„Akkor ütnénk rést a kereszténységen, ha egyszerre minden gerinctelen zsidónak megengednénk a keresztény vallásra való áttérést, a kikeresztelkedést. A kereszténység nem olyan világnézet, amelyet máról-holnapra át lehet venni. Ez mélységes fejhajtás Krisztus király előtt, egy lelki átélés, lelki újjászületés, a múltnak teljes – és ha kívánják, talán totális – elhagyása és egy egészen új jövő kialakulása a lélekben.”
 |
Elnök: Szólásra következik?
Porubszky Géza jegyző: Baross Endre képviselő úr!
Elnök: Baross Endre képviselő urat illeti a szó.
 |
Baross Endre: T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy röviden reflektáljak előttem szólott t. képviselőtársaim felszólalására, akiknek beszéde – mint általában többi, szociáldemokrata képviselőtársaim felszólalása is – nem nélkülözte a rabulisztikát, (Esztergályos János: Őszinte és becsületes felszólalás volt!) sőt talán a kissé primitív rabulisztikát sem. Nekem úgy tűnik fel ez a felszólalás, mintha valaki a rohanó ár ellen úgy akarna védekezni, hogy egy elsárgult fűszálba, vagy elkorhadt gyökérbe kapaszkodnék. De ez természetes is. A szociáldemokrata-pártnak az a szellemi rekvizituma, amely 30 esztendővel ezelőtt – azt lehet mondani – tényleg újszerűséget, szellemileg és gazdaságilag is egészen megváltoztatott világnézetet próbált a magyar tömegekbe belevinni, mintha kissé megfogyatkozott volna. (Esztergályos János: Van olyan, mint az Altschule némely neveltjének szellemi rekvizituma!) Természetes, hogy ez a szellemi rekvizitum az utóbbi időkben, különösen az utóbbi két évtizedben lecsökkent, amikor a magyar szociáldemokrata-párt megfelelően és kellőképpen – és ebben igazat adok Végváry József igen t. képviselőtársamnak – megtalálta egy kissé az összeköttetést a magyarországi plutokráciával is, (Buchinger Manó: Mondja már! – Malasits Géza: Szép kis összeköttetés! Bennünket csuktak miatta börtönbe!)
Igen t. Ház! Reméltem volna, hogy Malasits képviselőtársam egészen új javaslattal jön a Ház elé és ha fél a magyar vállalatok árjásításától, (Malasits Géza: Nem! Én a svábosításától félek!) illetve attól az árjásítástól, amelyet ő hozott fel, olyan javaslatot vártam volna, amely szerint a magyar kapitalizmus adja át a részvények többségét a magyar munkásságnak, (Buchinger Manó: Úgy van!) mint ahogyan – úgylátszik – a magyar földbirtok ellen úgy végeznek agitációt, hogy a magyar földbirtokos pedig adja oda földjét a magyar parasztnak. (Malasits Géza: Ahogy az odaadja!) Amennyiben ilyen javaslattal jön majd a közeljövőben a magyar szociáldemokrata-párt, akkor az elmondottakat el nem mondottaknak tekinthetem. (Propper Sándor: És meg fogja szavazni ezt a javaslatot?) Meg fogom szavazni. (Propper Sándor: Megszavazza!?) Igen! (Propper Sándor: Na jó, akkor jövünk ilyen javaslattal!)
Nem volt szándékomban felszólalni ennél a vitánál, de már a bizottsági tárgyalásoknál is olyan jelenségeket láttam, olyan felszólalásokat hallottam és különösen a bizottsági tárgyalások során olyan jelenségek mutatkoztak az országban, amelyek alapján szükségesnek tartottam, amelyek kötelességemmé tették, hogy az igen t. Ház szíves figyelmét rövid időre igénybe vegyem. Méltóztassék megengedni, ha azt mondom, hogy ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban meglehetősen nagy szomorúság vett erőt rajtam. Elsősorban is a zsidótörvény-javaslat benyújtása óta éppen az ellenzéki felszólalásokból úgy gazdasági életünknek, mint társadalmi és egész etikai életünknek olyan elzsidósodásáról nyertünk képet, amelyről eddig talán fogalmunk sem volt, amely mindjobban erősebbé teszi bennünk azt a meggyőződést, hogy a felelős magyar kormányzatnak ezt az elzsidósodást de facto megszüntetnie, illetőleg visszaszorítania kötelessége. Ez a szomorúságom természetesen még nagyobb a keresztény felszólalók beszédei miatt, akikben úgy látom, ez a felelősségérzet sokkal kisebb mértékben van meg. Nem akarok ugyanabba a hibába esni, amibe a javaslatot ellenző urak estek, mondván, hogy erkölcstelen és alkotmányellenes a javaslat, de nem hallgathatom el azt a megrökönyödésemet, amely ama felszólalások után keletkezett bennem, amelyekből hiányzik a büszke magyar öntudat és a magyarság céljai elérésébe vetett hit, ami pedig szükséges ahhoz, hogy a magyar életben a magyar nép jövőjét biztosíthassuk. (Esztergályos János: Lehet ezt a nélkül is biztosítani, hogy félmillió embert halálra ítélnénk!)
T. Ház! Halljuk, mint az előző törvénnyel kapcsolatban is hallottuk, hogy a magyar gazdasági élet mai fejlett színvonalát egyedül a zsidóságnak köszönhetjük, pedig minden fejlődésünk kezdetén – akár a gazdasági, akár a hitelélet, akár a kereskedelem, akár a pénzügyek terén – a kezdet mindig keresztény volt ebben az országban. Én elfogadnám ezt az érvelést, ha ezt a zsidóság hangoztatná és meg is érteném, hiszen én nem vagyok hajlandó minden bajt és minden bűnt a zsidóságra rászórni, mint ahogyan erről Malasits képviselőtársam igen helyesen beszélt, de méltóztassék megengedni, hogy fajommal szemben mégis tartozzam azzal a köteles tisztességgel és becsülettel őseim iránt, hogy végeredményben ez az ország önmagától is, a zsidók nélkül is fejlődött, hogy az utolsó decenniumok és a történelem során a magyar nép és a magyar géniusz volt mégis csak az, amely a fejlődés útjára vitte ezt az országot. Nem szeretem, ha nagyon tetszelgünk magunkban olyan keresztényi felfogással, hogy elfeledjük Krisztus felfeszítését is és a humanizmus fehér tógáját vesszük magunkra, amikor tulajdonképpen nem erről van szó. (Esztergályos János: Krisztus ezt a javaslatot nem szavazná meg és nem szavazta volna meg a másikat sem!)
Nem lehet keresztényellenesnek sem tekinteni ezt a javaslatot, amely a keresztény államelemeknek van hivatva a földi javakat biztosítani. Nem lehet ilyennek tekinteni olyan javaslatot, amely a zsidóság számára a keresztények lelki adoptálását igenis lehetővé teszi és lerögzíti. Hiszen, ha nem erre az álláspontra helyezkednénk, tulajdonképpen akkor ütne rést a kereszténységen. Akkor ütnénk rést a kereszténységen, ha egyszerre minden gerinctelen zsidónak megengednénk a keresztény vallásra való áttérést, a kikeresztelkedést. (Zaj a baloldalon.) A kereszténység nem olyan világnézet, amelyet máról-holnapra át lehet venni. Ez mélységes fejhajtás Krisztus király előtt, egy lelki átélés, lelki újjászületés, a múltnak teljes – és ha kívánják, talán totális – elhagyása és egy egészen új jövő kialakulása a lélekben. (Esztergályos János: Szóval egy »csodálatos forradalom«!) Annyira csodálatos nincs, mint ön. Azt mondják, hogy a javaslat keresztényellenes, mert hiányzik belőle a szeretet embertársai iránt. Általában ma is kérdés és azt hiszem, többen gondolkodtak azon, hogy vajon a szeretet vagy gyűlölet vitte-e előre ezt a világot nagyobb mértékben. Hiszen nem kell csak a közelmúltra tekintenünk, amikor a világháború után, a világháború véres tanulságaiból itt maradt nekünk a rádió és a repülőgép általánosabb használata és nagy tömegben a gyűlölet szülte haladásnak nagyon sokféle eszköze. De, kérdezem, nem a végtelen szeretet-e az, amely a javaslatban megnyilvánul és népünk földi javát kívánja biztosítani.
Azt mondják, hogy nem a nép széles rétegének gyermekeiben talál talajra ez a javaslat. Talán nézzünk tényleg szembe ezzel a váddal. Bizonyos mértékig igazat is lehet adni ezeknek az ellenvetéseknek. Való igaz, hogy például a proletárságnak, a munkásságnak egy része mereven a kapitalizmus ellen lép fel, tekintet nélkül arra, hogy ez a kapitalizmus zsidó-e vagy keresztény. Ő csak kapitalistakérdést ismert, a nélkül, hogy taglalná, hogy milyen faj vagy milyen felekezet kezében van a tőke. Ez áll a kisgazda-társadalomnak bizonyos rétegére is, amely nem nagyon nézi azt, hogy a lóvásáron például milyen tenyérbe üt. A zsidókérdés valóban nem a nép széles rétegeinek első kérdése, de föltétlenül kérdése annak a feltörekvő keresztény intelligenciának, amely összeütközött most a zsidósággal és amely összeütközésben nekünk feltétlen kötelességünk a keresztény intelligencia mellé állni, amelyet védeni hivatva van ez a javaslat. (Esztergályos János: Szóval nem a népnek, hanem az ország egy kis rétegének érdeke!)
Elnök: Kérem Esztergályos képviselő urat, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni.
Baross Endre: T. Ház! Én nem érdekről, de egy megoldandó kérdésről beszélek és arról, hogy a népben, amelyről képviselőtársam szólt, megteremtsük a feltétlen anyagi bázist, megteremtsük a fejlődést a magasabb rétegekbe, mert az, hogy a kereszténység mindig csak az alsó síkokban helyezkedhessek el ebben az országban, nem az a népi politika, amelyet követnünk kell. Úgy látom, kategorikus imperativusként jelentkezik, különösen nálunk, ahol – meg kell ezt is őszintén vallani – a zsidóság számára mindig található volt íróasztal ebben az országban és intelligenciánk számára, sokszor a doktorátust végzetteknél is az elzüllés útja volt a jövő, mert hiszen a magyar plutokrácia rövidlátása, faji és társadalmi összetartozási érzéke és érdeke miatt az emelkedés lehetetlen volt. Túlfeszült a húr, ezt mindnyájan megállapíthatjuk. Nem térek ki ma arra, hogy ki ennek az oka, hogy hol keressük az okát, azonban de facto ez a húr túlságosan meg van feszítve.
De nem lehet ezt egy idegen koreszmének, idegen eszmeáramlatnak tulajdonítani, mint ahogy ezt sokan szeretnék. Azt hiszem, hogy Árpád-házi királyaink korában nem volt ilyen idegen eszmeáramlat, pedig a zsidóság működését akkor is meglehetősen elhatárolták és például Erdélybe csak a XVII. században jöttek vissza újból.
Mindenesetre semmiféle operáció sem jelenti a nemzettest nyugalmi állapotát és igazat adok azoknak, akik szerint – bizonyos fokig, talán látszatra – az ilyen operáció a magyar gazdasági életet megrázkódtatásoknak teheti ki és hogy lehetséges, hogy még munkanélküliséget is teremt majd. (Malasits Géza: Már teremtett is, meglehetősen nagyot!) Azt is mondják, hogy majd Canossát fogunk járni mi, akik megszavazzuk ezt a törvényjavaslatot. (Fábián Béla: Pestkörnyéken már most sincs munkájuk az asztalosoknak! – Esztergályos János: El fognak tűnni egyszerűen, nem Canossát fognak járni! – Zaj. – Elnök csenget.)
Én azonban nem így látom a helyzetet, nem így látom tavasz kezdetén a gazdasági életet, hogy ezek a jóslások tényleg komolyak lehetnének. De még akkor is, ha ez az aggodalom fennállana, ez nem jelentheti azt, hogy a cselekvéstől most húzódjunk vissza, hogy most már dobjuk oda a gyeplőt, hogy a lovak menjenek, ahova akarnak, nem jelenti azt, mintha nem lehetne komoly munkával, nagy nekirugaszkodással, új tőkegyűjtő munkával, új termelési rendszerek bevezetésével, természetesen talán kevesebb Havanna-szivarral, de annál több nemzeti, népi együttérzéssel ennek a nemzetnek gazdasági jövőjét biztosítani. (vitéz Hertelendy Miklós: Úgy van! Lehet azt!) Az aggodalom, ismétlem, látszatra, bizonyos fokig talán jogosnak mondható, de ez nem jelentheti, hogy gyáván vagy inkább lustán meghátráljunk a munkától. Én úgy látom, hogy bizonyos kényelmes állások és életmódok megszűnését jelenti majd ez az új elrendezkedés, de mindig csak a könnyebb részét fogni a dolgoknak, mindig csak az úrhatnámság hamis és talán csak hedonista gondolkozását hagyni érvényesülni, ez talán mégsem az a cél, amelyet magyar életcélnak nevezhetünk. Én ennek a könnyelmű, ennek a kényelmes életnek féltését látom egy kissé talán felcserélni a nemzet féltésével, amit magamévá tenni természetesen valóban nem tudok.
De ha ezekről a gazdasági kérdésekről szólunk, ennek a zsidótörvény-javaslatnak van egy pontja, amelynek segélyével a magyar föld számára újból ősi gazdát kíván biztosítani. Azt hiszem, ebbe belekapcsolódik egyéb kérdés is, a földbirtokreform során szintén leváló földek sorsa is, belekapcsolódik egyéb kérdés is, mondjuk a védettségek megszűnésének sorsa stb. Való igaz, hogy a magyar mezőgazdaság terén előállhat egy olyan termelési akadály, egy olyan termelési nehézség, amelynek elhárításáról nekünk majd gondoskodnunk kell és én úgy látom, hogy ha nem történik valami és ha nem gondoskodunk valami megoldásról, amely lehetetlenné teszi részben, hogy a föld ára, részben pedig a piacra dobott élő és holt instrukciók értéke csökkenjen, de ezzel kapcsolatban a munkások és cselédek kenyerének bizonytalansága is be nem következzék, akkor hibát követnénk el és én felhasználom az alkalmat innen is arra, hogy ezúttal is felhívjam a kormányzat figyelmét a mezőgazdasági termelés folytonosságának biztosítására.
Sokan azt mondják, hogy a keresztény intelligenciát másképpen is el lehetett volna helyezni, (vitéz Hertelendy Miklós: 80 pengővel sétálni hagyják!) Ugyanazok mondják azonban ezt, akik a másik oldalon azt hangoztatják, hogy karitatív intézkedésekkel nem lelhet eredményes szociálpolitikát folytatni, hanem tessék ezt a kérdést szervesen megoldani, tessék olyan intézkedéseket tenni, amelyek ezeket az új rendszereket életképessé teszik. Vannak, akik azt mondják, hogy még a múltat is le kell rombolni, hogy szociális haladást biztosítsunk magunknak. Én azonban azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat biztosítja a keresztény népelem számára a szerves, rendszeres szociális haladást. (Esztergályos János: Ez a javaslat csak rombol!) Ha pedig azt kérdezik, hogy miért kellett az első zsidótörvény után egy esztendővel egy második zsidójavaslatot hozni a Ház elé, minthogy soha ennél egyszerűbb kérdés nem volt, tehát sohasem lehetett könnyebb feleletet adni valamely kérdésre, mint erre, más felelet nem következhetik, mint az, hogy: azért kellett új javaslatot hozni, mert az első törvénnyel nem lehetett megoldani a kérdést.
A zsidókérdés nem a keresztény elem elhelyezkedési kérdése. Sokan azt mondják, hogy a keresztény fiatalság tanuljon meg újból elhelyezkedni a gazdasági élet terén, sajátítsa el a zsidóktól a gazdasági, pénzügyi élet – hogy úgy mondjam – praktikáit és tanuljon meg tülekedni. Való igaz, de kérdem, hogy az a gazdasági élet, az a hitélet, amelyet a magyarországi zsidóság itt meghonosított, (vitéz Hertelendy Miklós: Uzsora!) vajon olyan szép valami-e, olyan követendő példa-e, amire nekünk keresztény fiatalságunkat tényleg erővel rá kell vezetnünk? (vitéz Hertelendy Miklós: Uzsorára nem szabad ránevelni!) Én azt hiszem, hogy a magyar keresztény fiatalság ennél szebb jövőt is el tud képzelni magának és pedig nem máshol, hanem éppen a gazdasági élet terén is.
T. Ház! A javaslat tárgyalása során humánus érzésről is beszéltek és én újból visszatérek erre a kérdésre. Nem volnék őszinte, ha nem látnám be azt, hogy ennek a javaslatnak kapcsán valóban bizonyos emberi tragédiák fognak bekövetkezni. Meg kell itt állapítanom, hogy nem lehet még a zsidósággal szemben sem általánosítani. Ebben a tekintetben igazat adok azoknak, akik a zsidó népközösség irányában talán olyan álláspontra helyezkedtek, hogy azt védik, amikor egyes egyedekről van szó. Én a gazdasági életben helyezkedtem el, ismerem azt és tudom, hogy a zsidóság egyedeiben emberien is tud gondolkodni, tudom, hogy a zsidóság egyedeiben humánus magaslatra is fel tud emelkedni és nem egy ilyen egyed van a zsidótársadalomban, (Esztergályos János: Végre egy elismerő szó! Végre! – Csizmadia András: Talán szabad elismerni! – Esztergályos János: Úgy látszik, a képviselő urat kezdi megszállni a Szentlélek! – vitéz Hertelendy Miklós: Kivételek mindenütt vannak!) de csodálatos, hogy amikor ez a zsidó népközösség mint ilyen jelentkezik érdekeinek megvédése céljából, akkor minthogyha ez a humánus, ez az emberi és szociális érzés a másik népközösséggel szemben mintha nem állna azon a magaslaton, amelyen egyes egyedei talán állanak. Egyedei lehetnek kiváló emberek, amint hogy vannak is, egyedei lehetnek humánusan megértők, amint hogy vannak is, de közösségükből nagyon sokszor mintha hiányoznának e tulajdonságok és hiányoznak akkor, amikor egy másik népközösséggel állnak szemben és amikor a talmudi elvek lesznek úrrá rajtuk.
Én a Talmudot eredetiben nem ismerem, de közkézen forognak magyarnyelvű fordításai, amelyekben azt olvasom, hogy »a vér kiontása, a munkabérek visszatartása egy nem zsidónak egy nem zsidóval szemben, valamint egy nem zsidónak egy zsidóval szemben tilos és egy zsidónak egy nem zsidóval szemben megvan engedve«. Malasits képviselőtársam is hivatkozott Végváry József képviselőtársunk beszédének arra a részére, amelyben a Talmud oktatásával foglalkozott. Ha ezt a kérdést taglaljuk, akkor rá kell jönnünk arra, hogy ez a zsidókérdés valóban nemcsak gazdasági kérdés, hanem nagyon mély erkölcsi kérdés is, amely tekintetben talán még nagyobb az ellentét a zsidó népközösség és a tőle idegen népközösségek között. (Malasits Géza: Zsidó népközösség? Csak zsidó vallási közösség van! – vitéz Hertelendy Miklós: Közös vámterület a rebach érdekében!)
T. Ház! Ahogyan egyes képviselőtársaim leveleket kapnak a zsidó törvény enyhítése céljából, valószínűleg éppúgy kapnak leveleket képviselőtársaim a zsidókérdés más megvilágítása céljából is. Én is kaptam egypár ilyen levelet. Az egyikben ezt olvasom (olvassa): »A Talmud olyan rettenetes, bűnre ösztökélő, parancsoló, a rablógyilkos regényeket túlszárnyaló mű, amelyet, hogy eddig az államok be nem szűntettek a tanítását és kötelező végrehajtását pedig büntetés terhe alatt be nem tiltották, ezért a politikusok lesznek felelősek«. (Zaj a szélsőbaloldalon. – Buchinger Manó: Na, itt az új javaslat! – Malasits Géza: Aki ezt írta, az sohasem olvasta a Talmudot!)
Malasits képviselőtársam hivatkozott az Egan-féle kirendeltségre. Véletlenül én is kaptam levelet egy olyan embertől, aki annakidején az Egan-féle kirendeltségnél működött. Egy egyszerűbb ember, azt írja a levelében (olvassa): »Ennél a szervezetnél 14 évig ettem a kenyeret, igen sok zsidóval kicseréltem nézetemet. Kit és kiket gyűlöl a Talmud-zsidó a legjobban? Egyöntetűen az volt a felelet: minden gójt, de a gójok között azt és annak az ivadékát harmad- és negyedíziglen, aki zsidó volt és gój lett.« Itt azután elmesél egy esetet, hogy az egyik keresztény rokonleány egy zsidóhoz ment férjhez, (Zaj a szélsőbaloldalon.) azután elmesél más eseteket is, amikor olyanoknak, akik elhagyták a zsidó vallást, a »tíz zsidó egy Isten« elve alapján a zsidó közösség elzárta a boldogulásuk útját, (Buchinger Manó: Halljuk azt, hogy hogyan ment férjhez az a leány! Az érdekes!) és ezekre az emberekre, akik elhagyták az ősi hitet, azt a népközösségi etikai tömböt, kimondották a végítéletet.
Itt van egy másik levél, ezt egy kikeresztelkedett zsidó írta nekem (olvassa): »Tisztában vagyok azzal, hogy ez a törvény feltétlenül és múlhatatlanul szükséges. A helyes az lett volna, ha évekkel ezelőtt csinálták volna meg. De – és ez a »de« elsősorban is azokra vonatkozik, mint jómagam is, aki az első elemi óta távol élek tőlük, különösen eltávolodva akkor, amikor leérettségiztem és utána nyomban, amikor a törvény szerint lehetett, áttértem az evangélikus vallásra. Ez természetes is volt...« stb. keresztény lányt vett el. Előmenetele ma teljesen bizonytalan, a zsidóság kizárta magából és valószínűleg a keresztény társadalom kötelessége lesz, hogy sorsáról gondoskodjék. (Vázsonyi János: Ebben a törvényjavaslatban fordítva van! – Buchinger Manó: Ez mind a Talmudban áll?)
Ezekre voltam bátor rámutatni rövid beszédemben. Nem tudom mással befejezni, mint azzal, – ismétlem – hogy ez talán nem is gazdasági kérdés, (Esztergályos János: Miért siet a befejezéssel? Halljuk! – Derültség.) hanem elsősorban is erkölcsi kérdés. (Propper Sándor: Szórakoztasson még egy kicsit! – Buchinger Manó: Mondjon még valamit a Talmudról!) Azt is megmondhatnám, hogy nem is annyira faji kérdés, mert sokkal súlyosabb az az erkölcsi különbség, amely e két népközösség között fennáll. Erre igenis, provideál intézkedik a javaslat, amikor a kereszténység és a kikeresztelkedett zsidók számára az előnyöket és a kivételeket statuálja. Azt hiszem, hogy e tekintetben ez a javaslat sokkal humánusabb, mint például a Talmudnak itt felolvasott része. Mivel szeretet van ebben a javaslatban, de nemcsak szeretet, hanem krisztusi megbocsátás is, azért a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés és taps jobbfelől. – A szónokot többen üdvözlik.)
(Folytatjuk)
