Bezár!
2020. július 3., péntek, Kornél, Soma, Napsugár napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
20:03 Amerika szövetségi ünnepének napján lép érvénybe az orosz alkotmánymódosítás19:30 Jövő péntektől hazánkból is karanténkötelezettség nélkül lehet Angliába utazni 19:19 Fotók és videó a borsodnádasdi gyilkosság helyszíni tárgyalásáról18:38 "Heroizmus" a nyugati világban18:04 Alig vált muzulmánná egy angol nő, máris székesegyházat, szállodát és metrót akart robbantani17:25 Bemutatták Münchenben a Magyar Honvédség újbeszerzésű Leopard harckocsijait17:15 Szombaton is extrém lesz az UV-sugárzás17:05 Zavargásokba torkolló tüntetések voltak a chilei fővárosban a karantén ellen16:28 Dúró Dóra kiállt a lincselni akaró cigányok miatt meghurcolt mentősök mellett16:10 Összeütközött két vonat egy svájci hegyi alagútban16:01 Megvan Macron új kormányfője15:54 Szoborrongálás Judapesten is: vörös festékkel öntötték le Horthy Szabadság téri emlékművét - videók a biciklis támadóról15:52 Így üldözi a normalitást a "genderlobbi"15:49 HARCOS 2004-2020 - nemzeti ruházati márka már 16 éve (x)15:41 Zsidó tüntetés New Yorkban: Izrael vonuljon ki a megszállt palesztin területekről!
24 óra legolvasottabbjai

Extra :: :: Hozzászólások

Politikai korrektségtől mentes regény Budapest ostromáról - interjú A halál színe vörös című regény szerzőjével

Reklám

Budapest ostroma és természetesen maga a hősies kitörés is mintha egyre népszerűbb és felkapottabb téma lenne nem csak az úgynevezett "nemzeti oldalon", hanem a társadalom szélesebb köreiben is. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy egyre többen mélyülnek el benne, csupán több embernek van bármi fogalma arról, hogy mégis mi zajlott Budapesten és vonzáskörzetében azokban az ominózus hónapokban.
A mi részünkről természetesen nem kérdés, hogy 1945. február 11-én Európa hőseire és dicsőséges tetteikre emlékezünk, amelyet a budapesti (és a vidéki) rendezvényeken túl kegyeleti túra és teljesítménytúra formájában is abszolválhatunk. Az ostrommal kapcsolatban sok történeti munka is napvilágot látott (ezek elolvasása ajánlott, függetlenül az író ideológiai beállítottságától), de megvallom őszintén, hogy olykor-olykor sokkal nagyobb kedve van az embernek "fogyaszthatóbb" formában megismerkedni a történtekkel. Erre kiváló alkalmat nyújthat egy jól megírt regény, hiszen, ha sikerül azonosulnunk egy-egy szereplővel, izgalmas, fordulatos eseményeket kapunk, továbbá megfelelő atmoszféra teremtetik, a siker lényegében borítékolható.
Korábban ilyen élményt nyújtott nekem Retkes Tamás Budapest hősei című regénye, nem is olyan rég pedig egy ifjú író vette fel velem a kapcsolatot, hogy küldhet-e egy példányt a regényéből, mert érdekelné a véleményem. Megtiszteltetésnek éreztem a felkeresést, hiszen mindamellett, hogy élénk érdeklődést mutatok a korszak iránt, örömmel tölt el az is, ha a kultúra alakítói között elkötelezett, nemzeti érzelmű fiatalokkal beszélhetek. Itt jegyezném meg halkan, hogy a könyvet még novemberben kézhez kaptam, ám úgy éreztem stílusosnak, ha február 13-ára időzítem ezt a bemutatót. Első olvasatra a február 11-e lenne logikus a legtöbb ember számára, ám a regény tartalma – hiába szól az ostromról és magáról a kitörésről – sokkal inkább hozzáilleszthető azokhoz a pillanatokhoz, amikor az utolsó budai házakat is elfoglalták a vörösök. Könyvbemutatókat már korábban is írtam, ám azokban – legnagyobb sajnálatomra – már nem volt lehetőségem például Marschalkó Lajossal beszélgetni vagy levelezni, Ferenc K. Zoltánnal, a Halál színe vörös című regény szerzőjével viszont igen. Így, azon túl, hogy jómagam is bátorkodom ismertetni a kötetet, kérdéseket intéztem magához az íróhoz is, lehetőséget teremtve a még pontosabb megismerésre. Lássuk tehát a könyvet!
Zoom
Már a könyv borítója sem épp átlagos
Manapság ritkán születnek jó történelmi regények, mármint ami a magyar írótól magyar témában halmazba sorolható. Ha esetleg születik is néha ilyen, szinte borítékolható, hogy az nem a XX. században fog játszódni, vagy legalábbis egészen biztosan nem '20 és '45 között. S még e korszakon belül is "mostohagyermeknek" számít a háborús téma, legnagyobb sajnálatomra. Így már az elején nagy érdeklődéssel (és nagy elvárásokkal – rossz szokás) vetettem bele magam A halál színe vörös című regénybe. Ahogy az a felvezetőből egyértelmű, a történet (egy rövid első fejezetet leszámítva) '44 novemberétől veszi fel a fonalat, amikor is a szovjetek már Budapest elővárosait (ma agglomerációnak mondanánk) ostromolták, a főváros pedig készült a kemény ostromra.
A történelemből tudjuk, hogy a szovjetek eredetileg menetből akarták bevenni a várost, a védők pedig az utolsó csepp vérükig harcoltak, de ezt egy regényben elolvasni messze érdekesebb és izgalmasabb, mint száraz történeti munkákból. A 13 fejezet során megismerkedünk rengeteg személlyel, motivációval, jótettel, kegyetlenkedésekkel, miközben számos – tényleg nem várt és előre nem kiszámítható – fordulat gondoskodik róla, hogy egy pillanatra se lankadjon a figyelmünk. Ehhez a feszült légkörhöz természetesen kiválóan hozzáilleszthető az ostrom szintén feszült hangulata, a védők elkeseredett harca, a szovjetek kegyetlenkedései. A történet pedig olyan naturálisan van mindenhol elénk tárva, hogy már-már azt érezzük, mi is az események részesei vagyunk, egy szereplő a regényből. A naturalizmust pedig nem csak a politikai korrektség teljes mellőzésére értem (ami természetesen szintén hatalmas piros pont), hanem a történtek ábrázolására is. Egy-egy harci cselekmény, vagy például kegyetlen gyilkosság olyan precízen és – ha mondhatom így – merészen van leírva, hogy az emberből heves érzelmeket vált ki, ez pedig – számomra legalábbis – nagyon ritka dolog. Nem egyszer kívántam egy-egy szereplő kínhalálát, és megmondom őszintén, hatalmas elégtétel volt az, ha egyszer-egyszer ez megtörtént. Persze a fejezetek alatt rádöbbenhetünk arra is, hogy a legritkább esetben fekete vagy fehér valami, ezt pedig az író rengeteg különböző motivációjú és hátterű karakterrel igyekszik elénk tárni. Ellenben én nem is szaporítom tovább a szót, beszéljen maga az író!
Zoom
Kantó Ferenc, A halál színe vörös című történelmi regény szerzője
- Szervusz, Ferenc, köszöntelek minden kedves olvasónk nevében! Mielőtt rátérnénk a lényegre, kérlek, mesélj magadról pár mondatot, illetőleg áruld el nekünk, miért Ferenc K. Zoltán néven írtad a regényt, miközben a "polgári neved" Kantó Ferenc!
- Én is üdvözlöm az olvasókat! Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, igazán megtisztelő, hogy Magyarország egyik legolvasottabb hírportálja is foglalkozik a könyvemmel. Magamról elég kevés izgalmas dolgot tudnék mesélni, talán nem is fontos. A Ferenc K. Zoltán pedig érdekes történet. Elsősorban sajnos tudom, hogy milyenek a hazai viszonyok a jobboldali, vagy ha úgy tetszik, hazafias emberekkel szemben, ezáltal próbáltam „rejtve” maradni. Bár soha, sehol sem titkoltam sem a nézeteim, sem pedig a könyvem. A kiadó, akinél jelenleg vagyok, nem a legélesebb elmékből áll, így a könyv hátulján a polgári nevem szerepel, ezáltal a dolog tárgytalan is lett. Szóval, inkább csak írói álnévként használom.
- Rátérve a regényre: mi motivált téged fiatal íróként arra, hogy az egyik legfelkapottabb második világháborús eseménysorozatról írj regényt? Ráadásul tetted ezt olyan formában, ami mindenki számára követendő példa lehet, aki le kívánja vetkőzni a politikai korrektség béklyóit. A magam részéről úgy gondolom, hogy ez az, ami a regényt legfőképpen különlegessé teszi, hiszen az ember ki van éhezve arra, hogy ne csak a polkorrekt mantrát fogyassza, akár hírekről, akár történelemről, akár történelmi regényről van szó. S, akkor ehhez kapcsolódik még egy kérdés: első perctől kezdve tudatos volt a politikai korrektség mellőzése, vagy "időközben" jött az ötlet?
- Egyszerű a dolog, az motivált, hogy Budapest ostroma méltatlanul elfeledett, ha az ismeretterjesztő könyveket nem számítjuk, gyakorlatilag nincs irodalma. Szeretek olvasni, rengeteg háborús könyvet olvastam, ismerteket és kevésbé ismerteket egyaránt, tényleg rengeteget. Aztán, elkezdett érdekelni Magyarország szerepe és jelentősége is, naiv kezdőként azt hittem, hogy a magyar könyvpiac is tele van háborús regényekkel, aztán meglepődve láttam, hogy nagyon nem így van. Hogyan telhetett el ennyi évtized úgy, hogy nincs egy igazán jó regény a Don-kanyarról? A németek (mint ugye tudjuk) teljesen másképp állnak a háborús szerepvállalásukhoz, mint mi, magyarok, ennek ellenére Sztálingrádról vagy épp Berlin ostromáról születtek remek írások vagy épp filmek. Nálunk sajnálatos módon nem. Ezért döntöttem úgy, hogy megírom azt a könyvet, amiről a legszívesebben olvastam volna. A politikai korrektségről pedig markáns véleményem van, és kérem, nézze el nekem az olvasó, de egy faszság. Nagyon fontos volt számomra, hogy a könyv tartalmilag és hangulatát tekintve hiteles legyen, így ki kellett mondani olyan dolgokat, amiket amúgy nem lehetne. Szóval igen, első perctől koncepció volt.
- Köszönöm a terjedelmes választ, nekem is hasonló véleményem van a politikai korrektségről. Ha már hitelesség, egyesek még akkor sem riadnak vissza a politikai korrektség minden áron való nyomatásáról, ha ezért mondjuk fekete Spartacust vagy Robin Hoodot kell bámulnunk. A te karaktereid ezzel szemben szerves részei környezetüknek, az ember nemhogy elhiszi, hogy létezhettek, hanem a cselekmény során lényegében "velem éltek". Ez alatt azt értem, hogy a személyleírásaid alapján teljesen meg tudtam magamnak alkotni őket a fejemben, majd belehelyezni mindegyiküket a korabeli Budapest utcáira. Továbbá a könyvedben feltűnik két ismert történelmi alak, Kun páter (Kun András) és Kádár János is. Szándékosan nem sokat árultam el eddig a konkrét cselekményről, mert nem akarom elvenni a jövőbeli olvasók örömét, de azzal talán nem árulok el nagy titkot, hogy ők ketten túlélik az ostromot. Miért pont őket választottad? Miért nem mondjuk Vannayt, Prónayt, vagy akárki mást? Továbbá mi a helyzet a többiekkel? Például – ezen sokat törtem a fejem, hogy nevezhetem-e főszereplőnek, de szerintem igen – Farkas Zoltán honvéddel, későbbi pártszolgálatossal? Ők is léteztek? Még az albínó SS-tag is?
- Nagyon örülök, hogy ennyire jól sikerültek a karakterek. Erről eszembe jutott egy vicces történet. Éjszakába nyúlóan dolgoztam a könyvön, és én magam is olyan szinten átéltem a történetet, hogy amikor éjjel odakint valaki petárdázott, felpattantam a székből és üvöltöttem, hogy itt vannak az oroszok. A feleségem pedig egy homlokdörzsölés mellett közölte, hogy nincsenek itt. De visszakanyarodva a kérdésre: Kun Andrást azért választottam, mert kitalálni sem lehetne egy olyan karaktert, mint amilyen ő volt. Nem pozitív szereplő, viszont nagyon hatásos lett, és szerintem kuriózum. Szándékosan nem került a történetbe túl ismert, valós személy. Így több szabadsággal rendelkeztem. Kádár János pedig azért szerepel a könyvben, mert meghatározó alakja Magyarország későbbi sorsának. Sajnálatos módon a mai napig nagyon sokan gondolnak rá úgy, mint valami jóságos népi vezetőre. Pedig nem volt az. Kádár egy gyilkos volt, aki harcolt a saját hazája ellen, ez pedig mindig is megbocsájthatatlan bűn volt. Nem csak harcolt, hanem teljes mértékben ki is szolgálta az idegen elnyomóinkat, asszisztált a terrorhoz. Ami pedig a pártszolgálatosok neveit illeti, lehetőségeimhez képest próbáltam valódi neveket használni, kitalált történettel. Farkas Zoltán is létezett, és akár pont vele is megtörténhetett volna mindez. Az albinó SS-tiszt pedig teljesen kitalált karakter. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a valóságban ilyen nem létezett.
- Még mindig a karaktereknél maradva, de Kádárra is visszatérve egy megjegyzés erejéig: számomra azért is okozott örömet, hogy bekerült a személye, mert az emberek 99%-a az '56-os eseményekkel, vagy a "gulyáskommunizmussal" hozza összefüggésbe a nevét, kevesen tudják, hogy már az ostromkor is szabotált, és aláásta a saját országa rendjét, ahogyan egyébként Göncz Árpád is. Az albínó SS-tiszt egyébként nekem adott egy kis misztikumot az egész történethez, ami első hallásra talán furcsa lehet, de teljesen jól beleillik a kontextusba. Szóval, visszakanyarodva a kérdésekhez, mielőtt túlságosan elkalandoznék: némelyik karakter megírásához elég erős gyomoridegek kellhettek, annyira gusztustalanra sikerült a jellemük. Ám sokan voltak olyanok, akiket ennél jóval árnyaltabbá alkottál meg jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt, s még a védők között sem volt mindenki "szent ember". Sőt, a történet során nagyon jól nyomon követhető, kiből mit hoz ki a háború, gyakran olyan torz cselekedetekre rábírva egyeseket, amiket "átlagos esetben" valószínűleg nem tenne meg. A karakterek ezzel párhuzamosan fejlődnek, vagy éppenséggel visszafejlődnek. Még a főszereplő Farkas Zoltánnal sem tudtam mindig azonosulni, persze azt érthető okokból most nem árulom el, hogy mikor nem. A kérdésem elég formabontó: nem viselt meg lelkileg ilyen gazemberek megalkotása, illetve nem volt benned rossz érzés, amikor jó embereket ábrázoltál egy-egy jelenet erejéig negatívan?
- De igen. Voltak jelenetek, amiket napokba telt megalkotni, mert maga a tett annyira szörnyű, hogy én képtelen lennék megtenni, de még maga a gondolat is rettenetes. Itt szerintem tudod, melyik jelenetről beszélek. Viszont szerzőként túl kell ezeken esni, mert látni kell az összképet, hogy mit szolgál, hogy hová fut ki az egész, mi a mondanivaló. Igen, a könyv erőszakos és naturális, viszont kiemelt figyelmet szenteltem annak, hogy ez sohase váljon öncélúvá. Olvastam olyan könyvet, ami a tizenkettedik kerületi nyilasokról szól, pontosabban nem az egészet olvastam el, mert annyira öncélú és felesleges (nemi)erőszakkal van tele, hogy képtelen voltam folytatni. Ezt el akartam kerülni. Az pedig, hogy a karakterek ennyit változnak, szintén koncepció volt. A történet szándékosan „propagandisztikusan”, azaz „jó és a rossz” harcaként indul, viszont célom volt ezt árnyalni.
- Egy történelmi regény során nem csak a szereplők, hanem a terep és az atmoszféra ismerete is esszenciális. Végeztél komolyabb kutatásokat, esetleg terepbejárást a munka közben?
- Természetesen. Igazából szerencsém is volt, mert évekig annak a háznak a szomszédságában éltem, ahonnan a nyilas hatalomátvétel indult. Gyakorlatilag pontosan ugyanúgy néz ki, mint a filmhíradókban, még az a fa is megvan, aminek a tövéből egy hungarista irányított. Nap mint nap a Szilágyi Erzsébet fasoron sétáltam, vagy a környező utcákban, kerestem az ostrom nyomait. Ha figyelsz, a mai napig rengeteget látni. Beszéltem idősekkel, akik átélték az ostromot, vagy épp harcoltak is. Először családban, aztán ismerősök családjaiban, vagy az ő ismerőseiknél. Egyrészről egészen megdöbbentő volt hallgatni a történeteiket, másrészről szomorú is, volt olyan idős ember, aki sírva fakadt, annyira beleégett, ami akkor történt. Szerintem mi, akik most élünk, elképzelni sem tudjuk, hogy min mehettek keresztül. Aztán, ott voltak az ismeretterjesztő könyvek, amiket ugyan a helyén kell kezelni, de vannak jó könyvek a témában. A korabeli újságok felkutatása már nehezebb volt, régi térképek beszerzése, naplók vagy csak magánlevelek. Egészen szép kis gyűjteményem lett.
- Nos, a válaszod alapján nekem úgy tűnik, hogy maga a kutatás legalább annyira izgalmas volt, mint maga az írás. Legalábbis én mindig szerettem még élőktől történeteket hallgatni. A következő kérdésem egy kicsit más jellegű lesz. Mi a helyzet a könyviparral? Mesélsz nekünk erről? Mint író, biztosan belelátsz valamennyire. Akár magyar, akár globális viszonylatban.
- Globálisan nem látok bele, ami viszont Magyarországon zajlik, az leginkább kiábrándító, elkeserítő. Egy elsőkönyves szerző amit azonnal tapasztalhat, hogy senki sem áll szóba vele. Harminc kiadónak elküldöd a kéziratod, egy sem fog válaszolni. És akkor most nem beszéltünk egy olyan kényes témáról, mint Budapest ostroma, csak egy átlagos, „elfogadott” témáról van szó. Az én tapasztalatom az, ha valakinek nincs elég kitartása, akkor a fiókban maradnak az írások. Úgyhogy ezúton is szeretnék köszönetet mondani a kiadómnak, amiért voltak elég bátrak és tökösek ahhoz, hogy kiadják a könyvet. Voltak összezörrenéseim a kiadóval, nem is kicsik, viszont egy dologban mindketten biztosak voltunk, hogy a könyv meg fog jelenni. Tisztában vagyok azzal, hogy a könyvnek vannak hibái (ezúton is üdvözlöm a lektor urat), viszont várható egy újrakiadás, amint a jogok visszakerültek hozzám. Sajnálatos módon nagyon kevés pályázat van, ami segítene a kezdőknek, a nagy kiadók pedig semmiféle kockázatot nem vállalnak. Ha viszont országos terjesztésbe került egy könyved, onnan jó esélyed van már, ezért én bizakodó vagyok, hogy több hazafias regénnyel is hozzájárulhatok a kortárs irodalomhoz.
- Úgy legyen! Az újrakiadáson túl tervezel folytatást is? A könyv vége igencsak folytatásért kiált.
- Előbb fog megjelenni a második könyvem, mint ennek az újrakiadása. Mindenféleképpen prioritást élvez. Nem közvetlen folytatás lesz, lesznek közös pontok, de teljes mértékben korszakot váltok. A hatvanas évek legelejére ugrunk, a még nem kiforrott Kádár-rendszerbe, és a még nem elfelejtett Rákosi-módszerek közé. Célom, hogy az elmúlt száz esztendő történéseiből jó regények készüljenek, mert igény lenne rá.
- A magam részéről, s vélhetőleg nem vagyok egyedül vele, nagy érdeklődéssel várom, annak ellenére, hogy '45-ben nekem idézőjelesen "véget ért a történelem". Ami azóta történik, egy kontinens és az azt alkotó országok lassú, vontatott bukásához hasonlít, de ebbe maximum egy másik alkalommal menjünk bele... Inkább nevezd meg a kedvenc jeleneted a saját regényedből (persze anélkül, hogy komolyabb szinten elmondanád, mi zajlik benne pontosan), illetve a kedvenc szereplődet is egy rövid jellemzéssel!
- Való igaz, hogy egy világrendnek lett akkor vége, de nem szabad megfeledkeznünk azoknak az embereknek a gyötrelmeiről, akiknek tényleg semmi sem maradt, reményük sem igazán. A forradalom után teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország a szovjetek megszállása alatt marad, és az embereknek fogalmuk sem volt arról, hogy ez meddig tarthat. Magyarországon méltatlanul elfelejtették azt, hogy mik mentek akkor. Azokkal az emberekkel pedig együtt élünk, akik kiszolgálták, s talán örömüket is lelték abban, hogy megaláztak és tönkretettek embereket. A mai napig köztünk élnek az egykori besúgók, politikai tisztek, MSZMP-tagok, bírók stb... Ez rémisztő, hiszen felelősségre vonás sem történt, a bűnösök nem kerültek a vádlottak padjára. Kedvenc jelenetet pedig nehéz mondani, talán mikor a német csapatok az utolsó vérükig harcolnak a templomban. Kedvenc karakterem nincs, mégpedig azért, mert én magam sem tudok teljesen azonosulni egyikükkel sem.
- Nagyon szépen köszönöm az interjút, Ferenc! Végül utolsó kérdés gyanánt üzensz valamit portálunk olvasóinak?
- Én köszönöm a lehetőséget, megtisztelő, hogy beszélgethettünk. Azt mondom, hogy mindenki tegye azt, amit eddig. Vállaljuk a hazafiságot, az őszinte, politikai korrektségtől mentes beszédet. Mindenképp fontosnak tartom, hogy mindenki, aki a hazáját szereti, olvasott, tájékozott legyen, és legyünk minél többen, hogy a nyilvánvaló ostobaságok ne férkőzhessenek be a köreinkbe, és itt konkrétan a tényleg nagyon buta összeesküvésekre gondolok, mint a „szíriuszi magyarok” vagy, hogy Jézus volt a „32. főtáltos”, és hasonló baromságokra. Engem ez nagyon zavar, és előszeretettel azonosítanak minden hazafit az ilyen emberekkel. Van honnan újra erőre kapni, én pedig szeretnék a magam módján részt venni ebben.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready