Az ukrajnai származású, szintén zenész (sőt, harmadgenerációs holotúlélő) színésznő a People magazinnak idézte fel egy interjúban, hogy ismerős volt neki az "ukrán" elnök neve, mivel évekkel ezelőtt egyszer már kapcsolatba került vele.
A színésznő arról számolt be, hogy 37 millió dollárt gyűjtöttek össze az ukrajnai menekülteknek. Az interjúban arra is kitért, hogy ezt Zelenszkij megköszönte neki, és nem ez volt az első alkalom, hogy beszéltek egymással.
Mila Kunis szerint A nép szolgája című ukrán sorozat miatt egyeztettek egymással körülbelül 8 évvel ezelőtt azért, hogy az ABC csatorna is tűzze műsorra a Zelenszkij rendezésében és főszereplésével készült sorozatot. A színésznő azt mondta, nagyon szerette volna, ha ez megtörténik, de végül nem sikerült, majd azzal folytatta:
Eközben beszéltem ezzel a Zelenszkij nevű színésszel. Aztán évekkel később olvastam a híreket, és láttam, hogy Ukrajnának új elnöke van. Azt mondtam magamban:
"Egy zsidó elnök? Mazel tov! Olyan ismerős ez a név". Azután megnéztem az e-mailjeimet, és ráeszméltem, hogy én őt ismerem!
(People - Index nyomán)
Kapcsolódó: Orbán Viktor: Mazel tov!