Egyből visszautasítottam, és kértem, hogy hagyja abba, és töröltem a Fb-k ról Gréczy Zsoltot. Ez nem volt elég, tovább zaklatott, mintha egy teljesen megszállott szexuális ragadozó. Képeket küldött minden nap magáról, különböző testhelyzetekben, főleg a nemi szervéről, hogy most rám gondolt, és ezt kapnám tőle. Gusztustalan volt. Végül teljesen letiltottam.

Sajnos nem voltam elég körültekintő, ezért a FB-król megszerezte az email címemet, és ott zaklatott tovább. Jelezte, hogy vele csak jól járhatok, és higgyem el, hogy vele a szex kiváló lesz.

Annyira felzaklatott, az egész, hogy csak jöttek a képek, az üzenetek, hogy mindenhonnan töröltem magam, új email címet csináltam, telefont és albérletet cseréltem.

Menekülni akartam a helyzet elől, hogy minden nap kapok egy számomra ismeretlen, de nagyhírű politikustól egy fotót, ahol az ő pénisze látható, és azt mondja, hogy most rám élvezett el.

Nem tudtam mit csinálni, féltem rendőrséghez fordulni, csak két barátnőnek mondtam el az egészet. Perverznek és szexuálisan betegnek éreztem magamat, hogy egy ilyen ember ki tud használni, zaklatni.

Talán most le tudom zárni az egészet. Segítsenek kérem!

Minden sorstársamnak juttassák el, mert csak ez segíthet rajtunk nőkön, akik áldozatok vagyunk ebben a férfiak által még urallt, beteg világban! Tudja meg mindenki, hogy van kiút, le lehet vakarni az ilyen zaklatót, nem csak csendben tűrni, és bízni abban, hogy majd abbahagyja. Nem rettegni, hogy mikor fog ismét küldeni.

Nem akarom, hogy következményi legyenek az ügynek, nem akarom bajba sodorni Gréczy Zsoltot, nem akarok tőle semmit. Nem akarom, hogy bocsánatot kérjen, nem akarom, hogy vezekeljen egy dolgot szeret. Kérem, névtelenül írják meg a történetemet, hogy segítsünk, és segíthessek.

Mai szemmel már nem csinálnám meg ezt a képet, nem tölt el boldogsággal, ami ez ügyben megjelenik.

Végre erőt vettem magamon. Már két hete, amikor először küldték el nekem a hírt, tudtam, hogy nem fogom tudni magamban tartani. A félelem, hogy egy ribancnak néznek, lehullott, és egyre magabiztosabb lettem. Hiába hordtam magamaon a Metoo kitűzömet, hiába tiltakoztam, álltam ki az elnyomott, zaklatott társaimért, olyanokért, akik hasonló helyzetet átéltek, mint én. Erős és szerintem csinos nő vagyok, tudom, hogy mikor és mit és miért csinálok. Nem vagyok álszent, szeretem, ha szeretnek, ha kedvesek velem, és én is imádom, ha tudok adni valamit. A bók, a férfiak közeledése, az hogy érzem, és látom hogy valami belül megfogta őket.

Kellően okosnak, és műveltnek is gondolom magamat. Szeretek olvasni, kitekinteni a világra, nem vagyok egy gúsba kötött, prűd úrinő. Szeretem a bulikat, szeretem a hosszú beszélgetéseket, szeretem a nyáresti rozés kacsintásokat. Nem vagyok egy jó író, de ennek a levélnek a megírására az elmúlt 2 hétben vagy százszor rávettem magam. Erő kellett hozzá.

Az egészről csak két barátnőm tud. Sajnos. Nem akarok senkinek ártani, nem akarom azt, hogy aki velem ezt elkövette, tönkre menjen az élete, mert már annyira nem érdekel. Önmagamnak akarok bizonyítani, hogy az első pillanattól kezdve ki kellett volna állnom magamért, és visszautasítani minden ilyen közeledést. Nem hallgatni, nem letörölni magamat a Facebookról, instáról, nem telefonszámot váltani… Nem új albérletet keresni, mint egy menekülő mgsebzett madár, hanem az első zaklatásnál kiállni, és azt mondani, ennyi, hagyjál békén. Nem akarlak látni, nem akarom az írásaidat olvasni, nem akarom tudni, hogy mit fantáziálsz rólam, nem akarom többé a nemi szervedet nézni, nem akarom!!! Ha beteg vagy, akkor gyógyíttasd ki magad, vagy kezdjél azt a tudatoddal amit szeretnél, csak engem, minket, akik nem vevők erre, hagyjál békén!!!

A történetem: Május vége volt, négy évvel ezelőtt. Szépen sütött a nap. Az egyik legkedvesebb barátnőnél és az édes kislányánál töltöttem a hétvégét, aki nem mellesleg a keresztlányom, Fehérváron. Szombaton a gyereknapon lementünk a Fehérvári tóhoz sétálni. Valami gyereknapi rendezvény volt, amit a DK csinált. Nem folgalkozom napi szintű politikával, megvan a magam értékrendje, fogalmazzunk úgy, hogy nem voltam még fideszessel, és nem is szeretnék az életben. Ott találkoztam Grézy Zsolttal. Odajött hozzánk, viccesen, mosolyogva, és beszélgetést kezdeményezett. A barátnőm teljesen el volt ájulva, hogy milyen kedves és közvetlen ember. Nekem is szimpatikus volt, nem az a öltönyös bunkó politikus, akit minden nap okádik a tévében. Beszélgettünk vagy 20 percet, amikor a legnagyobb ledöbbenésemre Zsolt megkérdezte, hogy megadom-e a telefonszámomat, mert nagyon szimpatikus vagyok neki, és szívesen folytatná a beszélgetést. Tudom, hogy ki vagyok, sohasem adtam könnyen magam, ráadásul a telefonszámomat még nehezebb megszerezni. Ezért mondtam a Zsoltnak, hogy nagyon kedves, intelligens okos ember, de akkor lehet esélye a beszélgetésnek, ha megkeres… Tudják romantika (ez volt ebben az estben is a hiba), és megadtam a nevemet. Gondoltam, úgysem lesz ebből semmi, el is feljetettem a nap végére az egészet. Egész hétégén nem laptopoztam, a telefonomon sem néztem meg minden zörrenést. Hétfőn a munkahelyen a napi güri kezdetén ránéztem a Fb-mre és láss csodát (na nem csoda volt), egy új ismerősi jelölés… Maga Grézy Zsolt. Először nagyon meglepődtem. Azon, hogy ilyen emberek használnak Fb-t, majd azon, hogy emlékezett rám. Megmondom őszintén, imponált, bár az elejétől kezdve tudtam, hogy nem akarok Zsolttól semmit. Nem fogott meg, mint férfi, nem tetszett, túl nagy a korkülönbség, ráadásul nekem a sportos férfiak jönnek be (én is inkább sportos kinézetű vagyok). Értelmes, intelligens férfi, de ez nem elég ahhoz, hogy valaki közelebb kerüljön hozzám. Sebaj, visszajelöltem.

Este egyből írt, az említett férfi. Kérdezte, hogy hogy vagyok, van, e valakim. Mondtam, hogy ez nem rá tartozik, mindenfajta kacérság nélkül. Erre küldött egy fotót, hogy szerinte hogy néz ki? Bejövök-e neki? Lefeküdnék e vele, mert ő azóta, amióta találkoztunk, csak rám gondol, és hogy mit kezdene velem…

Holnap folytatom