Egy New York-i szülő pert indított egy manhattani szövetségi bíróságon, hogy összeházasodhasson felnőtt gyermekével – írja a New York Post nyomán a 24, a bíróságra benyújtott iratra hivatkozva. Az iratban nem nevezték meg a kérdéses szülőt, akiről azt sem lehet tudni, hogy anya vagy apa-e, hány éves, és pontosan hol lakik.
Zoom
Mirian Gomeli: A vérfertőzés
Csak annyi derül ki róluk, hogy biológiai szülő-gyerek kapcsolatban vannak, mindketten felnőttek, és „képtelenek gyereket nemzeni”. A szülő azt szeretné elérni, hogy a bíróság ítélje alkotmányellenesnek és betarthatatlannak a házasságukat megtiltó törvényeket. Az irat szerint házasságuknak „spirituális, transzcendens célja” van.
New York állam törvényei szerint bűncselekmény a vérfertőzés, ami akár négy évig tartó börtönbüntetéssel is sújtható, míg a vérfertőző házasság semmisnek számít, és fél év börtönt lehet kapni érte. Egy állami fellebbviteli bíróság 2014-ben ugyan engedélyezte egy nőnek, hogy házasságot kössön anyja féltestvérével, de a bíróság abban az ítéletben is megemlítette, hogy a testvérek, valamint szülők és gyerekek közötti házasságra szinte egyetemes undorral tekintenek.
A lapnak egy családjogi ügyvéd elmondta, semmi esély, hogy a bíróság melléjük állna. Eric Wrubel kijelentette, hogy Woody Allen lehetne a legközelebbi példa egy ilyen esetre, aki barátnője, Mia Farrow örökbefogadott lányát vette feleségül. Wrubel hozzátette: de nem a saját lánya volt, akit még csak soha nem is fogadott örökbe, és még így is felfordult tőle az emberek gyomra.
A Post többször is kereste a szülő ügyvédjét, de ő nem akart válaszolni a kérdéseikre.