Pikáns helyzetet szült Karcagon egy szervezői figyelmetlenség: a becsület napján, a budapesti kitörésre való emlékezés helyszínéül a helyi Jobbik a II. világháborús emlékművet választotta, mely - mint utóbb kiderült - egy holokauszt-emlékmű. A Novák Előd számára is rendkívül kínos esetre a Kuruc.info egyik olvasója hívta fel a figyelmet.
A karcagi Jobbik szégyene, hogy a városuk főterén lévő emlékművet nem ismerték eléggé. Ugyanis a hátoldalán alul ez áll: "Örök emlékül a haláltáborokban és munkaszolgálatosokként meggyilkolt 446 karcagi zsidó mártírnak." Ezt a világháborús emlékművet koszorúztatták meg Novák Előd Jobbik-alelnökkel gárdisták díszőrsége között, és itt mondott beszédet Juhász Tamás, az Új Magyar Gárda főkapitánya is. A program zárultával aztán leesett a tantusz...
Novák Előd portálunk kérdésére, több napos hezitálás után elismerte a bakit. "Beszédemben akkor épp azt mondtam, hogy az évnek már szinte minden napjára jut valamilyen holokauszt-megemlékezés, így szép, hogy végre az 1945. februári kitörők előtt is méltó módon tiszteleghetünk. Mármint a karcagi rendezvény létszámára, a színvonalas programra gondoltam; nem erre az amúgy jellemző helyzetre, ami végülis csak alátámasztotta mondandómat" - írta a Jobbik alelnöke. Arra a büntetőkérdésünkre, hogy "Ugye tudod, hogy holokauszt nem volt, hanem lesz?", azt a politikusi választ adta: "Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánom."

Messziről nem látszik, hogy ez is csak egy holoemlékmű

Közelről, a nevekből sem...

A meghívó plakát
Olvasónk írja:
Olvastam a Kínos tévedés: holoemlékművet koszorúztattak meg Novák Előddel című cikküket. Annyiban helytelen, hogy nem egy holoemlékmű, hanem valójában a II. világháború karcagi halottainak állít emléket. Ugyanúgy a magyaroknak, mint a zsidóknak. A nevekből azért nem tűnik ki, mert azok karcagi magyarok. Az emlékmű hátoldalán van az az ominózus szöveg, amelyet idéztek: "Örök emlékül a haláltáborokban és munkaszolgálatosokként meggyilkolt 446 karcagi zsidó mártírnak." A zsidók nevei nincsenek feltüntetve, mert a budapesti hitközség nem járult hozzá, mondván: "Gyilkosokkal nem aluszunk!" Ha jók az információim, szó szerint ezt üzenték vissza az itteni hitközség vezetőjének. Ezért került rá ez a szöveg.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: