Ma már óvatosabban lop,csal és hazudik
A Molotov-koktélok szakszerű és (főleg) bátor használatával önmérsékletre lehet tanítani pofátlan parlamenti hazaárulóinkat, egy-egy hatékony, netán ismételten célba érő fenyítés pedig alaposan elveheti a kedvüket a magyarellenes politizálástól - derül ki az MSZP alelnökének szavaiból. Sőt: az akció végrehajtói is ritkán kerülnek elő, tudjuk meg.
Juhász Ferencet, az MSZP alelnökét már két évvel ezelőtt Molotov-koktélos támadás érte. A szocionisták népszavazási kampányát is irányító politikus erről az Amőba helyett indított új, Baja Ferenc nevéhez köthető internetes portálnak nyilatkozott.
Juhász arra a felvetésre, hogy régebben nyitottabb volt, és gyakrabban szerepelt a nyilvánosság előtt, mint mostanában, elmondta, hogy a politikai hangulat óvatossá tette, de nem saját magát félti, hanem a családját, mert mint mondta: két esztendeje már ők is megéltek egy Molotov-koktélos támadást.
Az alelnök kitért arra is, hogy ezt akkor nem hozta nyilvánosságra, nem is tett rendőrségi feljelentést, de a Nemzetbiztonsági Hivatalt értesítette a történtekről. Juhász beszámolt arról is, hogy nem lett meg a tettes.
(Kuruc.info - Kapcsolat - MNO)

Visszatekintő