Az amerikai alkotmány első hivatalos változatának nyomtatott másolatát kínálja árverésre a Sotheby's novemberben. Az aukciósház pénteki közlése szerint novemberben bocsátják áruba a különleges dokumentumot.
Ez az amerikai alkotmány végleges szövegének első hivatalos nyomata, melyből mindössze 11 ismert példány létezik, és ez az egyetlen, amely még magánkézben van. Az amerikai honatyák az 1787-es philadelphiai konvención ezt a szöveget fogadták el, majd terjesztették a kontinentális kongresszus elé.
A dokumentumot 234 éve írták alá a kongresszus küldöttei, ezen évforduló alkalmából bocsátják most árverésre. Értékét előzetesen 15-20 millió dollárra (4,5-6 milliárd forintra) becsülik.
Legutóbb 1988-ban cserélt tulajdonost, akkor 165 ezer dollárért (50 millió dollárért) vásárolta meg a néhai S. Howard Goldman amerikai ingatlanfejlesztő, amerikai autogramok, történelmi dokumentumok és kéziratok gyűjtője. Felesége, Dorothy Tapper Goldman kínálja most eladásra az alkotmány másolatát. Az árverésből származó bevételt az általa életre hívott jótékonysági alapítvány kapja, mely történelmi dokumentumok megőrzésével és alkotmányos ismeretek tanulását segítő ösztöndíjakkal foglalkozik.
Az amerikai alkotmány első nyomtatásai jóval ritkábbak, mint az 1776-os Függetlenségi Nyilatkozat első nyomatai - közölte a Sotheby's.
(MTI)