Tudjuk, hogy a kormány számára a mesterségesen kreált energiaválság mindenre jó, bármire rá lehet fogni, úgy tűnik, a Magyar Posta (amely állami fenntartású nyilván) is kedvet kapott, hogy ezen logika mentén magyarázzon meg mindent. Most például azt, hogy 35 postát zárnak be.
Az energiaválság elérte a Magyar Postát is, a fővárosban októberben már kezdődnek is a bezárások. A cég pénteki tájékoztatása szerint harmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntöttek. A bezárandó posták utolsó nyitvatartási napja október 7-e, péntek.
Ha valaki kíváncsi a 35 bezáró postára, a Világgazdaság vonatkozó cikkére kattintva megnézheti a listát.
A probléma egyébként csak annyi, hogy ez az egész nem új keletű. Már a tavalyi évben is arról beszéltek, hogy vidéken rengeteg kisebb postát fognak bezárni, tehát itt önmagában nem az energiaválság az oka, hanem a drasztikus méretű emberhiány. Ami következik a felháborítóan alacsony bérekből és a pocsék munkakörülményekből, és a gyenge dolgozói érdekképviseletből.
Zoom
Vélhetően egyébként a fővárosi bezárásokat követően sor fog kerüli a vidékiekre is.
Budapesten már most rengeteg panasz van, hogy mennyiben nehezítették meg a lakosság helyzetét, az elérhető posták jóval távolabb kerültek. De felmerül a kérdés, mi lesz azokkal a postásokkal, akiknek így megszűnik a postahelyük?
Érkezhetne erre az a teljesen jogos és logikus válasz, hogy áthelyezik őket oda, ahol emberhiány van - mert az általános a Magyar Postánál. Igen ám, csakhogy a régi klasszikust idézzük, "annak a statisztikának hiszek csak, amit én hamisítok", a posta vezetése már régóta játszik a számokkal. Tehát ahol a gyakorlatban óriási emberhiány van, és egy postásra jut 2-3 ember munkája, ott papíron nincs is létszámhiány! És ha nincs létszámhiány, akkor nem nehéz kitalálni, mi lesz a most állásukért aggódó postások sorsa...
Lantos János - Kuruc.info