubai össznépi forradalom bürokratikus államigazgatássá változik. 1965-ben lemondott kubai állampolgárságáról és minden tisztségéről, s eredménytelenül próbálta Kongóba “exportálni” a forradalmat. A kudarc nem szegte felforgatókedvét, 1966 júliusában 44 társával Bolíviába indult, hogy kirobbantsa azt a szocialista forradalmat, amely "elvezet a földrész felszabadításához". Helyzetértékelése ezúttal sem bizonyult helyesnek: a helyi kommunisták nem támogatták őket, a vidéki lakosság közömbös maradt, az elszigetelt gerillák egészségi állapota a nehéz terepen gyorsan romlott.

A kormányhadsereg CIA által kiképzett különleges egységei bekerítették, majd október 8-án La Higuera falu közelében elfogták a halálosan kimerült, a harcban megsebesült Guevarát. Másnap a bolíviai elnök parancsára – jóllehet a CIA ki akarta volna kérdezni – mindenféle tárgyalást mellőzve kivégezték foglyukat. Tetemet másnap mutatták meg a sajtónak. A titokban elhantolt holttestet 1997-ben találták meg, s Kubában, a Santa Clara-i mauzóleumban helyezték végső nyugalomra. A havannai belügyminisztérium épületén, amelyben egykor a tömeggyilkos "Che" dolgozott, ma is látható hatalmas, tízemeletnyi portréja.

Guevara 1960-ban készült baszksapkás fotója hamar elterjedt Latin-Amerikában, majd az egész világon, s az anarchista felforgatók nemzetközi szimbólumává vált.

Az elvakult ideológus és a véreskezű hóhér már életében a balos ifjúsági mozgalmak bálványává és az általa megvetett kapitalisták kelendő árucikkévé vált, vörös csillagos portréja gyakran posztereken köszön vissza.

(Kuruc.info - MTI nyomán)