"Szélsőjobboldali tüntetők akarták megakadályozni a belgrádi melegfelvonulás vasárnapi megtartását, ám a rendőrség közbelépésének köszönhetően végül zavartalanul ért véget a belgrádi Pride" - közli megkönnyebbülten az MTI.
A normalitáspárti tüntetők már órákkal a tervezett ratyivonaglás előtt eltorlaszolták a szerb főváros azon részeit, amelyeken a valamely szexuális devianciával büszkélkedő betegek akartak vonulni. A mintegy százötven tiltakozó a "rend"őrséggel is összetűzésbe került, mert a hatóságok igyekeztek őket eltávolítani a helyszínről.
A tiltakozók közül többen is egyházi jelképekkel, keresztekkel vonultak ki. Öt tüntetőt előállítottak, a buzifelvonulás végül zavartalanul zajlott.
Az idei esemény mottója a „Nem mondok le róla!” volt, és azokra a családtagokra és barátokra utaltak vele, akik nem mondanak le homokos gyerekeikről, rokonaikról, barátaikról. A szervezők célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az "elfogadásra".
A rendezvényen elhangzott, hogy az "LMBT-közösség" azt szeretné, ha lehetővé válna a "melegek" bejegyzett élettársi kapcsolata, valamint lehetőségük lenne élni a mesterséges megtermékenyítés adta lehetőségekkel, és a személyi okmányokban a jövőben nem csak férfi és női nem szerepelne.
A tömeggel vonult Szerbia nyíltan leszbikus miniszterelnöke és partnere is. Ana Brnabic a balkáni térség vállaltan aberrált kormányfője. A miniszterelnököt az utóbbi időben több bírálat is érte azért, mert mesterséges megtermékenyítés igénybe vételével partnerével közös gyermeke született, jóllehet ezt Szerbiában a törvény nem teszi lehetővé a leszbikus "párok" számára.
Zoom
Ana Brnabic szerb miniszterelnök és "partnere", Milica Djurdjic a belgrádi felvonuláson, 2019 szeptember 15-én (Fotó: EPA/ANDREJ CUKIC)
Sorrendben ez volt a hatodik belgrádi buzifelvonulás, amely zavartalanul zajlott. Korábban a hatóságok biztonsági kockázatra hivatkozva többször is betiltották a provokációt, mert 2001-ben az első belgrádi buzifelvonuláson a résztvevőket normalitáspárti, hazafias csoportok tagjai, valamint futballszurkolók tanították móresre, amire a rendőrség nem reagált időben.
A provokáció résztvevői közül többen megsebesültek. Ezt követően 2009-ben kísérelték meg újra megtartani a ratyifelvonulást, de a hatóságok betiltották biztonsági megfontolásokból. A következő évben sikerült megtartani a menetet, de az ellenállók férfias helytállásának következtében mintegy 150-en megsebesültek.
(MTI korrigálva)