Márkus Tibor bejegyeztette a"Magyarok Magazinja" nevű lapot
Tanúk szerint baseball-ütőkkel verték szét Suzuki gépkocsiját, kerekeit pedig kiszúrták a Magyarok Lapja - az újság megpuccsolása előtti - jobbikos grafikusának. Bokros Péterrel, az egykori ellenzéki Inconnu mûvészcsoport tagjával, a Jobbik Nagykörûi Szervezetének elnökével azután bántak el így, hogy nem volt hajlandó eladni szellemi termékének, a Magyarok Lapja fejlécének használati jogát az új főszerkesztőnek, Ferenczi Lajosnak, aki Márkus Tiborral megpróbálta kiszervezni a lapot a Jobbik mögül.


Politika kontra üzlet
A Jobbik Magyarországért Mozgalom júniusban tájékoztatta szimpatizánsait, hogy a Magyarok Lapját egyszerûen megpuccsolták, kiszervezték a párt alól. Márkus Tibor - aki a Jobbikot üzletemberként kereste meg másfél éve, hogy közösen adjon ki lapot a párttal - a választások után üzleti okokból elpártolt addigi szövetségesétől, s a júniusi számot kerülő úton adta ki, azóta nem is szerepelteti benne a Jobbikot. Márkust ugyanis nagy csalódással töltötte el, hogy nem vált egy parlamenti párt lapjának főszerkesztőjévé, ezért le akart szakadni a Jobbikról. Kizárólag üzleti alapon tervezett: megfogalmazása szerint a MIÉP-pel már annyira besározódott a Jobbik neve is, hogy emiatt nehéz hirdetőket szerezni. Egy pénzügyi befektetőt tett meg főszerkesztőnek - Ferenczi Lajost kerepesi kocsmatulajdonost -, majd egymás után kétszer is szerkesztőségi helyszínt váltott. Közben azt hazudja, hogy az előfizetők listája számítástechnikai hiba miatt nem áll rendelkezésére, és minden megy tovább rendben, pedig valójában igenis puccs történt, csak hát a megrendelők adatait nem tudta eltulajdonítani.
Színvonaltalan lett a Magyarok Lapja
A Jobbik már júniusban felhívta a figyelmet, hogy a nemzeti radikális hírek eltûnése mellett a színvonal is jelentősen csökkent, a lap internetes - gyakran tartalmilag, számszakilag is ellentmondó - cikkek kivonatává válása nem a párt felelőssége. Ezt bizony mi is alátámaszthatjuk: ugyanis a kocsmaüzemeltetéssel foglalkozó új főszerkesztő a júliusi számban ugyanúgy nem tudta a média szó többes számát helyesen leírni, mint a másik „médiaszakértő”, Geszti Péter. Sőt a Nemzeti Hírhálón „pucssról,tolvajokról” (sic!) ír. Márkus Tibor pedig a júliusi számban benyalt a MIÉP-nek, csak hát szegény kissé összekeverte a párt nevét: Magyar Élet és Igazság Pártjáról ír. Elég ciki ez akkor, amikor lapjának fizetett munkatársai közt találjuk G. Kirkovits Istvánt, a MIÉP főpolgármester-jelöltjének kampánytanácsadóját...

A jog érvényesítése évekig is eltarthat

A „Magyarok Lapja” újságnév egyébként a jobbikosoké, Márkus Tibor csak a lap indítása után bejegyeztetett „Kárpát-medencei Magyarok Lapja” és a „Magyarok Magazinja” címeket birtokolja. (Tehát az újságosoknál jelenleg Magyarok Lapja néven kapható kiadvány hivatalosan, a kultuszminisztérium és a Lapker nyilvántartásában nem is ezen a néven fut.) Az újság fejlécének kinézete a Jobbik grafikus tagjának szellemi terméke, tulajdona, amit Márkus és a mögötte megjelent üzleti körök nem használhatnak jogszerûen. Bár próbálták megvenni az eddig ingyen dolgozó jobbikos grafikustól, de nem adta el azután sem, hogy még a kocsiját is szétverték baseballütővel, kerekeit pedig kiszúrták. A rendőrségi feljelentés megtörtént, azonban Bokros Péter grafikus családjának kérésére a Jobbik nem vette fel a kesztyût. Polgári peres úton még érvényesítheti jogait a párt persze a jövőben is, de mivel az beláthatatlan időn belül hozhatja csak meg az eredményt, ezért most új havilapot indítottak a jobbikosok Magyar Mérce néven.

A Jobbik új havilapja: a Magyar Mérce

Jobb papíron, 36 színes oldalon, kivehető posztermelléklettel jelent meg a Magyar Mérce első, augusztusi száma. Számos exkluzív híre közül a legérdekesebb Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökének délvidéki, fegyveres szervzkedéséről szóló, fényképes tudósítása. A tartalomról bővebben a Magyar Mérce honlapján olvashat.
(Kuruc.info)