Az amerikai Mayo Clinic egészségügyi központ patológusa szerint a betegek tüdőszövetmintái úgy néznek ki, mintha mustárgázt lélegeztek volna be.
Az elmúlt hetekben jelentős mértékben felerősödött a vita az elektromos cigaretta használatával kapcsolatban. Augusztus közepén először okozott halált az e-cigaretta az Egyesült Államokban, majd nem sokkal később további két ember vesztette életét. Az esetek után Kalifornia kormányzója járványnak minősítette a szerkezet használatát, egy tudományos kutatás pedig kimondta: lassan, de ezerszer biztosabban ölnek egyes e-cigaretták a hagyományosnál. Jelenleg ott tartunk, hogy a kutatók már sejtik, mi okozhatja a problémák forrását.
Zoom
Most egy újabb tanulmány készült arra vonatkozóan, hogy milyen hatása lehet az elektromos cigaretta használatának. Az amerikai Mayo Clinic egészségügyi központ kutatói 17 beteg (köztük két elhunyt páciens) tüdőszövetéből vettek mintát. Ezek elemzése során kiderült, a nikotint vagy marihuánát párologtatóknál olyan tüdőkárosodást tapasztaltak, mintha mérgező vegyi anyagokkal érintkezve szereztek volna kémiai égési sérülést – írja a The New York Times.
Brandon T. Larsen, a Mayo Clinic patológusa szerint a betegek tüdőszöveti mintái arra hasonlítanak, mint amikor egy munkavállaló egy ipari baleset következtében mérgező vegyi anyagokkal érintkezik. A szakember szerint ez egyfajta kémiai égést okoz a légutakban. "A sérülések ugyanúgy néznek ki, mint az I. világháborúban használt mustárgázzal érintkeztek volna a páciensek" – tette hozzá a szakember.
Zoom
Forrás: The New England Journal of Medicine
A The New England Journal of Medicin című tudományos szaklapban megjelent publikáció szerint a minták 19 és 67 év közötti férfiaktól (13 betegtől) és nőktől (négy) származnak. A tanulmány szerint 70 százalékuk használt marihuánát vagy kannabiszolajat.
Az első betegek megjelenése után a szakemberek arra gyanakodtak, hogy a páraként beszívott olaj rakódhatott le a tüdőben, Larsen azonban nem találta jelét ilyen lerakódásnak. A patológus szerint emiatt alaposabban meg kell vizsgálni a szerek kémiai összetételét, és nem szabad csak az olajra koncentrálni.
Az orvos megállapítása szerint az anyag rombolja a sejteket, amikor pedig a tüdő megpróbál gyógyulni, a szövetek megduzzadnak, ezzel szűkítve a légutakat. Emellett az elhalt sejtek is a légutakba kerülnek, tovább blokkolva azokat. A tüdőben eközben folyadék halmozódik fel, ami szintén nehezíti a légzést. A szakember szerint egyelőre korai lenne azt megmondani, hogy az életben maradt betegek tüdeje képes lesz-e meggyógyulni. Larsen azonban nem tartja kizártnak, hogy később krónikus légzőszervi problémákkal fognak majd küzdeni.
(Híradó)
Kapcsolódó: