Szomorúan Lángoló Hegyek (Sad Smoky Mountains) elnevezéssel demonstráltak vasárnap hegymászók a világ több pontján egy időben Kína Tibetet elnyomó politikája ellen; a mozgalomhoz csatlakozva magyar civilek és hegymászók a Csobánkához közeli Oszoly-tetőn gyűltek össze, hogy a veszélyt jelző vörös füstjellel fejezzék ki Tibet melletti szolidaritásukat.
A kezdeményezéshez csatlakozó magyar hegymászók és civilek akciójuk időpontját és helyszínét az utolsó pillanatig titokban tartották. A megmozduláson mintegy negyvenen vettek részt az Oszoly-tetőn – mondta el az egyik, neve elhallgatását kérő szervező az MTI-nek.
Vasárnap 13 órakor a világ kilencven nevezetes hegycsúcsán – többek között a Mont Blanc-on, Monte Rosán, Matterhornon – szállt fel a vörös füst, így tiltakozva az alapvető emberi jogok megsértése ellen. A kezdeményezés Alberto Peruffo olasz művész és hegymászó nevéhez fűződik, aki úgy határozta meg a világméretű összefogás célját, hogy „a szégyen, a keserűség és a düh vörösével izzítsuk fel az emberek és a hegyek összetört szívét, és ezzel tápláljuk a reményt mindazokban, akik ellenállnak az elnyomásnak”.
(MTI)