Az amerikai védelmi minisztérium kutatási ügynöksége, a DARPA munkatársai olyan csipet fejlesztettek, amely a bőr alá ültetve a tünetek kialakulása előtt felismeri a Covid–19-fertőzést, és egy szűrővel el is különíti a vérből a vírust.
A szakemberek a CBS News amerikai tévécsatorna 60 Minutes (60 perc) című magazinműsorában mutatták be fejlesztésüket.
Zoom
A műsorban a DARPA fertőző betegségekért felelős orvos-kutatója, Matt Hepburn százados egy fiolát mutatott be, amelyben egy zselészerű anyagba ágyazott mikrocsip úszott – írja a Daily Mail nyomán az Index.
Ezt a bőröd alá teszik, és jelzi, hogy milyen kémiai reakciók mennek végbe a testben, ami azt jelentheti, hogy holnap tüneteid lesznek – magyarázta Hepburn.
A kutató elmondta, hogy a csip ötletét az USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozón kialakult járványhelyzet adta, ahol 1271-en (a Nimitz-osztályú nukleáris meghajtású hordozó hatezer fős legénységének mintegy negyede) fertőződtek meg a világjárványt okozó koronavírussal.
A mikrocsippel az elképzelések szerint értékes időt nyernének a ragály megállításához, az amerikai katonáknak azonban nem tetszik ez az ötlet. A New York Times februárban tudósított arról, hogy az amerikai hadsereg állományának harmada nem hajlandó beoltatni magát, mivel attól tartanak, hogy mikrocsipet ültetnek beléjük, amivel az állam átveheti az irányítást a testük felett.
A DARPA másik fejlesztése egy vírusszűrő, amely dialízisgéphez kapcsolva kiszűri a véráramból a vírusrészecskéket. Az egyik katona házastársa, akit csak „16-os páciens”-ként említenek, négynapos kísérleti kezelést kapott a szűrővel, és bár szervi összeomlással és szeptikus sokkal került a sürgősségi osztályra, sikeresen felépült. Az amerikai gyógyszerügyi hivatal engedélyezte a különleges szűrő használatát sürgős eseteknél – közel háromszáz válságos állapotban lévő betegnél már alkalmazták.
Még nem létező vírusok ellen is
A szintén a Pentagon alá tartozó Egyesített Patológiai Intézet, amely például szövetmintákkal rendelkezik az egy évszázaddal ezelőtti spanyolnátha idejéből.
Zoom
Az intézet munkatársa, dr. Jaes Crowe a spanyolnátha túlélőit vizsgálva fejlesztette ki azt a módszert, amivel pár hónap alatt kiszűrhetők az antitestek egy fertőzés, például a Covid–19, ellen. Így a jelenleg ismeretlen betegségek esetén is képesek 60 napon belül antitesteket tartalmazó injekciós kezelést előállítani.
Zoom
Spanyolnátha, 1918-20
Az intézet másik munkatársa, dr. Kayvon Modjarrad jelenleg olyan védőoltáson dolgozik, ami a koronavírusok minden fajtája ellen védelmet nyújt.
Ez nem tudományos fantasztikum, hanem tudományos tény. Rendelkezünk az eszközökkel, és meg tudjuk csinálni most rögtön – mondta Modjarrad a CBS Newsnak. Hozzátette, a cél olyan oltás létrehozása, ami még nem létező vírusok ellen is véd.