Ha vasárnap, akkor Heti progresszió! A rovat utolsó januári részében ismét visszavándorlunk a toleráns Nyugatra, fókuszban pedig az Apple techcég lesz. Hajrá!
3. Ismét egy olyan olvasónk küldeményével gyarapodik a rovatunk, aki már több alkalommal is öregbítette a Heti progresszió tárházát.
Ezúttal egy LinkedIn bejegyzést fedezett fel, ahol a TED Conferences elmélkedik arról, "hogyan tegyük a sokszínűséget, egyenlőséget és a befogadást munkahelyi valósággá – hogy ne csak egy küldetés nyilatkozat legyen."
A válaszokra nem sokáig kellett várni, egy Dominique Roberts nevű úriember – tele helyesírási hibákkal és fogalmazási zavarral – rögtön megadta a fehérgyűlölő alaphangot. A légy "merész és hiteles" mottóval kampányoló Roberts a következőket javasolja a TED Conferences-nek:
Először is meg kell változtatnunk a narratívát: hozzá kell adnunk az Igazságot, Sokszínűséget & Befogadást, utána pedig MEG KELL ÁLLÍTANUNK a Fehérség középpontba állítását és az ezáltali beteg gondolkodást, miszerint a Fehérség az arany mérték. Az a gond, hogy ezek a hívószavak arra szolgálnak, hogy megnyugtassa a fehér emberek lelkiismeretét [szó szerint: "hogy a fehér kultúra jobban érezzék magukat"], pedig valójában ez csak a szokásos "Fehér Sérülékenységről" szól, azaz hogy a fehér emberek, a fehérek kultúrája, a fehér társadalom és szocializáció a legnagyobb gátjai a kisebbségek felemelkedésének ebben a fehérre mosott országban.
Ne keressen rá logikát a kedves olvasó, Roberts miért ír bizonyos kifejezéseket nagybetűvel (habár erre nemzeti radikális körökben is van példa, kiemelten a "magyar" szó esetében), illetve, hogy miért hagyja ki kétszer is a második "e" betűt a "fehérség szóból. Na, mindegy.
Robertsnek láthatóan kész terve van arra nézve, hogyan kellene megállítani ezt a "fehérre mosott világot", csak azt nem értjük, mire fel pattog. A fehér ember világa ezekben az években borul szó szerint teljes sötétségbe, amíg Roberts fajtája kedvére tombolhat és pusztíthat. De láthatóan ez is kevés neki és sok más fajtársának is.
2. Az Apple idén sem hagyja ki a Fekete Történelem Hónapját, hogy profitjukat ismét maximalizálhassák. A tavaly – ugyanezen alkalomból kiadott – Black Unity fantázianévre hallgató Apple Watch kapott egy kiegészítőt és tematikus tartalmakat. A kiegészítő egy "pánafrikai zászlót" (akkor húznának vissza oda) ábrázoló fonott szíj, vagyis körpánt, amelyet újhasznosított elemekből, "precíziós fonógéppel" készítettek, a zárszerkezetre pedig a Black Unity feliratot gravírozták. A szíj egyébként – érthetetlen módon – itthon is megvásárolható, 9 méretben, "mindössze" 38 ezer forintért, habár jobban jár mindenki, ha mondjuk inkább elkocsmázza az erre szánt összeget.
A tematikus tartalmak a teljesség igénye nélkül "fekete előadók" zeneszámait, podcastjeit, stb-stb. jelentik.
Az App Store olyan alkalmazásokat helyez előtérbe, amelyek lehetővé teszik a fekete egészségét és jólétét az élet minden területén, az anyagiaktól a fizikai és mentális jólétig. Az Apple globális szerkesztői csapata inspiráló történeteket mutat be az alkalmazásokról, a fejlesztőkről és a befolyásos hangokról, amelyek biztonságos környezetet teremtenek a fekete közösségek számára.
– olvashatjuk elszánt nyilatkozatukat.
Reményeink szerint Magyarországon nem lesz tolongás az új termékekért, s őszintén szólva nem is teljesen értem, az ilyen jellegű "limitált dolgoknak" miért gondolják, hogy itt számottevő közönsége lenne. Sőt, remélhetőleg a dolog itthon is és Nyugaton is a visszájára sül el, profitkiesést okozva ezzel az Apple-nek.
1. Nem csak a Black History Month az, amire kiemelten figyelnek az Apple háza táján. Felzárkózva az Androidhoz, "hatalmas mulasztást" pótolnak, hiszen új hangulatjelek költöznek iPhone termékeikre. Az iOS soron következő kiadása 37 új elemet tartalmaz majd, köztük az "elmaradhatatlan" terhes férfi emojival. Ha azonban még ezzel is elégedetlen a közönség, lesz itt még kézfogás hangulatjel is, a bőrszín több árnyalatában, hogy tényleg senki ne sértődhessen meg, hogy lemaradt erről a hiánypótló frissítésről
Kedves olvasóinktól ezután a hosszú hét után én most egy fáradt emojival búcsúznék, jövő héten számos egyéb publicisztika mellett ismét érkezik a Heti progresszió is. E-mail-címünk pedig még mindig a hetiprogresszio@protonmail.com
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info