Köszöntök mindenkit az év első hónapjának utolsó Heti progressziójának hasábjain. Mindenféle szószaporítást mellőzve essünk is neki az e heti adagnak. Akik pedig levelet küldtek a hetiprogresszio@kuruc.info-ra, azoknak ezúttal is jár a köszönöm.
3. Van néhány ázsiai ország, ahol szabad utat engedtek a homoszexuális lobbinak, Mianmar (az egykori Burma) nem tartozik közéjük.
LMBTQ-tartalomra hivatkozva a kormány betiltott hét, mostanában megjelent könyvet, a kiadó ellen pedig jogi lépéseket terveznek.
A Tájékoztatási Minisztérium a könyveket a mianmari társadalom számára elfogadhatatlannak nyilvánította, „szégyentelennek” bélyegezte őket, és deklarálták, hogy „félrevezethetik a fiatalok gondolkodását és érzéseit”.
A betiltott alkotásokat mind mianmari szerzők írták, a minisztérium viszont várhatóan a kiadót is megbünteti, hiszen megsértették a törvényt azzal, hogy engedély nélkül adták ki a könyveket.
Mianmarban illegális az azonos neműek közötti szexuális tevékenység, a tiltás még a brit gyarmati időkre, egészen 1860-ra nyúlik vissza. A büntető törvénykönyv „természet rendje elleni testi kapcsolat” jelzővel illette a fajtalankodást és 10 évet lehet érte kapni, de mindez csak a férfiakra vonatkozik. A transzneműek ellen az 1945-ös rendőrségi törvény alapján indíthatnak büntetőeljárást indíthatnak, ezért csak három hónapot lehet kiszabni.
2. Emlékszünk a Jobbik korábbi cigány kvótapolitikusára, Varga Ferencre? Nem baj, ha nem, viszont a cigány szavazatokért való versenyből a DK sem akar kimaradni, így gyorsan ki is nevezték a cigány politikust a baloldali párt politikai igazgatójának.
Gyurcsány igazán tisztelheti az illetőt, ugyanis már-már kellemetlen mélységekig dicsérte őt Szentesért vívott „harcaiért”. De most már az új pozíciójában is „harcolhat”.
Varga igazi kvótaember, cigány származása miatt kapott befutó helyet az ellenzéki listán 2022-ben, ám a Jobbikkal hamarosan szakított, majd beült a DK frakciójába. Bér- és munkaügyi árnyékminiszter is volt, jelentsen ez bármit is.
1. Kivették az amerikai légierő tananyagából a Tuskegee Airmen fekete pilótákból álló egységet, illetve a nőkből álló Women Airforce Service Pilots (WASP) különítményét is. Mindkettő a második világháborúban harcolt a tengelyhatalmak, így ellenünk is, most azonban elsöpri őket Trump elnöksége.
Mivel az elnök betiltotta az érzékenyítő képzéseket, át kell szabni a tantervet, így a két egységnek nincs többé helye az alapkiképzés tananyagában sem.
Persze nem azért kerülnek betiltásra, mert a tengely ellen harcoltak, hanem azért, mert a diverzitás-egyenlőség-inkluzivitás egységen belül kaptak helyet a tananyagban. Ez annál is inkább így van, mert Trump 2020-ban méltatta Charles McGee visszavonult dandártábornokot, aki 1943-ban lépett be a Tuskegee Airmen kötelékébe.
A WASP csak közvetett módon harcolt a tengelyhatalmak ellen. A gyártósorról reptették át az új bombázókat a légierő bázisaira, így a férfi pilóták időt spóroltak meg.
Nos, ennyi volt mára. Február elején pedig ismét érkezem a legújabb résszel.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Az előző rész: A kolduló Musk - Heti progresszió (CCLXVII. rész)