A Magyar Gárda és a rasszizmus ellen tüntett öt szeretetre méltó fiatal tegnap. Az idegenelleneség felerősödése miatt ők veszélyben vannak, ezért mellékeljük fényképeiket - védjük meg őket, ha látjuk netán még hasonló rendezvényeken. Nehogy a gárdisták áldozatává váljanak szegények. Persze ha olvasóink beküldik neveiket, elérhetőségeiket, akkor azokat közzé téve tovább növelhetjük biztonságukat, hiszen bármikor tudjuk őket figyelmeztetni, ha netán magyarokat látnánk valahol.

Alább a cionista sajtónak kiküldött értesítőjük, majd a képeik.

Tisztelt Szerkesztő!
Várjuk Önt holnap a MEASZ Demokrácia Akadémia performanszán a Magyar Gárda ellen.
Ma 13 órától szervezünk egy előképet a Gellérthegyen, a Szabadságszobor lábánál.
Néhányunk gárdistának öltözve, egy molinót tart fel "Magyar Gárda" felirattal.
Páran, ugyancsak a MEASZ Demokrácia Akadémiából másik plakáttal, középen fognak állni. A plakáton "Melyiket választod?" felirat díszeleg majd.
A harmadik csoport egy fekete, cigány, kínai és egy fehér emberből áll majd, akik szintén molinót tartanak, "Sokszínű demokrácia" felirattal.
Mindössze egy-két percig állunk majd így, koszorúzás előtt.
Performanszunkkal szeretnénk tiltakozni a félelemkeltés és rasszizmus ellen!
Köszönjük!
MEASZ Demokrácia Akadémia
Üdvözlettel:
Csák Gergely
20 / 9 654 298


Ugye ismerős a pajeszos mamlasz? Ott provokált a Gárda-avatáson is.
Neve : Jámbor András
iwiwes adatlapja:
http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=8704503
Bővebben alább.
A másik szerencsétlent Tamás Dénesnek hívják, adatlapja: http://www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=98222

Bővebben alább.


Jelmezben...:a seggfejek szerint ilyen a magyar gárdista egyenruhája

...zsidó jelszavakkal...

...idióta alakok

Érdeklődő hatóság...

... de persze csak barátian

Megbeszélik, milyen szörnyű a fasizmus...

... majd szépen rendeződik az ügy - nincs oszlatás, előállítás

"Höhö, nekünk tényleg mindent szabad"

Nem, nem szabad. Gombóc Artúr polgári neve Muhari László, s annyira szereti a magyarokat, hogy a Hírszerzőn blogolgat pl. a Magyar Gárdáról. Alább ezen blog címe az iwiwes adatlapjával együtt, melyről - tartva a hazafiak esetleges érdeklődésétől -  közben törölte elérhetőségeit, de mi egy kicsivel gyorsabbak voltunk.

"Fitymák és megkötések nélkül"

Egy kis látszatigazoltatás azért még belefér

Köszönjük a pózolást, jegyezzük

Mindenki szépen megy a dolgára: füvezni vagy vissza az őrsre

Itt van egyáltalám nem ordas barátunk...

... szegény

Az autó rendszáma: GUH-826...

... merthogy autónk az van.

Feltehetően hollókoszt-kárpótlásból


(Forrás)



Címe tehát: 1032 Bp Gyenes utca 1/A
Telefonja: 70/2937917;20/4016596
Blogja: http://muharilaszlo.blog.hirszerzo.hu


Déneskének nem ez az első hőstette. Az alábbi videón, amely a HírTV undorító tudósítása, 1:09 - 1:15 között látható flashmobozás közben, amint arra készül, hogy tarkón lője végre valaki.

Kapcsolódó

Adjon az Isten, Kurucok!

Csák Gergely rendezvényéhez szeretnék hozzászólni röviden.

Kedves Gergely!

Mi is szerveztünk egy "élőképet" március 29-ére, a Hősök terére.

Néhányan gárdistának öltöztünk és büszkén vonultunk "molinó" híján az Árpád-házi sávos zászlók alatt.

"Melyiket választod?" plakátra szerencsére nem volt szükségünk, mert mi már választottunk.

Nálunk csak két csoport volt, mi és a szimpatizánsaink, de biztosan szívesen láttuk volna a ti "harmadik csoportotokat" is, takarítószerek helyett egy "Magyarország a magyaroké!" feliratú zászlóval.

Majdnem 2 órát álltunk így, de nagyon jó érzés volt.

"Performanszunkkal" magyarságunkat szerettük volna kifejezni. (Remélem, sikerült!)

Üdvözlettel:
Gárdista