Enyhén szólva sem fogadta átütő lelkesedéssel A Kis hableány című filmet a nagyközönség, a mozinézők már a bemutató előtt is több alkalommal bírálták, hogy az eredeti Disney-mesével szemben Arielt az élőszereplős változatban egy néger színésznő, Halle Bailey alakítja, a film "sokszínűségre törekvő" rendezőit pedig többször is rasszistának titulálták a színészválogatás miatt.
Zoom
A kritikus fogadtatás jól érzékelhető a filmes szakportál, az IMDb weboldalán is, ahol a lehető legalacsonyabb pontszámmal szórták meg az alkotást.
A tömegével érkező 1-es értékelések ellensúlyozására miatt a portál most úgy döntött, hogy változtat értékelési rendszerén, mégpedig úgy, hogy innentől kezdve "súlyozza az eredményeket" – írja a Gizmondo.
A népszerű filmes adatbázison az eddigi 32 ezer szavazatból 13 ezer egy csillagos, ennek ellenére a film 10-ből 7-en áll.
"A rangsorolási mechanizmusunk szokatlan szavazási aktivitást fedezett fel ezen az oldalon. A rangsorolási rendszerünk megbízhatósága érdekében egy módosított, súlyozott számítást alkalmaztunk" – magyarázkodtak egy megjegyzésben, de nem pontosítják sehol, hogy ez a módosított számítás mit jelent (egyelőre a Gizmodónak sem válaszoltak ez ügyben).
(Index - 24 nyomán)
A fenti téma a legkevésbé sem vicces, de olvasóink kiegészítései megérnek egy frissítést:
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom